21. forduló: Tabdi – Lakitelek 4:1 (2:0) |
|
2008.04.15. 20:18 |
A Tabdi is azok közé az együttesek közé tartozik, amelyek megtehették, hogy a tavaszi szezonra tovább erősítenek. Játékerejük alapján otthonukban, és idegenben is nyugodtan kiállhatnak bármely csapat ellen, nem lenne szükségük segítségre, mégis rendre azt tapasztalni, hogy hazai pályán komoly segítségre számíthatnak. Az eredmény sajnos nem, de a helyzet kísértetiesen hasonlított az előző fordulóban szintén idegenben lejátszott mérkőzéshez. A lakiteleki csapat ismét tíz fővel fejezte be az összecsapást méghozzá úgy, hogy nemcsak az ellenfél tizenegyével kellett megküzdenie.
|
A Kösöntyű Néptánccsoport Zsombón |
|
2008.04.15. 20:05 |
Köszönjük Zsombó kulturális vezetőjének a meghívást, hogy részt vehettünk a Bokréta Dalkör 3. Dalostalálkozóján. Zsombó Szeged mellett található, 3331 lélekszámmal. A délután kezdődő eseményen több vendéggel együtt, mi is időben megérkeztünk, ahol kiszállva a buszból, szívélyesen fogadtak bennünket a József Attila Közösségi Házban.
|
Rendőrségi rövidhír |
|
2008.04.14. 07:27 |
Őrizetbe vettek egy 30 éves lakiteleki férfit, aki ellen a
Bács-Kiskun Megyei Bíróság Büntetés Végrehajtási Csoportja körözést adott ki. (baon) |
A neoliberális politika következményei |
|
2008.04.11. 13:11 |
Halálának évfordulóján Csengey Dénesre emlékezett Lezsák Sándor az Országgyűlésben, keddi napirend előtti felszólalásában. Csengey Dénes immár lassan két évtizede megfogalmazott gondolatát ("Európába, de mindahányan!") felidézve Lezsák Sándor úgy fogalmazott: "most, amikor Európában vagyunk, és mindahányan, akkor megborzad bennünk a valóság, mert 18 esztendővel ezelőtt - az illúzióktól is megszabadulva - vajon gondolhattuk-e, hogy a baloldalinak és liberálisnak címkézett politika milyen fokú rombolásra lesz képes hitben, közösségben, erkölcsben, társadalomban, művelődésben, gazdaságban, szinte az élet minden területén?" (Az SZDSZ kedd délután kérte a Fidesz frakcióvezetőjétől, hogy a Fidesz hívja vissza Lezsák Sándort az Országgyűlés alelnöki posztjából, mivel szerintük egy szélsőséges rendezvényen vett részt... Felavatta Budapesten a Csengey Dénes Könyvtárat, Csengey Dénes halálának évfordulóján... - szerk.)
|
20. forduló: Orgovány – Lakitelek 3:3 (félidőben 0:2) |
|
2008.04.09. 21:27 |
A lakiteleki együttes minden kishitűséget maga mögött hagyva, a támadó játékot is nyíltan vállalva vette fel a küzdelmet a bajnoki reményeket tápláló, és ezért a tavaszi szezonra újabb átigazolásokkal tovább erősítő hazaiakkal. Már a játék elején látszott, hogy a vendégek teljesen egyenrangú ellenfelei a sok tapasztalt légióssal felálló helyieknek. Kívül állók számára nem is lehetett meglepetés, hogy bő negyedórányi játék után meg is szerezték a vezetést.
|
Munkaügyi ellenőrnek álcázták magukat - Százezreket tettek zsebre |
|
2008.04.05. 13:19 |
Három vállalkozót is átvágtak csütörtökön Lakiteleken az álellenőrök. Munkaügyi ellenőrzésre hivatkozva több tíz ezer forintot zsebeltek be. Két féri és egy nő több vállalkozót is felkeresett csütörtökön a nagyközségben. Arra hivatkoztak, hogy munkaügyi ellenőrzést tartanak. Rendkívül hivatalosnak tűntek, még a szükséges papírokat is elkérték. Mindegyik esetben azt állapították meg, hogy a vállalkozó szabálytalanságot követett el, éppen ezért bírságot helyeztek kilátásba.
|
Csak az önismeret, az összefogás emelheti fel Magyarországot |
|
2008.04.04. 20:58 |
A nemzeti önbecsülés, a pozitív gondolkodás, a párbeszéd lehet a záloga annak, hogy Magyarország – és benne a nemzet – emelkedő pályára álljon. Meg kell mutatnunk a világnak végre az erényeinket is – ez lehetne annak a konferenciasorozatnak a konklúziója, amelyet a Nemzeti Fórum indított útjára. Az első beszélgetés címe: A magyarságkép torzulásai a világban és bennünk. Az egy pontra borulás igénye fogalmazódott meg Kölcseyben – hívta fel a figyelmet Lezsák Sándor csütörtökön, és mint mondta, az „egy pontra borulás az összefogást jelenti”. A Nemzeti Fórum Kölcsey Köre konferenciasorozatának első rendezvényén kifejezte reményét, hogy „itt, most, ennél az asztalnál is a szellemi összefogás esélyével, reményével ültünk le, hogy egy olyan kört szervezzünk, erősítsünk”, amely ugyan lélekben megvan, de arra van szükség – folytatta Lezsák –, hogy a Kárpát-medencében ezek a körök erősödjenek, növekedjenek.
|
Botrány! Senkiházinak és gazembernek nevezte a polgármestert |
|
2008.04.03. 21:22 |
Váratlan közjáték zavarta meg a szerda esti közmeghallgatást Lakiteleken. Az egyik résztvevő beszólt a polgármesternek, majd távozott az összejövetelről. Már két órája tartott a közmeghallgatás a községháza tanácskozó termében, amikor F. L. szót kért. Személyi jellegű kérdést akart feltenni, Varga Sándor polgármesternek. Ilyen esetben azonban a nyilvánosságot ki kell zárni, és zárt ülés keretében lehet tárgyalni az ügyről. F. L-t azonban ez nem zavarta, és szitkokat szórt a község elöljárójára. Senkiházinak, kétszínűnek, képmutatónak és gazembernek nevezte, majd távozott a helyiségből. A jelenetet döbbent csend fogadta. Nem csak a polgármester, de a képviselők és a jelenlévők sem értették, hogy mitől és miért fakadt ki ennyire. Nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértésért feljelentést tehetne Varga Sándor, de a polgármester azt mondta, hogy nem kíván élni ezzel a lehetőséggel. (Szentirmay Tamás baon) |
Szépet is látni az üdülőterületen |
|
2008.04.03. 19:40 |
Ezzel a kis utcatáblával találkoztam a mi nap, amikor az üdülőn jártam. Mintha láttam volna már hasonlót, valahol közelebb a Tőserdőhöz. Igen, az Erdősor út sarkán. Magánszemély készítette, hobbiból, hogy szebb legyen a környezete. Testvére született, és reméljük, hogy e kezdeményezés felkeltette mások érdeklődését is hasonló táblák elkészítésére. Nem kell hozzá sok alapanyag, nem kell hozzá sok idő, mégis kellemes színfolt az utcák elején, mint ahogy Lakiteleken is találkozhatunk fémből készült rokonaival. Érdemes foglalkozni a gondolattal, hiszen sok utca neve csak a térképeken szerepel, de így egyértelmű, ha valaki keres valamit, azt egyből látja és rátalál. Csak gratulálni tudok, úgy látszik vannak még igazi jóakarók is. Beneiz Lóránd
|
19. forduló: Lakitelek – Szabadszállás 4:1 |
|
2008.04.02. 16:51 |
A vendégcsapatot az őszi fordulóban, otthonában is nagy gólkülönbséggel győzte le a lakiteleki csapat; megvolt a remény, hogy hazai pályán is sikerülni fog a győzelem. Így is történt. Mindezek ellenére a csapat szakvezetője, ahogyan az őszi mérkőzés esetében, úgy ezúttal is csak az eredménnyel volt elégedet. Mi tagadás, igaza volt. A mérkőzés úgy indult, ahogyan elképzelni sem lehetett. A vendégek kezdték a játékot. A második átadásnál jártak, vissza akartak passzolni a középpályára, amikor Lángos László berobbant, és a tizenhatosig meg sem állva, a kifutó kapus mellett a hosszú oldal irányába, a hálóba külsőzte a labdát.
|
Április 12-én lesz a Gondozási Központ bálja |
|
2008.04.02. 16:40 |
Ebben az évben is megrendezésre kerül a Gondozási Központ jótékonysági bálja. A bál a Népfőiskola Kölcsey Házában kerül megrendezésre. Sok színes program lesz majd az este során. Természetesen lesz tombola is. A bálon fellép Mary Zsuzsi. Lesz nyitótánc, valamint meglepetésműsor is!
|
Kormányválság percről - percre |
|
2008.04.01. 19:39 |
Gyurcsány Ferenc - ahogy megígérte - hétfőn április 30-i hatállyal felmentette Horváth Ágnes SZDSZ-es egészségügyi minisztert. Az SZDSZ ügyvivői testülete a frakció javaslatára az egyoldalú döntés miatt hétfő este úgy döntött, április 30-i hatállyal visszahívják a kormányból a liberális kormánytagokat. Azt is mondták, hogy nem akarnak szerepet vállalni ebben a kormányban, kívülről támogatnák viszont a kabinetet. Előrehozott választásokat ugyanis nem akarnak, és Orbánnal sem tudnánk együttműködni. Az MSZP még bízik a koalíciós kormányzásban és Gyurcsány Ferencben. Gyurcsány a programok egyeztetésére kérte a koalíciós pártokat, de hajlandó lenne lemondani is.
|
Elszállt a motoros a kanyarban |
|
2008.03.31. 22:06 |
Kisodródott a kanyarban egy motorkerékpáros Lakitelek és Tiszaalpár között. A vasárnap délután történt baleset előzménye, hogy a 43 éves szegedi férfi egy 750 köbcentiméteres Suzukival közlekedett az úton, amelyről a kanyarban lesodródott. A rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint a baleset következtében a férfinek – aki egyébként nem volt ittas - a combja sérült: feltételezések szerint súlyosan. (Noszlopy - baon) |
18. forduló: Kiskunfélegyháza – Lakitelek 4:0 |
|
2008.03.28. 20:45 |
Kedvezőtlen előjelekkel indult a lakiteleki csapat a tavaszra újabb támogatókra talált, így tovább erősödött és edzőt is váltott kiskunfélegyházi vasutasokhoz. A védelem két oszlopa, Molnár Arnold és a héten az edzésekről is elmaradt Virágh Attila nélkül kelt útra az együttes. Az első félidőben még semmi nem volt sejthető abból, ami aztán a második játékrészben történt. A hazaiak voltak ugyan mezőnyfölényben, de állta a sarat a védelem, amikor pedig kellett, jól védett a vendégek kapusa. A félidő egyetlen gólját is a vendégek lőtték. Fórizs István mintegy húsz méterről fordult kapura, és bár hosszan szöktette magát, sikerült a kapuba juttatnia a labdát.
|
Táncgála a Művelődési Házban |
|
2008.03.27. 23:17 |
Március 29-én, szombaton 16 órakor egy gálaműsor lesz a Művelődési Házban. Fellépnek a moderntáncosok (szentesiek is), a ZAFÍRA DANCETEAM (a tiszakécskeiek is), a Gajdács-féle társastáncosok, A "FAZIAH" hastánc stúdió lakiteleki csoportja (a budapestiek is). Meglepetésként néhány csoportvezető is fellép! Érdemes eljönni! A belépő:100 Ft. |
Még a gramofon is menő... |
|
2008.03.27. 23:07 |
2007. szeptember 15. és 2008. március 23. között egy lakiteleki tanyából ablakokat, szerszámgépeket, valamint egy gramofont loptak el. A bűncselekménnyel okozott kár: 500 000 forint. (Forrás: baon.hu) |
Nyílt levél a TvNetWork Zrt-nek |
|
2008.03.25. 13:07 |
Tisztelt cím! Felháborodásomnak adok hangot, amikor közlöm önökkel, hogy az előfizetett csomagban meghatározott és kiosztott tv csatornák nem jelennek meg készülékemben. Sőt, egyes adók eltűntek és jöttek helyette újak. Valaki nagyon összekeverte a megszokott csatornahelyeket is, ami nem előnyös, hiszen megszoktuk az eddigi helyeket. Az elmúlt hónapokban nem teljesítették a szerződésben leírt sugárzásokat, így javaslom az előfizetés azonnali kompenzálását. Fórum: Hol van, hol nincs kábeltévé
|
Egyelőre marad a jogellenes állapot a Tőserdőben |
|
2008.03.22. 10:43 |
Lezsák Sándor írásbeli kérdést intézett Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez „Mikorra rendeződik a Tisza illegálisan magánkézbe adott szikrai holtágának ügye?” címmel. Fodor Gábor válaszából kiderül, hogy valóban jogellenesen került magánkézbe a tőserdei Holt-Tisza egy része, azonban anyagi fedezet híján egyelőre nem tudja visszavásárolni az állam a vízfelületet. A környezetvédelmi miniszter helyszíni bejárást és egyeztető megbeszélést javasolt, mellyel korábban nem élt Varga Sándor lakiteleki polgármester, illetve a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke sem. - Kérdés és válasz.
|
A balesetveszélyes és életveszélyes az Árpádszállási megállóhely! + KÉP |
|
2008.03.21. 13:11 |
Kisvonat érkezik Szolnokról, Kecskemétről, Kiskunfélegyházáról és a Tiszántúlról, emberek szállnak le, s fel. Ha a pihenés, vagy a nyaralás jól is sikerült, míg várakoznak, ezt az emlékképet tuti hazaviszik magukkal. Az épület körül hatalmas gaztenger, növöget a parlagfű és a lapos tetőről is vadvirágok integetnek. Üvegcserepek, csikkek, műanyag és fém flakonok, kondom, tampon, használt zsebkendők koktélbárja ez. A világítás sem a régi, hiszen az is ki van csúzlizva. Az omladozó falakon kívül és belül „értelmes” szlogenek, greffitik, felíratok, s nevek olvashatók, míg a megállóhely neve rejtvénybe illő találós kérdés.
|
"A településen élők tevékeny közreműködése következtében" |
|
2008.03.20. 17:31 |
Czinege Edit önkormányzati képviselő a február 13-i képviselő-testületi ülésen sérelmezte az árpádszállási, a szikrai, valamint a tőserdei vasúti megállók tragikus helyzetét. Omlik le a vakolat, fa nő ki az árpádszállási állomás tetejéből stb. Dr. Orbán Csaba jegyző levelet írt Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszternek, valamint a MÁV Szegedi Területi Igazgatóságának a megállóhelyekkel kapcsolatban. Jegyző úr levelére Dr. Mosóczi László, a MÁV üzletági általános vezérigazgató-helyettese válaszolt. A levélváltást alább közöljük. Fórum: Hogy néz ki az árpádszállási megálló?
|
|