Lakitelek Portál  -  **Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja** - www.lakitelek.gportal.hu
Menü
 
Lakitelek térképe

 

Katt !

 

 
Helytörténet
 
Számláló
Indulás: 2005-02-07
 
HÍREK

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

28. forduló: Lakitelek – Nyárlőrinc 1:2 (0:1)

  2008.06.04. 10:35
Az első félidei játék után nyugodtan meg lehetett állapítani, hogy jó csapat van Lakiteleken. Ez még akkor is igaz volt, amikor a negyvenedik perc táján vezetést szereztek a vendégek. A játékrészt hazai fölény jellemezte, sorra alakultak ki a lövő, illetve gólhelyzetek. Mindezek után az következett be, ami a labdarúgásban szinte törvényszerű. Ha egy csapat megtehetné, de nem dönti el a maga javára a mérkőzést, nem használja ki helyzeteit, megteszi azt vele szemben az ellenfele.

Reklámtáblát loptak

  2008.06.04. 10:33
Reklámtáblát loptak Lakitelek külterületén a 44-es főút mellől. A bűncselekménnyel okozott kár 250 ezer forint. (baon)

27. forduló: Csólyospálos – Lakitelek 0:3 (0:1)

  2008.06.04. 10:32
A hátralévő mérkőzések várható eredményeit latolgatva Ézsiás Gábor a lakiteleki csapat szakvezetője jegyezte meg nagyon bölcsen, hogy nincsenek könnyű mérkőzések. Az együttes persze ezzel együtt is a győzelem reményével utazott Csólyospálosra és meg is tett mindent az újabb idegenbeli pontokért. A mérkőzésre, elsősorban a hazaiak játékfelfogása miatt a küzdelem volt a jellemző; a csólyospálosiak leginkább az igen gyakori durvaságokkal nehezítették meg a vendégek helyzetét.

Pulai-kiállítás nyílik szombaton

  2008.05.26. 21:56
Lakitelek Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját, ismerőseit Pulai Sándor (falunak ajándékozott) gyűjteményének válogatásából nyíló kiállítására. Megnyitás ideje: 2008. május 31. (szombat) 14 óra. Helye: Lévay-iskola. A kiállítást megnyitja: Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, országgyűlési képviselő.

Élő legendák aláírásait kérték a fiatalok

  2008.05.25. 15:01
Befejeződött a Kisiskolák Dalnoki Jenő Labdarúgó Tornája Lakiteleken. Az alsó és felső tagozatosok versenyét is a vajdasági Bácskertes csapata nyerte. Első alkalommal rendezték meg a Dalnoki Jenő Labdarúgó Tornát a Népfőiskolán. A kétnapos versenyen nagy küzdelem folyt a csapatok között. A bácskertesi gyerekek jól felkészültek a mérkőzésekre, mert ők vihették haza a kupát.

Képviselő-testületi ülés május 28-án

  2008.05.25. 13:22
Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. május 28-án (szerdán) 15:00 órakor tartja soron következő ülését. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme. Főbb napirendi pontok: kötvénykibocsátás, több pályázat benyújtása, közbeszerzési eljárás indítása, önkormányzati Kft. alapítása és az ügyvezető igazgató megválasztása.

Új fénysorompó a kécskei úton + KÉP

  2008.05.23. 13:37
A Nemzeti Közlekedési Hatóság kecskeméti kirendeltsége elrendelte a 146.sz. Kecskemét-Kunszentmárton vasútvonal 272+38 km szelvényében és a 4625 számú Szolnok-Kiskunfélegyháza összekötő út 43+441 km szelvényében lévő Lakitelek-Tiszaug S272 jelű teljes sorompóval biztosított szintbeni keresztezésben félsorompóval kiegészített, vonat által vezérelt fénysorompó berendezés létesítését. A fény- és félsorompó berendezés üzembe helyezése és hatósági forgalomba helyezése (S272 Lakitelek) 2008. május 22-én, 10,00 órakor megtörtént.

26. forduló: Lakitelek – Bugac 4:3 (3:2)

  2008.05.23. 13:36
Akik tudták, hogy a hazai csapat tartalékosan kényszerül kiállni, vagy aggodalommal várták a hétvégi fordulót, vagy azzal a reménnyel, hogy korábban jobb csapat ellen is sikerült már nyerni hasonló körülmények között. Ahogyan a mérkőzés indult, majdhogynem komolyan halványodni kezdtek a remények, hiszen mintegy húsz perc alatt a semmiből kétgólos előnyt szereztek a vendégek. Elsősorban Fórizs István és Kalics József eredményességének köszönhetően végül némileg megnyugodhattak a kedélyek, mivel a mindvégig küzdelmes mérkőzésen már az első félidőben fordított a lakiteleki csapat.

Közlemény

  2008.05.22. 17:25
Az ÉGÁZ-DÉGÁZ tájékoztatja ügyfeleit, hogy 2008. június 12-én 10,00 órától 14,00 óráig többek között Lakitelek települést érintően is az üzemeltetésében lévő földgázszállító rendszeren gázszolgáltatási szünettel járó karbantartási munkát végez. Kérik az ügyfeleket, hogy a veszélyhelyzet megelőzése és a szolgáltatás zavartalan újraindítása érdekében a fenti időszakban a gázmérő előtti főcsapot zárva tartani és a gázvételezést szüneteltetni szíveskedjenek. (Forrás: lakitelek.hu)

Lángolt az autó

  2008.05.20. 14:24
Felgyújtottak egy utcán parkoló autót szombaton este Lakiteleken. Az Opelben 400 ezer forint kár keletkezett. A rendőrség egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoz. (baon)

A „nem” szavazat „igen”? – összehívták a házbizottság ülését

  2008.05.19. 20:21
Összehívta a házbizottság rendkívüli ülését a hétfői parlamenti interpellációs időszakban elnöklő Lezsák Sándor, miután a Demeter Ervin és Balsai István fideszes képviselők interpellációjára adott válaszról történő szavazás után Latorcai János kereszténydemokrata képviselő jelezte: „nem” szavazatát igennek könyvelték el a szavazatok összesítése során, így módosul a válaszról szóló szavazati arány, és szavazategyenlőség alakulhat ki.

Eboltás lesz

  2008.05.19. 20:11
Az ebtartó köteles minden három hónaposnál idősebb kutyáját veszettség ellen beoltani az alábbiak szerint: a három hónapos kort elérteket 30 napon belül, az első oltást követően 6 hónapon belül másodszor, ezt követően évente legalább egy alkalommal. A zoonózisok (állatról emberre terjedő betegségek) elleni védekezésről szóló 81/2002.(IX.4.) FVM. rendelet értelmében a veszettség elleni védekezéssel egyidejűleg kötelező az ebek széles spektrumú féreghajtó szerrel való kezelése is.

Interjú Bábel Balázzsal a pápával történt találkozás után + KÉP

  2008.05.15. 11:12
Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek pünkösd ünnepe előtt, csütörtökön találkozott XVI. Benedek pápával. A Szentatyával való találkozás után az Érsek Atya interjút adott a Vatikán Rádiónak, amelyben beszámolt arról mi is történt a személyes találkozón. Kalocsa-Kecskemét érseke a csütörtöki pápai audienciát követően kereste föl stúdiónkat, ahol Vertse Márta mb. felelős szerkesztő beszélgetett vele:

Bibliai előadássorozat

  2008.05.15. 11:04
A lakiteleki Községi Könyvtár tisztelettel meghívja Önt, kedves családját és barátait 2008. május 17-én szombaton 18 órakor kezdődő "Ismerd meg a Bibliát" című rendezvényére. Vendég: Szabó Tamás református lelkész.

25. forduló: Pálmonostora – Lakitelek 2:3 (1:1)

  2008.05.14. 11:37
Ezen a szombaton lejátszott mérkőzésen olyan sikert ért el a lakiteleki csapat, amit már nagyon régen; mi több olyat, ami a tavaszi szezonban még senkinek sem sikerült. A Pálmonostorára látogató együtteseknek általában irreális körülményekkel kell számolnia. A pálya méretei, minősége, a közönség, a játékosok mentalitása sajátos légkört teremtenek. Bár olykor felkorbácsolódtak a kedélyek, azt lehet mondani, hogy a durva szélsőségektől végül is mentes maradt a találkozó; a szokatlanul kisméretű, főleg nagyon keskeny pályán a vendég csapat megérdemelten nyerte az összecsapást.

Gyorshír! Kutasi Ferenc Lakiteleken

  2008.05.13. 19:38
2006 tavaszán egyik napról a másikra eltűnt Kutasi Ferenc lakiteleki önkormányzati képviselő. Az eltűnésből rendőrségi ügy lett, de eredmény nem. 2 év után ismét Lakiteleken tartózkodik Kutasi Ferenc, tehát megoldódott a rejtély.

Olvassa el korabeli cikkünket!

(Kép: 2002-es önkormányzati képviselő-jelölti szórólap.)

Hagyományteremtő Eötvös-nap Tiszaugon

  2008.05.12. 23:20
Első alkalommal tartottak Eötvös-napot Tiszaugon. Az iskolai társulás, melynek Lakitelek a központja, és még Nyárlőrinc is hozzátartozik, a gyerekeknek rendezett egy kellemes napot. Az alsósok duatlon versenyével kezdődött a program, ahova osztályonként egy-egy tanulóval nevezhettek a diákok. A nyárlőrinci gyerekek vonattal érkeztek Lakitelekre, majd onnan, gyalog mentek tovább lakiteleki társaikkal Tiszaugra. Több mint háromszáz gyerek, tanár és szülő tette meg két lábon a hat kilométeres távolságot.

Új törvénymódosítás segíti a vasúti szárnyvonalak bezárását

  2008.05.11. 17:47
A vállalkozó vasúti társaság nem kötelezhető számára gazdasági hátránnyal járó és ezért általa vállalni nem kívánt vasúti közszolgáltatásra - ezt tartalmazza a vasúti törvény módosítása, amelyet pénteken terjesztett a parlament elé a gazdasági és közlekedési miniszter, a javaslat szövege az Országgyűlés honlapján olvasható. Ez arról is rendelkezik, hogy a mozdonyvezetők kéthetente legfeljebb 80 órát vezethetnek.

Gyurcsányék ott állnak, ahol a part szakad

  2008.05.09. 22:27
E kormányzat elmúlt hatesztendős regnálása olyan mértékben gyengítette meg az országot, hogy a kialakult betegségek akár maradandó károsodást is okozhatnak. Lezsák Sándor a Magyar Nemzet Online-nak leszögezte: olyan erő van a vidéki Magyarországban, amely képes elsöpörni a jelenlegi garnitúrát. Az Országgyűlés alelnöke úgy véli, a kisebbségi kormányzás már a Gyurcsány utáni időszak nyitánya. Kiemelte: a szövetség készen áll arra, hogy kivezesse az országot abból a válságból, amibe a baloldal belesodorta. Interjúnk a Nemzeti Fórum elnökével.

A májusi ihlet + KÉP

  2008.05.09. 21:46
Úgy fest, május ihletet adott ennek a fiatalembernek, hogy megörökítse a tavasz pillanatát a Tőserdőben. A víz, a csónakok, az ég és a zöld lombok megannyi árnyalatát teszi vászonra az ismeretlen alkotó. Csütörtök déltájban találkoztam a piktorral, ki csendben, nyugodtan, mint a természet, alkotott. Lám, van itt szépség, amit meg kell mutatni sok sok embernek, hogy lássák az értéket, s a teremtést. Hétvégén amúgy is hangos lesz a tér. Puska dörren, zakatol a sörgő, a színpadon táncosok, érkeznek a motorosok is, és emberi zsongással lesz teli a part, s az esti disco. Békés pünkösdölést! -KS-

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

 
Névnap

 

 

 

 

 


Képviselő-testület


 

 
Önkormányzati választás, 2010
 
Választások
 


Orvosi ügyelet
száma:
20/915-7063


 

A Lakiteleki Torna Egylet tájékoztató oldala


 
Civilek
 
Üzenet az Olvasóhoz

Kedves Olvasók!


Szívesen közlünk: helyi híreket, kulturális eseményekről ismertetőt, kritikát, sporteseményről tudósítást, beharangozót, civil szervezetek felhívásait, tájékoztatóit. Várjuk a leveleket, fotókat.

Impresszum

 
Lakitelek Portál
Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja
 
 
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!