10. forduló: Ballószög – Lakitelek 0:2 (0:0) |
|
2008.10.20. 14:33 |
A mérkőzés kapcsán nyugodtan lehet idézni a lakiteleki csapat szakvezetőjét, aki gyakran mondogatja, hogy nincs előre lefutott, könnyű mérkőzés. Azt persze senki sem állíthatja, hogy a játékosok közül bárki is könnyen vette volna ezt az összecsapást, hiszen többen sérülésük ellenére is vállalták a játékot, nehogy a csapat túlságosan is tartalékos legyen. Mindezek ellenére folyamatosan a kapkodás, elhamarkodottság, helyenként a „szokásos” könnyelműség jellemezte az együttes játékát. Mindehhez persze hozzátartozik az is, hogy a hazaiak a gyakori szabálytalanságokat is vállalva igyekeztek széttördelni a játékot.
|
A gazdasági mellett erkölcsi válság is tombol |
|
2008.10.19. 20:44 |
Szélsőséges történelmi bűnözőkkel, felelőtlenül gazdálkodókkal, az '56-os forradalom meggyalázóival, a tömegbe lövetőkkel nem lehet összefogni vagy tárgyalni a konszenzus reményében - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke, az Országgyűlés alelnöke.
|
Alkartörés lett a kerékpározás vége |
|
2008.10.19. 20:26 |
Egy hagyományos kerékpáros és egy elektromos kerékpárral közlekedő nő ütközött össze szombaton reggel Lakiteleken. A Béke utcában történt balesetet követően a hagyományos kerékpárral közlekedő nőt alkartöréssel szállították kórházba a mentők. Noszlopy - baon |
Töklámpás szépségverseny |
|
2008.10.17. 22:30 |
Kedves Gyerekek! A Művelődési Ház és a Lakiteleki Fiatalok Egyesülete Töklámpás szépségversenyt hirdet. Szeretettel várunk benneteket november 31-én, pénteken 16.00 órától a Művelődési Házba, ahol elkészíthetitek Lakitelek legszebb töklámpását. Jelentkezni október 29-ig lehet a Művelődési Házban személyesen vagy telefonon, de osztályfőnökötöknél is jelezhetitek lámpáskészítő szándékotokat. A töklámpások egy hétig a Művelődési Ház előcsarnokában megtekinthetők lesznek és ott adhatjátok le a szavazataitokat is.
|
Prohászka Ottokár katolikus püspök emlékét gyalázta Gusztos Péter |
|
2008.10.16. 10:18 |
A figyelemelterelés újabb fejezete: neves jobboldali politikusokat támadnak a liberálisok. Gusztos Péter (SZDSZ) a parlamentben napirend előtti felszólalásában, a Gyurcsány Ferenc kormányfő által kiötlött Magyar Demokratikus Charta szóvivői pedig közleményben nehezményezték, hogy Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság elnöke és Lezsák Sándor, az Országgyűlés ugyancsak fideszes alelnöke részt vett Prohászka Ottokár püspök lakiteleki szoboravatóján. Szerintük ugyanis ezzel a legnagyobb ellenzéki párt soraiban ülő politikusok szalonképessé tették az antiszemitizmust.
|
NYITOTT SZEMMEL - Marokkó és Nyugat-Szahara |
|
2008.10.15. 21:27 |
A világnak sok-sok olyan szeglete van, ahová talán sohasem jutunk el. A lakiteleki Művelődési Ház "Nyitott szemmel" sorozatában Afrika titokzatos tájaira kalauzolja el Önöket Csíkszentmihályi Károly iparművész, a Szülőföld Humánökológia Alapítvány elnöke. Október 21-én, kedden 18 órai kezdettel Marokkó, Nyugat-Szahara lesz a témája a vetítéssel egybekötött útibeszámolónak, melyre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
|
9. forduló: Lakitelek – Bugac 3:2 (1:0) |
|
2008.10.15. 15:23 |
Az előző fordulóban a sok kihagyott helyzet miatt éppen, hogy döntetlenre mentett mérkőzést követően egy olyan csapatot kellett fogadni Lakiteleken, amelyik ellen ilyen-olyan okból eddig mindig bizonytalan volt az összecsapás végkimenetele. Mi több, az egymás elleni összecsapásokban az ellenfél tekinthető szerencsésebbnek Ezt némileg igazolta ez a találkozó is, hiszen amíg a lakiteleki csapat több kidolgozott helyzetből ért el három találatot, a vendégek az alig helyzetekből is elértek kettőt.
|
Öregfiúk mérkőzés: Lakitelek - Délegyháza 3:4 |
|
2008.10.15. 15:20 |
Egy korábbi mérkőzés visszavágójaként került sor a találkozóra, amelyet a vendégek elsősorban egy nem éppen öregfiús támadójuknak, másrészt a sorra kihagyott lakiteleki helyzeteknek köszönhetően nyertek meg. A végig küzdelmes és változatos mérkőzés után, a fehér asztalnál folytatódott a barátság. (2008.10.11.) |
Fellökte a teherautó a kerékpárost, majd eltűnt a ködben |
|
2008.10.15. 15:19 |
A reggeli köd miatt szerencsére nem történt súlyos baleset Bács-Kiskun megyében. A rendőrök mindössze egy eseményről tudnak: Lakitelek közelében lökött fel egy teherautó egy kerékpárost. Lakitelek irányából 6:30-körül haladt Tiszakécske felé néhány kerékpáros, egyfajta konvojban, a ködben – tudtuk meg a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. Kivilágítva nem voltak, láthatósági mellény nem volt rajtuk.
|
8. forduló: Jakabszállás – Lakitelek 2:2(1:1) |
|
2008.10.08. 22:01 |
Annak ellenére, hogy nem igazán játszott jól a lakiteleki együttes, helyzetei alapján már az első félidőben, még a hazaiak szerint is gólokkal nyerhetett volna. Lakiteleki szempontból mindenképpen a kihagyott helyzetek jellemezték ezt az összecsapást. Ezzel együtt az utóbbi hét forduló során mindössze ez alkalomból vesztett pontot a csapat; a hét mérkőzés óta tartó veretlenség pedig mindenképpen elismerésre méltó teljesítmény. Mindkét csapatnak volt hiányzója, egy-egy gólerős támadó. A vendégek soraiból sajnálatosan Lángos László, aki az előző mérkőzésen elég komoly bokasérülést szenvedett.
|
Felavatják Prohászka Ottokár szobrát |
|
2008.10.06. 15:14 |
Prohászka Ottokár katolikus püspök születésének 150. évfordulóján szoboravató ünnepség lesz a lakiteleki Népfőiskola Keresztény Panteonjában. Kligl Sándor szobrászművész alkotását – Prohászka püspök bronz mellszobrát – Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke, Balog Zoltán országgyűlési képviselő, a Parlament Emberi jogi, kisebbségi, civil-és vallásügyi bizottság elnöke, és Lezsák Sándor, a Parlament alelnöke avatja fel. Az eseményre október 10-én, délután öt órakor kerül sor. MNO |
A felvonulás elmaradt, az előadás nem |
|
2008.10.05. 21:16 |
Hiába várták annyira a gyerekek Lakiteleken az őszköszöntő szüreti felvonulást, az eső miatt elmaradt. A Langaléta Garabonciások komédiája viszont nem. Már reggel lehetett azt látni, hogy a szombati nap nem kedvez a szüreti felvonulásnak. A szervezők mindent elkövettek annak érdekében, hogy mindenki jól érezze magát, de az eső ellen semmit sem tudtak tenni, legfeljebb annyit, hogy a hagyományos szüreti felvonulást elnapolták.
|
Kemencében sütötték a kenyérlángost |
|
2008.10.05. 21:14 |
Hogyan készül a kenyérlángos? Ezt tapasztalhatták meg csütörtök délelőtt a Lakitelek Népfőiskolán a szenkirályi iskolások. Az első és második osztályosok a kemencében sült kenyérlángos készítésével ismerkedtek meg. Lezsák Anna segítségével saját maguk lapították szét a lisztből és vízből készült „gombócokat”, hogy azután sütőlapátra tegyék és Lőrincz István segédletével, betegyék a kemencébe.
|
Szüreti bál lesz Lakiteleken |
|
2008.10.02. 21:01 |
Dobszótól volt hangos ma (szerda) reggel a lakiteleki piac. Kisbíró dobolta ki, hogy szombaton őszköszöntő szüreti felvonulást tartanak a nagyközségben, felvonulással és bállal egybekötve. Minden évben az óvoda és a szülői munkaközösség szervezi meg a szüreti mulatságot a településen. Ilyenkor az óvodások is elmennek meghallgatni, hogy mit mond a kisbíró. Ezt követően pedig az árusoknál ismerkednek a különböző zöldségekkel és gyümölcsökkel, és persze vásárolnak is. Akadt olyan kofa, aki megkínálta őket, és pénzt sem kért érte. Az egyik árusnál sok egyéb mellett mák is volt eladó. Az óvó néni azt kérdezte a gyerekektől, hogy vajon mi lehet. Az egyik kisfiú határozottan vágta rá, hogy kiskő. Kaptak is belőle. Mire végigjárták a piacot, a kiskosarak is megteltek gyümölccsel. Szentirmay Tamás baon |
Tanyabetörés |
|
2008.10.02. 20:57 |
Ismeretlen tettes augusztus 30. és szeptember 30. között egy lakiteleki tanyába tört be, és onnan bútorokat, gáztűzhelyet, gázpalackot, kerticsapot, mozgásérzékelő lámpákat, kerti és kézi szerszámokat, vaslépcsőt, illetve vízvezeték szereléséhez használatos vascsöveket vitt el, valamint megrongálta a villanyórát. A lopással okozott kár közel 700 ezer, a rongálási kár pedig 300 ezer forint. baon |
7. forduló: Lakitelek – Kiskunfélegyházi Vasutas 4:1 (1:0) |
|
2008.10.01. 20:11 |
Ritka izgalmak között készült a lakiteleki egyesület a listavezető ellen, az Ilovszky Rudolf emlékére egy perces gyászszünettel kezdődő rangadóra. A csapat kapusa még tavasszal befizetett egy külföldi üdülésre, a számításba vehető tehetséges ifjúsági kapus az előző mérkőzésen súlyosan megsérült, azonnal cserét kért. Kórházi kivizsgálást akart, ami személyes okmányok hiányában aztán nem sikerült. A körülmények úgy hozták, hogy egész héten nem is edzett. Ilyen helyzetben már a dunavecsei mérkőzés alatt megkezdődött a kapus keresés.
|
Kösöntyű Néptánccsoport Tiszakécskén + KÉP |
|
2008.09.26. 22:21 |
A Tisza-Folk Alapítvány és az NKA „Apáink örökén” címmel folklórfesztivált szervezett Tiszakécske város és a tiszakécskei Arany János Művelődési Központ támogatásával. Szeptember 13-án (szombat) délután kezdődött a Citerazenekarok Országos Találkozója. Az Arany János Művelődési Központba a Kösöntyű Néptánccsoport is hivatalos volt, mint a találkozó egyetlen tánccsoportja. Citerások az ország számos részéről felléptek, melyek között a tánccsoport adott elő két koreográfiát. 18 óra után kezdődött a gálaműsor és a táncház, aminek vége, igen későre nyúlt. Köszönjük, hogy részt vehettünk az eseményen, reméljük hogy hozzájárultunk a jó kedvhez.
|
Listát kell készíteni a hungarikumokról |
|
2008.09.26. 20:34 |
Jövő év december végéig el kell készülnie mindazon szellemi és fizikai tárgyi termékek listájának, amelyek joggal lehetnek a magyar örökség részei - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke pénteken Veszprémben, a Védjük meg közös értékeinket című szentgáli konferenciát megelőző sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta: mielőbb számba kell venni az országos és helyi értékeinket, hiszen idén júniusban - a Fidesz és a KDNP kezdeményezésére - ötpárti támogatással elfogadta az Országgyűlés a hungarikumokról szóló határozatot.
|
Sinkovits Imre még mindig velünk van! |
|
2008.09.23. 21:08 |
Születésének nyolcvanadik évfordulója alkalmából Sinkovits Imre színművészre, a Nemzet Színészére emlékeztek vasárnap a Lakitelek Népfőiskolán. Az eseményen a Mándoki Kollégium, illetve a Közéleti Akadémia hallgatói mellett jelen voltak a népszerű színész barátai és rajongói, Kiskunfélegyházától, Budapesten át Melbourne-ig bezárólag. Bíró Zoltán irodalomtörténész beszéde után a résztvevők koszorúkat és egy-egy szál rózsát helyeztek el a színész szobrának talapzatánál. |
Duplán fizetett a szippantott szennyvízért |
|
2008.09.22. 21:07 |
Nem járt jól az a lakiteleki lakos, aki a szippantott szennyvizét nem a kizárólagosan ezt a szolgáltatást végző céggel vitette el. Kétszer is ki kellett fizetnie az összeget, annak az ingatlan tulajdonosnak, akinek az udvarából egy vállalkozó szállította el a szippantott szennyvizet. A ház tulajdonosa annak rendje és módja szerint kifizette a pénzt, az általa felkért vállalkozónak. Akkor lepődött meg, amikor a településen kizárólagos joggal rendelkező Remondis Kft. is jelentkezett a szállítási összegért. Nem volt mit tennie, nekik is fizetett.
|
|