Lakitelek Portál  -  **Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja** - www.lakitelek.gportal.hu
Menü
 
Lakitelek térképe

 

Katt !

 

 
Helytörténet
 
Számláló
Indulás: 2005-02-07
 
HÍREK

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

Betörtek a garázsba

  2009.06.10. 14:03

Két lakiteleki férfit vettek őrizetbe a rendőrök hétfőn. A 20 és az 54 éves férfiakat azzal gyanúsítják, hogy vasárnap éjszaka egy lakiteleki garázsba törtek be, a fagyasztóból több kiló húst és kolbászt, valamint két zsák búzát loptak el. A hús egy részét megtalálták a rendőrök. (baon.hu)

29. forduló: Kunfehértó Lakitelek 2:2 (1:1)

  2009.06.09. 22:33

A szurkolók reményei szerint győzelmi esélyekkel utazott a lakiteleki együttes a bajnokság utolsó idegenbeli összecsapására. Ezzel szemben futott az eredmény után, hiszen a hazaiak ezúttal mintha jobb napjukat fogták volna ki a szokásosnál. Közelebb áll az igazsághoz azonban, hogy ezúttal kétszer is kihasználták az ellenfelük által elkövetett hibákat. Számolni lehetett volna ugyanis a lakiteleki passzokat, nagyon kevés volt, amellyel társakat találtak. Eltérő következményekkel ugyan de még a hajmeresztő megoldások is elő-előfordultak.

Lakiteleken győzött a Fidesz-KDNP, második erő lett a Jobbik

  2009.06.09. 22:31

Tegnap európai parlamenti választást tartottak Magyarországon. A választók akarata értelmében a 22 európai parlamenti mandátumból 14 a Fidesz-KDNP-t, 4 az MSZP-t, 3 a Jobbikot és 1 mandátum az MDF-et illeti. Lakiteleken kis eltérésekkel az országos arányok tükröződnek. A legszembetűnőbb változás, hogy Lakiteleken a Fidesz után a második erő az MSZP helyett a Jobbik lett. Lakiteleki eredmények.

Ügyeskedek, játszom, dalolok tábor

  2009.06.09. 22:31

(kézműves foglalkozások, ügyességi és játékos versenyek, kirándulás a tiszakürti arborétumba, lovas kocsizás, strandolás) Lakiteleken,  Niki tanodájában a nyári szünetben, hétfőtől péntekig tartó, 5 napos turnusokban 8-16 óráig 7-14 éves gyermekek részére. I. turnus: 2009. június 15-19. Részvételi díj: 10.000,- Ft/ turnus/fő , mely tartalmazza az ebédet is. Tízórait a gyermek hozzon magával. Információ és jelentkezés: Pap Jánosné 06-30/387-10-18.

EP-választás: 14 Fidesz, 4 MSZP, 3 Jobbik, 1 MDF

  2009.06.07. 22:41

A vasárnapi európai parlamenti választásokon, az Országos Választási Iroda (OVI) tájékoztató adatai szerint, a szavazatok 99,9 százalékának összeszámlálása alapján a mandátumok megoszlása a következő: Fidesz-KDNP: 14, MSZP: 4, Jobbik: 3, MDF: 1. A pártokra leadott szavazatok száma: Fidesz-KDNP: 1.628.570 szavazat (56,37 százalék), MSZP: 501.967 (17,37 százalék), Jobbik: 426.746 (14,77 százalék), MDF: 153.172 (5,30 százalék), LMP-HP: 75.066 (2,60 százalék), SZDSZ: 62.344 (2,16 százalék), Munkáspárt: 27.818 (0,96 százalék), MCF Roma Összefogás párt: 13.440 (0,47 százalék).

EP-választás: a szavazók 19,4 százaléka járult az urnákhoz 13 óráig

  2009.06.07. 14:05

A választásra jogosultak 19,4 százaléka, 1.558.016 ember járult az urnákhoz a vasárnapi európai parlamenti választáson 13 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint. A szavazók arról döntenek, hogy a listát állító nyolc párt közül melyek küldhetnek összesen 22 jelöltet az Európai Unió 736 tagú testületébe, az Európai Parlamentbe.  A szavazókörök zárásáig, este 7 óráig csaknem 8 millió 80 ezer választópolgárt várnak az urnákhoz: a 8 millió 73 ezer magyar választópolgár mellett az EU-tagállamok 5.580, Magyarországon lakóhellyel rendelkező polgára is voksolhat.

Lakiteleki a kiállítók közt

  2009.06.05. 17:39

A Hagyományok Háza és a Kecskeméti Népi Iparművészeti Gyűjtemény idén is meghirdette a IX. Országos Népi Mesterségek Művészete Pályázatot. A pályázatra az ország egész területéről 74 alkotó küldött be több mint 250 pályázati anyagot, 31 szakágban. A pályázaton Lakiteleket Vargáné Bodor Judit képviselte, egyedüliként a paszománykészítő szakágban.

A trianoni békediktátum 89. évfordulójára emlékezik az ország

  2009.06.04. 17:13

1920. június 4-én Párizsban, a versailles-i kastély parkjában álló Nagy-Trianon palota dísztermében írta alá a magyar kormányküldöttség az első világháborút lezáró, a történelmi Magyarország megszűnését is jelentő békeszerződést.

28. forduló: Lakitelek – Tiszaalpár 2:2 (1:1)

  2009.06.04. 17:11

Ezen az összecsapáson a hazaiak a dobogós pozíció megőrzéséért, a vendégek a lehető legbiztosabb bent maradásért mérkőztek. Az eredmény a dolog presztízsén túl, a szomszédvár együttese számára értékesebb – bár egyelőre a lakiteleki csapat harmadik helyezése is tartható. Annyi bizonyos, hogy ezúttal a szerényebb képességű szomszédok jobb felfogásban, az edzői utasításokat minden bizonnyal fegyelmezetten betartva, céltudatosabban játszottak.

Meghívó lakossági fórumra

  2009.06.03. 18:04

Tisztelt Üdülőtulajdonos, Tisztelt lakiteleki Polgár! Értesítem, hogy lakossági panaszbejelentés alapján az üdülőterületi rendezvények előkészületeinek részeként, megelőzendő a rendezvények által kifejthető esetleges nem kívánt környezeti hatásokat, lakossági fórumot tartunk, amelyre tisztelettel meghívom.

27. forduló: Városföld – Lakitelek 5:4 (2:1)

  2009.05.27. 23:06

Szép volt fiúk! Az első félidei játék ugyan eleinte majdnem feledhető volt, de a szépítés után már az is reményt keltővé vált. A második félidei játék viszont már szenzációs volt. Kár, hogy a helyzetek másik felét nem tudtuk értékesíteni. Sajnos nem szegődött a jobb csapat mellé a szerencse. Az összecsapás tanulságait útközben hazafelé Molnár Arnold fogalmazta meg legjobban, valahogy úgy, hogy ez a mérkőzés igazán erőt adhat a hátralévő küzdelmek sikeréhez.

Autófeltörés

  2009.05.25. 08:42

Keresi a rendőrség azt az ismeretlen tettest is, aki pénteken délután Lakiteleken, a Holdfény utcában parkoló, Ford Focus személygépkocsi szélvédőjét betörte, és abból ellopta a tulajdonos pénztárcáját, amiben 300 ezer forint készpénz és egy bankkártya volt. (baon.hu)

Fórumozóink kérdései Varga Sándor polgármesterhez (1.)

  2009.05.22. 13:21

2009. április 20-án a Lakitelek Portál fórumában indítottunk egy új témát „Javaslatok Lakitelek vezetésének” címmel. Arra kértük Olvasóinkat, ha van olyan kérdésük Lakitelek közügyeivel kapcsolatban, melyre nem tudják a választ, tegyék fel, és eljuttatjuk azokat Varga Sándor polgármester úr részére. Az első levél elkészült, ma postára adtuk. Tisztelettel várjuk Polgármester úr válaszát. Olvassa el Ön is közös levelünket!

Ismét létrejött az egységes Magyar Református Egyház + VIDEÓ

  2009.05.21. 22:53

„Olyan festmény, amelyet visszahelyeztek abba a keretbe, amelyből korábban kiszakították” – ehhez hasonlította pénteken Bölcskei Gusztáv püspök az egységes Magyar Református Egyházat. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke pedig „Isten csodájának” nevezte május 22-ét, az egyesülés napját.

26. forduló: Pálmonostora – Lakitelek 2:1 (1:0)

  2009.05.20. 17:40

Az ugyancsak dobogós helyezésért harcoló együttes otthonában nem várt könnyű mérkőzés a lakiteleki csapatra. Azon kívül, hogy milyen híre van a hazaiaknak, még a kezdés előtt jelezték is, hogy „nagy derbi várható”. Nagy csatában végül is a szerencsésebb hazaiak kerekedtek felül, sikerült kihasználniuk két védekezésben elkövetett hibát. A második félidőben a vendégcsapat a maga javára fordíthatta volna a mérkőzés eredményét, a helyzetek értékesítése azonban nem sikerült. A látottak alapján az otthonukban játszók mintha jobban akarták volna a győzelmet, a helyzetek alapján viszont a döntetlen eredmény reálisabb lehetett volna.

Végre! Megkezdődött a síremlékek helyreállítása

  2009.05.18. 09:33

Kedden adott tájékoztatást a baon.hu a lakiteleki temető sírtábláinak sorsáról. Rossz statikai állapotukra hivatkozva az önkormányzat  harminchárom fejfát döntetett le a sírkert dolgozóival. A fejleményekről a temető üzemeltetőjét kérdezték:
– Munkatársaink jelenleg is dolgoznak a fejfák helyreállításán – tájékoztatta a baon.hu-t Szénási Bertalanné, a Himalája Blue Kft. dolgozója.

Szavazzunk az 1/a osztályra!

  2009.05.15. 16:15

Az Eötvös Iskola 1/a osztálya indult a Kubu "nyerj osztálykirándulást" versenyén. A héten lehet még szavazni az osztályról készült képekre a http://www.kubuazegeszsegert.hu/kepgaleria/kereso oldalon. A keresőben mindenki üsse be Lakitelek irányítószámát (6065), úgy biztos. Kérünk mindenkit, aki teheti szavazzon május 18-ig az oldalon a lakiteleki gyerekek sikeréért! (Egy nap többször is lehet.)

Sírköveket döntöttek le + kiegészítés

  2009.05.13. 22:11
Harminchárom, névvel ellátott sírkőtábla hever hol ráborítva, hol szanaszét a sírok között. Az első aggodalmakkal ellentétben nem vandálok jártak a temetőben, hanem az üzemeltető intézkedett. Anyák napján sok lakiteleki indult útnak, hogy megemlékezzen elhunyt édesanyjáról a község temetőjében. A sírkertben azonban megdöbbenve tapasztalták, hogy sok, névvel ellátott sirkövet ráborítottak a szeretett rokon sírjára. A látottakon felháborodva lapunkhoz fordultak segítségért. (A korabeli fotón Lévay László  és Schaffer Margit tanítóházaspár. Az ő sírkövüket is ledöntötték...)

Hétvégén lomtalanítás

  2009.05.13. 22:08
Lakitelek Nagyközség Önkormányzata értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy Lakitelek bel- és külterületén 2009. május 16-án (szombaton) lomtalanítási akciót szervez. Kérjük a lakosságot, illetve az üdülőtulajdonosokat, hogy a fenti napot megelőző napon (május 15-én, pénteken) mindenki a saját ingatlana elé tegye ki a feleslegesnek ítélt lomot, melyet a Saubermacher Kft. 2009. május 16-án (szombaton) szállít el.

25. forduló: Lakitelek – Ballószög 3:0 (3:0)

  2009.05.11. 11:21
A mérkőzésen a hazai csapat volt az esélyes, és a játék kezdetétől érezhető fölényben is játszott. Ennek ellenére az első félidő derekáig kellett az első találatra várni. A helyzetek alapján nagyobb arányú győzelem is születhetett volna, ám a gólgyártás az első félidőt követően abbamaradt. A három gól ellenére azt lehet mondani, hogy a kihagyott helyzetek is jellemezték az első játékrészt. Az első esemény Molnár Arnold viszonylag távoli lapos lövése volt, ami kevéssel kerülte el a kaput.

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

 
Névnap

 

 

 

 

 


Képviselő-testület


 

 
Önkormányzati választás, 2010
 
Választások
 


Orvosi ügyelet
száma:
20/915-7063


 

A Lakiteleki Torna Egylet tájékoztató oldala


 
Civilek
 
Üzenet az Olvasóhoz

Kedves Olvasók!


Szívesen közlünk: helyi híreket, kulturális eseményekről ismertetőt, kritikát, sporteseményről tudósítást, beharangozót, civil szervezetek felhívásait, tájékoztatóit. Várjuk a leveleket, fotókat.

Impresszum

 
Lakitelek Portál
Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja
 
 
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.