Lakitelek Portál  -  **Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja** - www.lakitelek.gportal.hu
Menü
 
Lakitelek térképe

 

Katt !

 

 
Helytörténet
 
Számláló
Indulás: 2005-02-07
 
HÍREK
HÍREK : Indul az önkormányzati választás kampánya

Indul az önkormányzati választás kampánya

  2010.08.13. 09:10

Ismét eltelt négy év. Lakitelek választópolgárainak négy év után újból dönteniük kell, kire, kikre bízzák településünk irányítását. Néhány héttel ezelőtt az Országgyűlés módosította a választásról szóló törvényt; ennek értelmében az őszi voksolástól felére csökkennek a települések képviselő-testületei. Lakiteleken az eddigi 11 képviselő helyett október 3-án mindössze 6 jelöltet ikszelhetünk be a szavazólapon.


A választási kampány indulását jelzi, hogy a postaládákban egymás után jelennek meg a polgármesteri és képviselői helyekre jelentkezők névsorát tartalmazó szórólapok.

 
A Lakitelek Portál is készül az önkormányzati választásra. Valamennyi polgármester- és képviselő-jelölt részére lehetőséget fogunk biztosítani saját programja bemutatására. A választási kampány alatt figyelemmel fogjuk kísérni a jelöltek megjelenéseit, azokról be fogunk számolni.
 
A Lakitelek Portál Fórumában új rovatot indítunk „Önkormányzati választás 2010” címmel. Ebben a topicban lehet kommentálni a választási kampány történéseit és a választás eredményeit. Korábbi negatív tapasztalatok alapján ismételten felhívom a Lakitelek Portál olvasóinak figyelmét, hogy a fórumban megjelent hozzászólásokért a Portál egyetlen esetben sem tud felelősséget vállalni!
 
Október 3-ától új vezető testülete lesz Lakiteleknek; új polgármester, új képviselő-testület. A választási kampányhoz minden jelöltnek kitartást kívánok, Lakitelek polgárainak pedig kívánom, hogy érezzék felelősségük súlyát. Október 3-án minél többen menjenek el szavazni az épülő, fejlődő Lakitelekért.
 
A kampány során elérhetőségem (jelöltek fotóinak küldése stb.): vzoli.lakitelek@gmail.com
 
 
Üdvözlettel:
 
 
 
Varga Zoltán
Lakitelek Portál szerkesztője
 

 
Névnap

 

 

 

 

 


Képviselő-testület


 

 
Önkormányzati választás, 2010
 
Választások
 


Orvosi ügyelet
száma:
20/915-7063


 

A Lakiteleki Torna Egylet tájékoztató oldala


 
Civilek
 
Üzenet az Olvasóhoz

Kedves Olvasók!


Szívesen közlünk: helyi híreket, kulturális eseményekről ismertetőt, kritikát, sporteseményről tudósítást, beharangozót, civil szervezetek felhívásait, tájékoztatóit. Várjuk a leveleket, fotókat.

Impresszum

 
Lakitelek Portál
Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja
 
 
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.