Őstermelők az út mentén
2010.08.10. 08:30

A 44-es főút mellett Kecskeméttől Lakitelekig tizenegy zöldség-gyümölcs árus kínálja portékáját. Kapásfalu mellett Kovács Gézáék több éve így próbálják eladni a megtermett gyümölcsöt. Véleménye szerint néhány éve már ennyien árulnak, nem zavarják egymást.
Nyárlőrinc közelében Pénzes Zsoltné azt mondja, hogy csak őstermelői igazolvánnyal árulhatnak. Ezenkívül több engedélyt is be kell szereznie annak, aki az út mellett szeretné értékesíteni zöldségét, gyümölcsét.
Szabó István nyárlőrinci termelő, Kecskeméten a MOL benzinkút területén bérel magának helyet. Már messziről lehet látni molinóját, melyen feltüntette, honnan származik a gyümölcs.
- Pár hete nyitottunk ki, három és fél hektár vegyes gyümölccsel rendelkezünk - meséli. Azért itt a város szélén a benzinkútnál árulok, mert a 44-es főúton nagy a forgalom, életveszélyes lehet, ha valaki lemegy és feljön az útról egy-egy árusnál. A városi fogyasztóknak szerettem volna azzal kedvezni, hogy a közelükbe viszem a termékeimet. Lehetőséget kínálok nekik azzal, hogy frissen szedett gyümölcsöt, itt megmosva, mert gyümölcsmosóm is van, a helyszínen elfogyaszthatják, de vihetnek haza is belőle. Garanciát vállalok mindenre, még a permetezési naplót is megmutatom, ha kell.
- Szándékosan írtam ki, hogy nyárlőrinci gyümölcs, tudja azt a vásárló, hogy honnan származik, amit megvesz. Községünkben évtizedek óta jó minőségű gyümölcsöt termelnek. Nagybani piacra nem járok, egy-két kereskedő viszont visz tőlem árút. Vendéglátás a szakmám, ezt csak hobbiból csinálom. Az őseim beporoztak, megfertőztek a gyümölcs szeretetével, én pedig a lányaimnak akarom tovább adni. Ezt az évet próbának szánom, még ha ráfizetek akkor is végigviszem.
- A keze, az élete van benne a termelőnek ezekben a gyümölcsökben - mondja az egyik vásárló.
SZT
baon
|