Közös szolgálat lóháton
2010.01.22. 12:38

Lovas rendőrök és polgárőrök járták a szentkirályi és lakiteleki határt szombaton délelőtt. A tiszakécskei rendőrőrs kezdeményezte az akciót, hogy közös lovas szolgálatot lássanak el. – Tanyás, erdős, mezőgazdasági művelésű területeknek a bejárása volt a cél a közös járőrözéssel – tudtuk meg Tóth Tibortól, a tiszakécskei rendőrőrs parancsnokától. – Mivel a rendőreink közül néhányan, és a térségünkhöz tartozó településünkön lévő polgárőrök között is vannak olyanok, akik hátaslóval rendelkeznek, úgy gondoltuk, hogy élünk ezzel a lehetőséggel.
Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a falopások, a tanyabetörések és az egyéb alkalmi lopások. Ez volt az első ilyen akciónk, de lesz folytatása. Az elkövetkezendő időben több alkalommal szeretnénk hasonló közös bejárást végezni. A mostani szolgálatban két rendőr és két polgárőr vett részt, Lakiteleket és Szentkirályt képviselve. Azért ezt a megoldást választottuk, hogy amennyiben szükség van, akkor a rendőrök tudjanak intézkedni. A mostani szolgálatot Farkas Viktor szentkirályi körzeti megbízott vezette, aki kiképzett lovas rendőr. Állandó kapcsolatban voltak a járőrrel, akik a közelben tartózkodtak, hogyha szükséges, akkor öszszehangolt munkát tudjanak végezni.
– Általában a hétvégeken fognak majd közösen járőrözni, de a lehetőségekhez mérten hétközben is megpróbálják majd a külterületi részeket lóval bejárni. A polgárőröktől szerencsére megkapjuk a segítséget, mert már többen is jelentkeztek, hogy szeretnének ilyen közös szolgálatban részt venni. Már az első alkalommal kedvező fogadtatásra talált ez a módszer. A tanyatulajdonosok pozitívan értékelték, hogy találkoztak rendőrökkel és polgárőrökkel. Azt kérték, hogy máskor is szervezzünk ilyen összehangolt akciót. A szolgálat alatt szerencsére különleges esemény nem történt – mondta Tóth Tibor.
SZT
baon
|