14. forduló: Lakitelek – Kunfehértó 5:1 (2:0)
2009.11.18. 17:22

Ez a mérkőzés némi kárpótlást nyújthatott a lakiteleki labdarúgás híveinek, és mindenképpen szerencsés befejezése volt a csapat idei őszi hazai szereplésének. Az a ritka összecsapás volt, amelyiken az eddigi tizennégy fordulóból ez egyszer a szerencse is az együttes mellé állt. Ám mielőtt ennek jelentőségét bárki eltúlozná, le lehet szögezni, hogy a két szerencsés találat mellett született további három, miközbe kimaradt egy büntető, és több tiszta helyzet is.
A vendégekről tudni lehetett, hogy idegenben is veszélyes, támadó futballt játszanak. Dudás György edző ennek megfelelően igyekezett a legjobb összeállítású csapatot pályára küldeni, nem idegenkedve a változtatásoktól sem. A csapat szerkezete mellett annak taktikája is bevált.
A mérkőzés elején még úgy látszott, hogy két azonos felfogású együttes méri össze erejét. Némi meglepetésre, a vendégek nem az idegenben megszokott kontra játékra rendezkedtek be, hanem felvállalták a bátor támadó játékot. Az első tiszta nagy helyzet is az övéké volt. Legveszélyesebb középső támadójuk kapussal szemben, balösszekötő pozíciójából mintegy tizenöt méterre a kaputól földbe rúgott, így a labda a hazai kapus könnyű zsákmány lett. Ezt persze megelőzte Lángos László egy elhamarkodott lövése, és Mata József két kísérlete, amelyből az egyik akár be is akadhatott volna.
A harminckettedik percig kellett várni az első gólra. Talán azt is lehet mondani, hogy némiképp váratlanul jött, de összességében remek teljesítmények eredménye volt. Győri Sándor a baloldalon kiküzdötte magát a védők gyűrűjéből, Aczél Péter elé tálalt, aki tizenöt méterről, rutinosan a hosszú alsó sarokba helyezett. (1:0) Nem sokkal később újabb helyzet következett. A Molnár Arnold balszerencsés sérülése miatt beállt Kalics József szokásos nagy partdobása okozott gondot a vendégek kapuja előtt, de végül érintés nélkül túlcsorgott a tizenhatos oldalvonalán. Aztán jött a második gól. A jobbösszekötőhelyére befelé húzódó Bagi István megpróbálta ballal mintegy tizennyolc méterről ellőni a labdát, de „eltörte” így az gyengén gurult a kapu felé. A szimpatikus, fiatal kapuvédő fölé nyúlt, azt hihette, hogy a labda kimegy a kezei alatt a pályáról, és csak nézett utána, amikor az eszmélő Kovács Péter már a hálóba is vágta. (2:0) Még a félidő vége előtt újabb gólhelyzet adódott. A fiatal tehetség, Győri Sándor ismét áthámozta magát a baloldalon, mesterien tálalt a kapuval szemben tisztán álló Bagi István elé, a rutinos játékos viszont a tizenhatos vonaláról mellé lőtt.
A második félidő kis híján gólzáport hozott, bár az elején ennek a jelei még nem igazán voltak érezhetők. Mintegy tízpercnyi játék után ugyanis szépítettek a vendégek. Egy jobbról kapu előtt keresztbe lőtt labdát a hazai csapatnak nem sikerült menteni, a néhány perce beállt cserejátékos pedig a hosszú oldalon a kapuba talált. (2:1) Ezt követően a lakiteleki együttes növelhette volna az előnyét, de Győri Sándor közeli fejesét bravúrral védte a kapus, majd szinte azonos helyzetből Lángos László fejelt fölé. Már attól is lehetett tartani, hogy a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat, és egy talált góllal esetleg sikerül a vendégeknek egyenlíteniük, amikor egy jobbról kapu elé lőtt labdába az egyik vendég védő úgy fejelt bele, hogy az védhetetlenül a saját kapujába került. (3:1) Ez a gól már láthatóan megfogta a vendégeket, hiszen az iménti helyzet, ezt követően lábbal, kevés híján megismétlődött. Nem maradt persze továbbra sem érintetlen a vendégek kapuja. Egy szögletrúgásnál fejelni előre húzódott Tóth Sándor csapott le egy lecsorgó labdára a leggyorsabban és a védők elől a hálóba vágta a labdát. (4:1) Ezután jöhetett volna a gólözön, ám a Bagi István buktatásáért megítélt büntetőt a sértett kapufára lőtte, majd Aczél Péter újabb lövésének a játékostárs Verebélyi Gábor állta útját. Nem késett persze így sem sokáig a következő találat. Bagi István cselezte be magát a kapu előterébe, már kezdett kisodródni jobbra, amikor lövésre szánta magát. A labda a hosszú oldali hálótartó vasról vágódott vissza a mezőnybe. A partjelző segítségére is szükség volt, hogy a szabályos gólt középkezdés követhesse.(5:1)
Ezúttal az ellenfelénél minden csapatrészében jobb lakiteleki csapat győzedelmeskedett. A szerkezeti változtatások közül szerencsésnek bizonyult a védekezés megerősítése, Mata József és Aczél Péter együtt szerepeltetése a középpályán, és Bagi István jobboldalon történő szerepeltetése is. Az utolsó őszi forduló nehéznek ígérkező idegenbeli mérkőzése előtt fontos volt a magabiztos győzelem, ami segíthet elhitetni a csapattal, hogy a tizenötödik, befejező fordulóban is van komoly esélye.
Az ifjúságiak mérkőzésén Lakitelek – Kunfehértó 4:3
Nagyon izgalmas mérkőzésen, a befejezés előtt szűk húsz perccel még kétgólos hátrányban voltak a lakiteleki fiatalok, de voltak néhányan, akik erőt tudtak adni a csapatnak, amely így nemcsak kiegyenlített, de meg is tudta fordítani a mérkőzés eredményét.
A serdülők szombati vendégszereplésén Jászszentlászló – Lakitelek 1:1
Főleg a második félidőben gólokkal nyerhetett volna a lakiteleki együttes, a vezető gólját sokáig őrző hazai csapattal szemben. A játék minden esetre helyenként biztató volt, de miután jobbnál jobb tiszta helyzetek maradtak ki, végül meg kellett elégedni a döntetlennel.
Terjéki Ferenc
|