Lakitelek Portál  -  **Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja** - www.lakitelek.gportal.hu
Menü
 
Lakitelek térképe

 

Katt !

 

 
Helytörténet
 
Számláló
Indulás: 2005-02-07
 
HÍREK
HÍREK : 11. forduló: Lajosmizse – Lakitelek 2:2 (2:1)

11. forduló: Lajosmizse – Lakitelek 2:2 (2:1)

  2009.10.27. 22:56

Bár ezúttal is többen hiányoztak a keretből, így mindössze két mezőnyjátékos ült a kispadon, mégis többen reménykedtünk a csapat győzelmében. A mérkőzés után nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ennek meg is volt a reális esélye. Még akkor is, ha egyébként elég szerencsétlenül, mindkétszer futni kellett az eredmény után. Bár így is sikerült pontot szerezni, összességében a balszerencsés mérkőzések közé lehet sorolni ezt a találkozót.


A játék első negyedórájában inkább a hazaiak voltak fölényben. A lakiteleki játékosok közül sokan mintha nehezen alkalmazkodtak volna a szokatlanul kisméretű pályához. Szinte minden támadással egyből a közvetlen vendég védelem került szembe, a középpályán nem igazán sikerült megszűrni az ellenfél akcióit. Ez okozott is néni bizonytalanságot, és egy szerencsétlen öngólhoz is vezetett. (1:0)
 
Annak ellenére, hogy a hazaiak szerezték meg a vezetést, az első igazi támadást Lángos László vezette. Remekül ment el a baloldalon, ballal élesen a kapu elé lőtte a labdát, ami sajnos nem a támadótárs Fórizs Istvánhoz, hanem a hazai kapushoz ment közelebb. A félidő jelentősebb részében a lakiteleki együttes támadott többet, és veszélyesebben, a befejezés azonban csak több kihagyott helyzet után sikerült. Kovács Péter, Bagi István került többször is helyzetbe de akcióból és állított labdából is csak a kaput centiméterekkel elkerülő lövésekre futotta. Majd Lángos László újabb beadott labdájáról késett le az ezúttal is sok kemény párharcra kényszerülő Fórizs István. Az egyenlítés végül mégis sikerült. Egy mélységi lágy emelésre kilépve Kalics József került tisztán a védők mögé. Zavartalanul a kapuval szemben állt, lövés helyett mégis a vissza passzt választotta. Szerencsére Kovács Péter minden teketória nélkül a tizenhatosról a jobb alsó sarokba vágta a labdát. (1:1)
 
Sajnos nem sokáig lehetett az egyenlítésnek örülni. Jött, immár nem először, a nagyon is elkerülhető büntető. Ezúttal a vendégcsapat kapusának nem volt türelme simán az alapvonalon kívülre kísérni, engedni egy labdát. Fölöslegesen elé vetődött a támadónak, aki természetesen elesett, így a jóindulatú játékvezető büntetőt ítélt. Értékesítették. (2:1) Mint utóbb kiderült, a baloldali védőtárs vállal történő lökdösődése előtte már elgondolkodtatta a sípmestert. Akkor még „megkegyelmezett”. Mint ahogyan nyilvánvalóbb esetben a hazaiaknak kétszer is, hiszen egyszer az előre húzódó Tóth Sándor, majd Fórizs István került földre egy-egy komoly lökés következtében. Tetszik, nem tetszik; ezekért nem adott büntetőt a máskor korrekten ténykedő játékvezető.
 
A második játékrész elején, viszonylag korán sikerült egyenlíteni. A védőjét ebben az időszakban is rendre faképnél hagyó Lángos László egy mélységi átadásnál átemelte a labdát, védője felett, úgy látszott, mintha másodszor is érinteni akarná, de nem tette. A védők és a kapus is tétlenül nézték, hogy a baloldali kapufánál felpattan és szinte a felső sarokban köt ki a labda. (2:2)
Bár a tizenhatoson belülről a vendégvédőknek is kellett néhányszor menteniük, a hazaiaknak egy nagy helyzete volt. Körtvélyesi Ödön azonban rövid sarokról átért a hosszúra, és bravúrral sikerült védenie. Ezzel szemben Bagi István révén egy közeli szabadrúgás a felső léc tetejéről került kapu mögé, Fórizs Istvánnak pedig egy szabályos gólját nem adta meg a játékvezető. Nagyon szép támadás után, visszagurított labdát lőtt a kapuba, a „gyakorló” partjelző azonban szerencsétlenül lest jelzett. Felül lehetett volna bírálni, ám ez elmaradt. Így az eredmény sem változott, be kellett érni a döntetlennel a hazaiaknak és a vendégeknek is.
 
 
 
Az ifjúságiak mérkőzésén Lajosmizse – Lakitelek 5:4
 
Ezúttal egy gól gazdag mérkőzésen, szinte hiánytalanul kiállva veszítettek a fiatalok az élvonalba tartozó, és nagyon jó játékerőt képviselő hazaiakkal szemben.
 
A serdülőknek ezen a héten két mérkőzése is volt. Az elmaradt mérkőzésüket csütörtökön itthon Kerekegyháza ellen 2:2-vel sikerült zárniuk, a szombati fordulóban pedig Orgovány ellen 2:1 arányban alulmaradtak. Mindenképpen meg kell persze említeni, hogy szombaton két erősségüket is nélkülözni kényszerültek, mivel Tassi Lászlót és Barcsa Lászlót is elkérte az ifjúsági csapat.


Terjéki Ferenc


 
Névnap

 

 

 

 

 


Képviselő-testület


 

 
Önkormányzati választás, 2010
 
Választások
 


Orvosi ügyelet
száma:
20/915-7063


 

A Lakiteleki Torna Egylet tájékoztató oldala


 
Civilek
 
Üzenet az Olvasóhoz

Kedves Olvasók!


Szívesen közlünk: helyi híreket, kulturális eseményekről ismertetőt, kritikát, sporteseményről tudósítást, beharangozót, civil szervezetek felhívásait, tájékoztatóit. Várjuk a leveleket, fotókat.

Impresszum

 
Lakitelek Portál
Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja
 
 
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.