|
Lakitelek értékei – megmaradásunk záloga
2009.10.14. 07:23
A napokban zárult a Lakiteleki Népfőiskolán a Lakitelek értékei c. kiállítás. A Lakitelek értékeit, hungarikumait bemutató tárlaton közel 40 helyi kiállító képviseltette magát. A kiállítás nagy sikert aratott, melyet azóta az általános iskola valamennyi tanulója megtekinthetett. Az augusztus 22-én nyílt és október 12-éig tartó kiállítást Felföldi Zoltán lakiteleki önkormányzati képviselő nyitotta meg. Alább közöljük a képviselő megnyitó beszédét és a kiállításon résztvevő lakitelekiek névsorát.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!
A mai napon – 2009. augusztus 22-én – az elmúlt napokhoz hasonlóan, az augusztus 20-i ünnepkörhöz kapcsolódóan, Szent István királyunkra és a magyar államalapításra emlékezünk itt, a Népfőiskolán. Emellett, vagy inkább ehhez kapcsolódóan ma megnyílik itt egy kiállítás „Lakitelek értékei“ címmel. A Lezsák Sándor által kezdeményezett, sokak munkájával és közreműködésével létrejött kiállítás előzménye, hogy 2008. június 13-án hozott határozatával a magyar országgyűlés felkérte a magyar kormányt: dolgozza ki a hungarikumok rendszerezését, valamint megőrzésüknek és hasznosításuknak lehetőségeit. Az országos munka állását személy szerint nem látom át, itt, Lakiteleken azonban nekiláttunk a helyi értékek összegyűjtésének és bemutatásának.
Mi a hungarikum? Hungarikum minden, ami sajátosan, egyedien és egyedül-állóan magyar különlegesség, magyarok által lakott helyen, magyarok által készített termék, alkalmazott eljárás. A hungarikumok rendszere egy alulról építkező rendszer. A termékek konkrét helyeken – falvakban, városokban – készülnek, az eljárásokat konkrét helyeken – falvakban, városokban – alkalmazzák. Hungarikummal akkor találkozhatunk, ha részt veszünk egy falusi disznóvágáson, ha húsvéti időszakban megnézzük, hogyan festik a tojásokat, ha megismerjük a padlásokon vagy – ma már, lelkes gyűjtőknek hála – múzeumokban megtalálható régi tárgyakat, ha kíváncsiak vagyunk rá, hogyan főzik a kisüsti pálinkát, és így tovább.
Ennek az alulról építkező rendszernek az egyik pillére Lakitelek. Csak abból lesz, vagy lehet hungarikum, ami a mi értékünk, amit mi itthon kialakítunk, megőrzünk és az utódainknak továbbörökítünk. Mindez: érték. Ez a kiállítás egy ilyen helyi értékleltár kíván lenni. A kiállítás összeállításához először is megkérdeztük a lakitelekieket, hogy ők kit és mit tartanak itthon értéknek, kiktől kérjünk tárgyakat egy ilyen – Lakitelek értékeit bemutató – kiállításhoz. Az így készült listán szereplő emberek idehozták vagy azt, amit ők készítettek (ez az egyik típusa a tárgyaknak), vagy azt, amit hosszú évek óta gyűjtöttek (ez a másik típusa az itt látható tárgyaknak). Ezek a készített vagy gyűjtött dolgok, amelyeket kiállítottunk, amelyek megtekinthetők, egy közös tulajdonsággal bírnak: valahogyan mindannyian visszavezetnek minket a múltba. Vagy régi technológiával készült dolgokról van szó, vagy olyan régi tárgyakról, amelyek több tíz-, adott esetben több száz évesek.
Miért gyűjtünk régi dolgokat? Miért őrzünk meg régi technológiákat? Miért idézünk fel múltbéli dolgokat? – kérdezhetnénk, különösen, ha a mai kor üzenete harsog fülünkbe, amely szerint előre kell nézni, a jövőbe kell tekinteni, nem szabad a múltba révedezni, csak az a jó, ami hasznos, ami gyors, ami hatékony. Igaz: nyilvánvalóan sokkal gyorsabban, hatékonyabban lehet ma teknőt készíteni műanyagból, mint régen, kézi munkával egy rönkfából. Mégis, úgy gondolom, a múltbéli értékeinkhez ragaszkodnunk kell. Miért? Véleményem szerint legalább három okból.
(1) Ezek az értékek közösségszervező erőt jelentenek. Lakitelek olyan település, amelyet joggal nevezhetünk „telepes községnek“. Az elmúlt évtizedekben, az elmúlt évszázadban olyan családok költöztek ide, akik valamit tenni akartak, akik el akartak érni valamit.
A sok helyről ideérkezett szabad emberekből a közös értékek teremtettek és teremtenek közösséget. Lakitelek egy kicsit olyan, mint Amerika: sok helyről jöttünk össze. Amerikában egy százéves vízimalmot nagy szeretettel őrizgetnek és nagy szeretettel mutogatnak; és a kétszáz éves Fehér Ház lépcsőin olyan áhítattal járnak, mint ha legalábbis a kétezer-ötszáz éves, ódon Róma egy épülete lenne, mert tudják, hogy a telepesek országát a közös múlt, a közös értékek kovácsolják össze egy közösséggé, egy nemzetté. Az értékek megőrzése tehát: közösségteremtés.
(2) Miért őrizzük még múltbéli értékeinket? Mert a miénk. Azért szeretjük a gyermekünket, mert a miénk, azért szeretjük a hazánkat, a szüleinket, mert a miénk, a mieink – ez valahogyan így természetes. S ha mi a saját magunkét nem ápoljuk, hanem elfelejtjük, akkor senki nem fogja helyettünk ápolni, és mindenki más nem hogy elfelejti, de talán még megtűrni sem fogja. Ahogyan Cseh Tamás, a közelmúltban elhunyt előadóművész énekelte, hiába hisszük azt, hogy „Ami nincsen meg magyarul, megírták helyettünk angolul“. Ha abba a hibába esünk, hogy a saját értékeinket nem őrizzük, helyettük másokra tekintünk, akkor könnyen abba a helyzetbe kerülhetünk, mint Cseh Tamás dalának szereplői:
„És mi most itt vagyunk,
És amit mi tudunk,
És mi belénk szorult,
Nem tudjuk magyarul,
S nincsen megírva az angolul.“
Saját értékeinket ideig-óráig lehet ugyan helyettesíteni más értékekkel, a „modern kor értékeivel“, vagy úgynevezett „európai értékekkel“, de a mi saját értékeinket mások sem megteremteni, sem megőrizni nem fogják helyettünk. Én azt javasolom Önöknek, hogy amikor olyan szólamokat hallunk, hogy ez vagy az „európai érték“, az „Európai Unió értéke“, akkor ezeket kezeljük fenntartással, és ezeknek az állítólagos értékeknek a túlzott magunkévá tétele helyett menjünk vissza a gyökereinkhez, és keressük meg a saját értékeinket.
(3) Itt érkezünk el a harmadik okhoz, ami miatt a múltból hozott értékeinket őriznünk érdemes. Az értékőrzés: a túlélés záloga. Történelmünkön – a magyarok történelmén – végigpillantva azt láthatjuk, hogy birodalmak jöttek-mentek, zúgtak át a fejünk felett: már a Kárpát-medencébe érkezve két korabeli nagyhatalom, a Német-római Császárság és a Bizánci Birodalom szorításába kerültünk, azután jött Batu kán birodalma, majd az Oszmán-Török Birodalom, a Habsburg Birodalom, a hitleri Harmadik Birodalom, a szovjet birodalom. Ma is egy ilyen birodalomnak az árnyékában élünk, ezt a birodalmat mai modern kifejezéssel Európai Uniónak nevezik. Magyarország már régen létezett, amikor még nem volt Európai Unió, biztos vagyok benne, hogy létezni fog akkor is, amikor már nem lesz Európai Unió. Eljöhet olyan idő, amikor más birodalom igazgatja az ügyeket errefelé. Mi, magyarok, azonban túléltük az eddigi birodalmakat, s hiszem, hogy az ezután következőket is túl fogjuk élni. Ehhez azonban az kell, hogy óvatosak legyünk a saját értékeink elhagyásával, és az éppen aktuálisan regnáló birodalom értékeinek – értékrendjének a magunkévá tételével. A mi megmaradásunknak éppen az volt a záloga, hogy nem vettük át sem a Német-Római Császárság, sem az Oszmán-Török Birodalom, sem a Harmadik Birodalom, sem semmilyen egyéb birodalom értékrendjét. Azt hiszem, hogy a szocializmusból való kilábalásunk éppen azért annyira nehéz, mert a negyven év alatt sokan közülünk mintha kicsit szocialista emberré váltak volna; sajnos sokat átvettünk abból a gondolkodásból, abból a modellből, abból az értékrendből, és eldobtuk a mi régi sajátunkat. Túlélésünknek az a záloga, hogy őrizzük meg azt, ami a sajátunk, és csak óvatosan vegyük át a nagy birodalmak értékeit.
Az értékek és a túlélés összefüggésére engedjék meg, hogy még egy példát hozzak a közelmúlt történelméből. Faludy György, 2006-ban elhunyt magyar költő, akit sok más társával együtt a recski munkatáborba kényszerítettek, írta le, hogy munka közben is, és este, munka után is összegyűltek, és a számukra fontos dolgokról, az értékeikről beszélgettek. A régi Magyarország elitjét tartották ott fogva, éheztették és kínozták: papokat, mérnököket, orvosokat, tanárokat. Az egyik orvos kiszámolta tudományos alapon, hogy azzal a kalóriamennyiséggel, amennyit ők kaptak, és azon munkamennyiség mellett, amit el kellett végezniük, mennyi idejük van hátra. Nem sok volt. Akkor azt mondták: mi nem fogunk meghalni. Leültek minden este, és beszélgettek mindenről, ami fontos volt nekik, amit értéknek tartottak. Szóba került ott irodalom, szerelem, filozófia, Platón is, Szűz Mária, a magyarok patrónája is. Egyikük azt mondta: én esténként álmos vagyok, inkább korábban lefekszem aludni a beszélgetések helyett. Ez az egy társuk egy hét múlva meghalt. A többiek pedig túlélték a recski munkatábort.
Ezt kívánom magunknak, a túlélés képességét. őrizzük az értékeinket, beszélgessünk róluk, örökítsük őket tovább utódainknak! Sokan vannak, akik azon dolgoznak, hogy mi itt, a Kárpát-medencében, ne éljünk túl. Nos, mutassuk meg nekik, hogy az értékeink megőrzésével igenis, túl fogunk élni!
Köszönöm!
Lakitelek értékei kiállítói:
Ancsa cukrászda (grillázstorta)
Bagi Ferenc (festményeket gyűjt)
Buda Ádám (énekmondó – fényképek és hangszer)
Czinege Edit (kerámia, agyagmesék)
Csányi János (íjászeredmények az iskolában)
Csille Lajos (íjász)
Dugár János (népművész, fazekas).
Egediné Ritz Márta (gobelin)
MÁKVIRÁG DROGÉRIA GALÉRIA (Lendvainé Dr. Erki Mária) (gyógyászati gyűjtemény)
Faragó Sándorné Prikkel Sára (festmények)
Farkas József (veterán motor)
Dr. Fincicky Sándorné (textilfestéses zászlók)
Gulyás Géza (grafikus)
Gulyásné Gyöngyösi Gyöngyi (grafikus)
Gyöngyösi György (kavicsot fest)
Kiss Márta (Korona gyöngyből)
Kotvics István (szikvízkészítő, szódásüveg-történeti bemutató)
Kotvits Jánosné (hímzések)
Kulcsár Istvánné (gobelin)
Madari Istvánné (horgolások, gyöngyfűzés)
Mokos József (veterán motorok).
Molnár Gyula (bibliagyűjtemény)
Nádudvariné Révész Dóra (fazekastermékek)
Nagy Zsuzsanna Julianna (festmény)
Pulai Sándor (régiséggyűjtő)
Sánta Erika (gyöngy fűző)
Sastinszky László (régiséggyűjtő)
Seres Tamás (fa-és csontfaragások)
Szelesné Kása Ilona (népi iparművész, tojásfestés, gyöngyfűzés)
Szentirmay Tamás (sportoló, triatlonista)
Szűcs Erzsébet (szövések)
Tóthné Holik Éva (bőrdíszmű, gyöngyfűzés)
Vankó József ( festmények)
Varga Zoltán (régi képeslapok gyűjtése)
Vargáné Bodor Judit (paszománykészítő)
Váradi Erika (elefántos tárgyakat gyűjt)
Verzár Csaba (madáretetőket, virágállványokat készít)
Vörös Menyhértné (gobelin)
valamint:
néhai Kotvits Károly, Lakitelek egykori kádármesterétől és feleségétől, néhai Kotvits Károlyné Barta Rozália hagyatékából konyhai eszközök, takácsvásznak, kézi hímzésű dolgok
Néhai Lipóczky Antalnétól, a környéken élő egyetlen halászasszony hagyatékából való halászhálók és hálószövő eszközök
* * *
A kiállítás bárki számára elérhető, megtekinthető október közepéig a Népfőiskola Kölcsey Házának oldalszárnyában és előadótermében – tárlókban, posztamenseken, kiállítási boxokban, a falon...
Pólya Zoltán és Pető Zsuzsanna monumentális képkiállítása nagyon sok értéket, érdekes arcot, településlakót mutat be.
Lakiteleki Újság
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
