Csernus Ferenc lesz az MSZP jelöltje a 2010-es országgyűlési választáson
2009.10.02. 09:39

A MSZP Bács-Kiskun megyei listáját a jövő évi országgyűlési választáson Garai István megyei elnök vezeti, a második helyre Balogh László, a megyei választmány elnöke, míg a harmadikra Márfai Péter került. Ők hárman jelenleg is tagjai az országgyűlésnek. A szervezetek döntöttek az egyéni választókerületben induló jelöltekről is. Bács-Kiskun megye 1-es választókerületében – Kecskemét északi része - Balogh László országgyűlési képviselő indul, míg a 2-es – Kecskemét déli része - jelöltje Király József vállalkozó. A Tiszakécske központú választókerületben Csernus Ferenc a jelölt, míg a Kunszentmiklós központú választókerületben Hortobágyi István, nyugdíjas rendőr indul.
A Kiskunfélegyháza központú 5-ös választókerületben Garai István, a párt megyei elnöke szeretné megvédeni négy évvel korábban szerzett egyéni mandátumát. A Kiskőrös központú 6-os választókörzetben Kolarik László, Tabdi polgármestere indul, a Kalocsa központú 7-es választókerületben András István, Harta polgármestere a szocialisták jelöltje. A Kiskunhalas központú 8-as választókörzetben Szabó Károly, a megyei közgyűlés korábbi alelnöke indul, a Baja központú 9-es választókerületben Márfai Péter országgyűlési képviselő szeretne egyéni mandátumot szerezni, míg a Bácsalmás központú 10-es választókerületben Mamuzsits Sándor, a megyei közgyűlés tagja az MSZP jelöltje.
A megyei szocialisták döntöttek a 2010. őszi, önkormányzati választás megyei listavezetőiről is. A 10 ezer lakos feletti települések listáját Garai István, míg a 10 ezer lakosnál kisebb települések listáját Balogh László vezeti. Ha a két listavezető a tavaszi országgyűlési választáson mandátumot szerez, akkor a megyei közgyűlési mandátumukról lemondanak.
kis-kunsag.hu
|