Lakitelek Portál  -  **Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja** - www.lakitelek.gportal.hu
Menü
 
Lakitelek térképe

 

Katt !

 

 
Helytörténet
 
Számláló
Indulás: 2005-02-07
 
HÍREK
HÍREK : 6. forduló: Lakitelek – Csólyospálos 2:2 (1:0)

6. forduló: Lakitelek – Csólyospálos 2:2 (1:0)

  2009.09.22. 14:42

Továbbra sem megy igazán a hetek óta tartalékos lakiteleki csapatnak. Ezúttal Juhász József, Aczél Péter, Magyar Péter mellett Molnár Arnold is hiányzott az őszi szezont elkezdő keretből. Jellemző, hogy a vendégek öt mezőny cserével érkeztek, akikkel szemben hárman ültek a hazai kispadon. Az eddigi eredmények miatt kesergő rutinosabb játékosoktól már többször lehetett hallani: számban még csak úgy-ahogy megvagyunk, minőségben viszont már vannak gondjaink.


Nem véletlen, hogy a szakvezető Dudás György hétről-hétre már a kezdő csapat összeállításánál is komoly dilemmákkal vívódik. Nem rajta múlik, minden esetre igaz, hogy sokat kell még edzeni, dolgozni ahhoz, hogy ilyen szűk keretben is több játékos felkészültsége érhesse el a Lakiteleken utóbbi időben megszokott, igazán jó megyei másodosztályú színvonalat.
A gondok közé tartozik az is, hogy Lángos László hetek óta sérülten vállalja a játékot, ami érthetően komoly nyomot hagy a csapat jobboldali támadójátékán. Egyetlen jó hír, hogy két hét múlva már Mata József csatasorba áll. Persze kérdés, hogy ennyi kihagyás majd mennyire látszik meg a játékán.
 
A mérkőzés majdhogynem két ellentétes félidővel jellemezhető. Az elsőben a vendégeknek volt egy az egyben két tiszta helyzete, ám Bagi István jól eltalált szabadrúgásából mégis a lakiteleki együttes szerezte meg a vezetést. A második félidőben a hazai csapatnak volt több helyzete, több gólt mégis a vendégek szereztek. Pedig az eredmény jól alakult, hiszen a Fórizs István buktatásáért megítélt büntetőt Bagi István értékesítette, és ezzel már kétgólossá vált a hazai vezetés. Mindennek ellenére a sérülés miatt cserére kényszerült Virágh Attila és Lángos László kiválásával tovább gyengült a csapat; és az első félidő utolsó harmadától kiállítás miatt tízfősre apadt vendégeknek sikerült kiegyenlítenie. A döntetlen eredmény csak akkor lett volna elkerülhető, ha Kovács Péter és Fórizs István közül,- akik komolyan veszélyeztették a vendégek kapuját-, legalább valamelyikük betalál.
Ezek után joggal fogalmazódott meg az a mértékadó vélemény, mely szerint a hazai együttes létszámfölénye egyáltalán nem volt érezhető.
 
Az ifjúságiak mérkőzésén Lakitelek – Csólyospálos 5:1
 
Az ifjúsági csapat továbbra is tartja jó formáját. Bár mindkét góllövője, Győri Sándor és Polyák Sándor is sérüléssel bajlódik, még így is komoly hasznára vannak az egyéként egyre inkább összeszokott játékot mutató csapatnak.
 
A serdülők szombati mérkőzésén KLC-Ladánybene – Lakitelek 1:1
 
A lakiteleki fiúk ezúttal is bizonyították, hogy újoncként is képesek felvenni a versenyt több csapattal szemben. Ráadásul a győzelemhez is közelebb álltak, hiszen a hazaiaknak egy jóindulatú büntetővel sikerült csak egyenlítenie, miközben a vendégek jobb helyzetkihasználással már az első félidőben több gólos előnyre lettek volna képesek.


Terjéki Ferenc

 

 
Névnap

 

 

 

 

 


Képviselő-testület


 

 
Önkormányzati választás, 2010
 
Választások
 


Orvosi ügyelet
száma:
20/915-7063


 

A Lakiteleki Torna Egylet tájékoztató oldala


 
Civilek
 
Üzenet az Olvasóhoz

Kedves Olvasók!


Szívesen közlünk: helyi híreket, kulturális eseményekről ismertetőt, kritikát, sporteseményről tudósítást, beharangozót, civil szervezetek felhívásait, tájékoztatóit. Várjuk a leveleket, fotókat.

Impresszum

 
Lakitelek Portál
Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja
 
 
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.