Lakitelek Portál  -  **Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja** - www.lakitelek.gportal.hu
Menü
 
Lakitelek térképe

 

Katt !

 

 
Helytörténet
 
Számláló
Indulás: 2005-02-07
 
HÍREK
HÍREK : Jó volt a kapás a Kalócz-tavon

Jó volt a kapás a Kalócz-tavon

  2009.09.22. 14:41

Huszonhat pecás részvételével szombaton második alkalommal rendezték meg a Kácsor László Ifjúsági Horgászversenyt. A találkozónak, melyet a Lakitelek Népfőiskola és a Bács-Hosz (megyei horgászegyesület) közösen szervezett ezúttal Kalócz Antal egyik halastava adott otthont. Reggel hét órakor huszonhat mindenre elszánt horgászlány és -fiú jelent meg szüleivel a gyülekező helyszínén, ahol Molnárné Lezsák Anna, Kácsor László, a verseny névadója, Kalócz Antal tótulajdonos, valamint Lőrincz István szervező köszöntötte a résztvevőket.


A horgász egészségesen él, megismeri a természetet, ráadásul halat is fog – összegezte a pecázás lényegét Lőrincz István, aki felsorolta a nyereményeket. Elmondta: a verseny győztese a horgászszobrocska és az oklevél mellé egy úgynevezett pergetős horgászbotot is kap. A második és harmadik helyezett szintén egy-egy szobrocskával, oklevéllel, összecsukható horgászszékkel vagy merítőszákkal térhet haza. S hogy a többiek se bánkódjanak, a verseny valamennyi résztvevője ajándékba megkapja Kácsor László Bogrács és nyárs a vízparton című könyvét, valamint egy-egy csokoládét.
 
Az eseményen – melyet Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke nyitott meg – jelen volt a könyv nyolcvanegy éves szerzője is, aki szerint a horgászás egyfajta alibiként is szolgálhat a természetszerető ember számára. Mert ha valaki a vízparton tétlenül üldögélő embert lát, arra gondol: valószínűleg öngyilkos akar lenni vagy bolond. Ám ha pecabotot tart a kezében az üldögélő, rögvest megváltozik az emberek véleménye. A Magyar Távirati Iroda (MTI) egykori fotóriportere a verseny után dedikálta könyvét. A verseny lebonyolításában Szabó László és Lőrincz István segédkezett.
 
A versenyt Sallai Bence nyerte 2,4 kilogrammal. Őt követte Fehér Dénes és Dóra Dávid 1,72, illetve 1,5 kilogrammal.
 
 
kis-kunsag.hu
 

 

 
Névnap

 

 

 

 

 


Képviselő-testület


 

 
Önkormányzati választás, 2010
 
Választások
 


Orvosi ügyelet
száma:
20/915-7063


 

A Lakiteleki Torna Egylet tájékoztató oldala


 
Civilek
 
Üzenet az Olvasóhoz

Kedves Olvasók!


Szívesen közlünk: helyi híreket, kulturális eseményekről ismertetőt, kritikát, sporteseményről tudósítást, beharangozót, civil szervezetek felhívásait, tájékoztatóit. Várjuk a leveleket, fotókat.

Impresszum

 
Lakitelek Portál
Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja
 
 
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.