Elkezdődött az iskola
2009.09.04. 20:02

Megkezdődött az iskolai tanév. Mostantól 183 napon keresztül – a szüneteket leszámítva – minden reggel az osztályterembe kell majd lépniük a diákoknak. Lakiteleken negyvenhat első osztályos nebuló kezdi meg a tanulást, két osztályban. Vasárnap délután, az évnyitó alkalmával Olajos István igazgató köszöntötte a diákokat. Elmondta, hogy a tanuláson kívül ebben a tanévben is lesznek majd különböző programok, melyeket az iskola egyedül vagy más településekkel közösen fog megszervezni. Ezzel is a gyerekeknek akarnak változatos kikapcsolódást biztosítani.
Az iskola előtt néhány évvel ezelőtt felállították a tanítók fáját. Szabó Imrefia Béla alkotására azoknak a nevét írják fel egy bronzlevélre, akik Lakiteleken oktatták, tanították a gyerekeket, de már nem élnek. Eddig közel ötven levél került fel a fára. A mostani évnyitó alkalmával az egykori igazgatóhelyettes elmúlt évben elhunyt Szentirmay Barna nevét tűzték fel. Az iskola előtti parkban egy harang is található, mely a régi iskolai időkre emlékeztet. Ezt a harangot minden évben az első osztályosok kongathatják meg. Ezúttal is mind a két osztály tanulói, valamint a tanító nénik is meghúzták a harangot jelezvén, hogy elkezdődött az új tanév.
Szentirmay Tamás
baon.hu
|