Lakitelek Portál  -  **Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja** - www.lakitelek.gportal.hu
Menü
 
Lakitelek térképe

 

Katt !

 

 
Helytörténet
 
Számláló
Indulás: 2005-02-07
 
HÍREK
HÍREK : Serdülőknek – serdülőkről

Serdülőknek – serdülőkről

  2009.08.29. 10:57

Jó hírekkel tért haza a serdülő csapatok 2009-2010-es idény sorsolását véglegesítő értekezletről Rózsa József az utánpótlás együttes edzője. A fiatalok számára minden bizonnyal megnyugtató, hogy immár tény: szeptember ötödikén-hatodikán indul a bajnokság. A legjobb hír pedig az, hogy feloldották azokat a korosztályos korlátokat, amelyekkel kapcsolatban korábban a lakiteleki egyesület még az MLSZ-ig is elment, annyira érthetetlennek, méltatlannak találta.


A kis települések utánpótlás nevelését ugyanis korábban majdhogynem ellehetetlenítették azzal, hogy olyan szoros korosztályi kategóriákat fogalmaztak meg, amelyekben alig, vagy mint történt is, egyáltalán nem lehetett megfelelő számú fiatalt találni. Ennek egyelőre vége, és ez komoly megnyugvást jelent nemcsak a lakiteleki, hanem a térség több településének utánpótlás nevelésében is.
 
Egy ellenfél a pályaválasztási jog felcserélését kérte, és ennek következtében az őszi első három mérkőzését idegenben játssza a lakiteleki csapat. Szerencsére nem túl távoli helyszíneken, így az érdeklődők könnyebben rászánhatják magukat, hogy megnézzék, hogyan „bontogatják szárnyaikat” fiataljaink. A mérkőzések kezdési időpontja 10 óra. A sorsolás szerinti menetrend:
 
09.06. Kiskunfélegyházi HTK II. - Lakitelek
09.13. Kiskunfélegyházi HTK I. - Lakitelek
09.19. KLC-Ladánybene –Lakitelek
09.26. Lakitelek - Kerekegyháza
10.03. Helvécia – Lakitelek
10.10. Lakitelek – Ballószög
10.17. Tiszaalpár – Lakitelek
10.24. Lakitelek – Orgovány
10.28. Miklósi GYSE – Lakitelek
10.31. Lakitelek – Lajosmizse
11.07. Tiszakécske – Lakitelek
11.14. Jászszentlászló – Lakitelek
11.21. Lakitelek – Kunszállás
 
Mint a felsorolásból látszik viszonylag népes a mezőny. Volt már, hogy tizenkét csapat vetélkedett, számuk ebben az idényben kettővel nagyobb. Ezért van az is, hogy egy hétközi forduló beiktatása ellenére is november huszonegyedikéig elhúzódik az őszi szezon.
 
A lakiteleki fiatalok szűk másfél héttel a rajt előtt augusztus 27-ikén lejátszották első edzőmérkőzésüket. A tiszaalpári csapatot fogadták, és le is győzték 4:1 arányban. Időnként jó volt látni, milyen ügyesen, „passzosan” játszottak; persze még gyakran előfordult az is, hogy társak nélkül próbálták megoldani a helyzetet, főleg a támadásokat. A hosszú labdacipelés végén az egyéni megoldások szinte törvényszerűen elkapkodott, vagy éppen erőtlen megoldásokhoz vezettek. A játék ezzel együtt is nagyon biztató volt. A tapasztalatok minden bizonnyal arra biztatják a fiúkat, hogy a társas játékra törekedjenek, hiszen a jó befejezésre a közösen kialakított, tisztára játszott helyzet a legfőbb garancia. Az együttes minden tagjának jók az adottságaik, a jól szervezett, fegyelmezett csapatjátékra kivétel nélkül alkalmasak. Sok szép sikert érhetnek el majd a bajnokságban is.

Terjéki Ferenc

 

 

 
Névnap

 

 

 

 

 


Képviselő-testület


 

 
Önkormányzati választás, 2010
 
Választások
 


Orvosi ügyelet
száma:
20/915-7063


 

A Lakiteleki Torna Egylet tájékoztató oldala


 
Civilek
 
Üzenet az Olvasóhoz

Kedves Olvasók!


Szívesen közlünk: helyi híreket, kulturális eseményekről ismertetőt, kritikát, sporteseményről tudósítást, beharangozót, civil szervezetek felhívásait, tájékoztatóit. Várjuk a leveleket, fotókat.

Impresszum

 
Lakitelek Portál
Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja
 
 
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.