|
Képviselők egymás között: Felföldi Zoltán
2009.06.25. 05:58
A Lakiteleki Újság új rovatában Czinege Edit, az újság főszerkesztője interjút készít Lakitelek képviselő-testületének tagjaival. Néhány hete a Sallai Andrással készült interjút olvashattuk, a második részben pedig Felföldi Zoltán, a Pénzügyi Bizottság elnöke az interjúalany. Az interjúból többek között az is kiderül, hogy a Petőfi Sándor és a Jókai Mór utcák EU-s pályázata nyert, így mindkét utca szilárd burkolatot kap!
Új sorozatot indítottam; önkormányzati képviselőkkel beszélgetek. Azért is gondolom érdekesnek a feladatot, mert jómagam is abban a testületben tevékenykedem, amelynek tagjait szeretném megkérdezni néhány dologról: õ vajon hogy látja, mi a véleménye a közös feladatról, Lakitelek lakosságának ügyét hogyan, miként tudtuk felvállalni, megoldani, érvényesíteni a legjobb tudásunk és lehetőségünk szerint? Közben néhány személyes kérdést is felteszek – kíváncsiságból! Igyekszem képviselőként, újságíróként bepillantani egy másik képviselő gondolataiba. Remélem, ez alkalommal is sikerül! ...
Másodikként Felföldi Zoltánnal,
a pénzügyi bizottság elnökével beszélgetek.
– Ha jól tudom, gyerekkorodban sokat nyaraltál itt a nagymamánál, Klári néninél, aki szintén pedagógus. Van tehát gyermekkori kötődésed Lakitelekhez. Mikor költöztél ide, mint férfiember?
– Ami a család lakiteleki gyökereit illeti, apai nagyszüleim költöztek ide az ötvenes években, amikor jakabszállási házukat és földjeiket egyetlen tollvonással elvették tőlük, és öt kisgyermekkel az utcára kerültek. Akkor Lakitelek menedéket nyújtott nekik és befogadta őket. A Rácz Iskola mögötti kiskonyhában, kisemmizettekként kezdték lakiteleki életüket. Amikor megszülettem, nagyszüleim már 20 éve Lakiteleken éltek. Nekem Lakitelek a gyerekkorom egy jelentős részét jelenti. Az iskolai szüneteket a hetvenes évek végén és a nyolcvanas években sokszor az akkor már a Széchenyi körúton élő nagyszüleimnél töltöttem. Iskolaidőben is gyakran jártam át hozzájuk Nyárlőrincről, a legtöbbször kerékpárral, vagy futva, egyben edzést is tartva. Azután Budapestre kerültem egyetemre, majd Angliában tanultam ösztöndíjjal. Itt fogalmazódott meg bennem, hogy hazajőve valahol „itthon“ – semmiképpen nem a fővárosban, vagy valamely nagyvárosban – szeretnék élni. Ennek 2003. végén – 30 éves koromban – jött el az ideje.
– Nóri, a párod is közgazdász. Ti mindig komolyak vagytok otthon? Nagy ívű közgazdasági beszélgetéseket folytattok? Meglepődnék, mert a komolyságod mellett elég sok viccel oldod a társasági beszélgetéseket! Aki nem ismer, talán nem is feltételezi rólad, hogy alapjában egy közvetlen, beszédes ember vagy.
– Korántsem vagyunk mindig komolyak, sőt… Különösen így van ez, amikor első házasságomból született két kislányom – a 10 éves Luca és 8 éves Bori – nálam töltik a hétvégét. Akkor rengeteget viccelődünk és játszunk. Természetesen komoly dolgokról is beszélgetünk, arra nevelem őket, hogy rendes magyar emberek legyenek.
Egyébként meggyőződésem szerint a komoly beszélgetéseknek nem feltétlenül gazdaságról kell szólniuk. Ezt csak a mai, materializálódott világunkban próbálják velünk elhitetni. Egy magyar származású angol közgazdász – néhai Lord Bauer – kezdte nagyon sok, gazdasági témáról szóló előadását és parlamenti felszólalását azzal, hogy az alapvető kérdés nem gazdasági, hanem erkölcsi. Ezt a nézetét magam is osztom.
– A munkád a számokhoz köt, a pénzvilágban forogsz. Van egy érdekes nevű vállalkozásod: HUNGARICUM Kft. Mennyiben van köze ennek a különleges, egyedi magyar termékekhez?
– Ez egy több cégből álló tanácsadó cégcsoport, amely Kecskeméten, Szegeden, Budapesten és Szabadkán működik. Az első céget két kollégámmal alapítottuk Kecskeméten, 2004. elején. Jelenleg a négy cégben 25 állandó alkalmazott dolgozik. A Hungaricum elnevezés – amely valamilyen módon minden cégünk nevében szerepel – kifejezi hovatartozásunkat: magyarok vagyunk, ezt fontosnak tartjuk, és ez sok tekintetben meghatározza a gondolkodásunkat és a cselekedeteinket. Másrészt, amint a Hungaricum minősítést csak egyedi, magas minőségű termékek kaphatják meg, mi is ilyen – egyedi, magas minőségű – tanácsadási termékeket próbálunk előállítani.
– Tanácsadáson, pénzügyi kérdéseken túl mással is foglalkozol. Úgy tudom, gyakran jársz Erdélybe. Miért, milyen céllal?
– Mániákusan járom az elszakított területeket, elsősorban Erdélyt és a Délvidéket. Megpróbálom a magam kis részét hozzátenni ahhoz a heroikus küzdelemhez, amit az erdélyi, vagy éppen a délvidéki magyarság a megmaradásáért folytat. Az én fejemben nincsen határon túli és határon belüli magyarság, minden emberrel, akit elveszítünk, az összmagyarság lesz szegényebb. Ha a határon túliak „felszívódnak“, utánuk mi következünk. Konkrétan abban segítünk Erdélyben, hogy a többségi román környezetben élő gyerekek – az úgynevezett szórványmagyarok – is magyar oktatásban részesülhessenek. A román iskola ugyanis egyenes út az asszimilációhoz. Egy Vice nevű kis magyar faluban – színromán többségi környezetben – úgy mentettük meg a magyar iskolát, hogy létrehoztunk egy kollégiumot, oda csángó gyerekeket hoztunk Moldvából, és ezek a csángó gyerekek biztosítják a szükséges létszámot ahhoz, hogy a magyar iskola működhessen. Megszerveztük továbbá a gyerekek utaztatását olyan falvakból, ahol csak néhány magyar kisgyerek van, magyar iskola pedig nincsen. Mindennek a finanszírozására Magyarországon létrehoztunk egy alapítványt. A történetnek lakiteleki szála is van, két évvel ezelőtt a lakiteleki általános iskola és a vicei iskola testvériskolai kapcsolatot létesített.
– Úgy tudom, elég nehezen szántad rá magad, hogy indulj önkormányzati képviselőnek Lakiteleken 2006-ban, pedig a megyei képviselő-testületnek is tagja vagy. Közgazdászként evidens volt, hogy a pénzügyi bizottságban tevékenykedj; mi több, annak vezetője légy. Rendkívül felelősségteljes feladat. Az egyre nehezedő pénzügyi helyzetben kellett minél nagyobbat alakítani a település érdekében. Jól kellett a pénzügyi gazdálkodást irányítani. Ez még egy háztartásban sem könnyű feladat a mai világban... Hogyan, s miként lehet a tervezett elképzeléseket megvalósítani egy önkormányzati testületben? Egy település irányító, koordináló, meghatározó intézményében?
– Azért szántam rá magam nehezen a jelölés elvállalására, mert nem Lakiteleken nőttem föl, és a napi munkám sem Lakitelekhez kötődött, így csak kevés embert ismertem, és engem sem sokan ismertek a faluban. A feladat azonban vonzott.
Az önkormányzatok Magyarországon abban a speciális helyzetben vannak, hogy kiterjedt feladat- és felelősségi körük van, ugyanakkor ehhez saját bevételük csak minimális. Bevételeik többségét a központi költségvetésből kapják. Ez elvben szerencsés is lehetne, hiszen ha a feladatokat és a pénzt is a központi kormányzat adja, a kettőnek összhangban kellene lennie. Az utóbbi években azonban az önkormányzatok feladatai, illetve kötelezettségei bővülnek, a források pedig szűkülnek. Ez hihetetlen feszültséget okoz az önkormányzatok gazdálkodásában, és ez alól Lakitelek sem kivétel. Nehezítette a helyzetet, hogy 2006-ban azzal szembesültünk, hogy az önkormányzat folyamatosan többet költ, mint amennyi bevétele van. 2007. elején 135 millió forint működési hitele volt Lakiteleknek, ami az összes működési költség csaknem 20%-át tette ki. Ezt két év alatt 60 millió forintra szorítottuk le. Elmondhatjuk, hogy ma az önkormányzat működési költségvetése egyensúlyban van, bár a korábbi évekből fennmaradt 60 millió forintos működési hitelt még görgetjük magunk előtt.
– Mint pénzügyesnek a megszorítás, a pénzmegtartás, és a lehető legigazságosabb elosztás ellenőrzése a feladatod. Ugyanakkor a lakosság joggal várja, várná el, hogy fejlődjön is a település! Igen ellentmondásos két dolog ez; hogyan éled meg? Hogyan lehet összeegyeztetni a költségvetést, a megszorítást az érző ember lelkével? Milyen érzés keményen kimondani, hogy vagy emeljük a díjakat, vagy pedig nincs rá fedezet!
– Én nem megszorításokról beszélnék, hanem egy olyan elvről, amit régen mindenki ismert és gyakorolt, de mára ezt tudatosan elfelejttették velünk. Az elv, hogy az ember annyit költsön, amennyi pénze van. Ez igaz az önkormányzatokra is. Ezzel szemben az utóbbi években mind az embereket, mind az önkormányzatokat belehajszolták olyan hitelek felvételébe, amelyek következményeivel most szembesülünk. Persze nem kényszerrel és erőszakkal, hanem ezeknél sokkal ravaszabb eszközökkel. A hitelek pedig csak a bankoknak jók, amelyek ráadásul mind külföldi kézben vannak, tehát az általunk kiizzadt kamat forintok rögtön mennek is ki az országból. Ez a jövedelemszivattyú modern formája, most nem háborús jóvátételt fizetünk, vagy a szocialista testvériség jegyében viszik el tőlünk, amit megtermeltünk, hanem a külföldi bankok és cégek profitjaként megy ki a jövedelem az országból.
Visszatérve az önkormányzatra, ebben a helyzetben csak azt tehetjük, hogy a működési kiadásainkat és bevételeinket összhangba hozzuk. Ez bizony azt jelenti, hogy sokszor nemet kell mondani olyan kiadási igényekre, amelyek egyébként jogosak, de nincsen rájuk fedezet. Ezeket nehéz kimondani, de a képviselőknek éppen az az egyik feladata, hogy döntsenek arról, hogy a szűkös erőforrásokat hogyan osztják el, és felvállalják annak a döntésnek a felelősségét, hogy valamit fontosabb, vagy kevésbé fontos helyre rangsorolnak. Némileg más a helyzet a beruházásokkal. Itt előfordulhat, hogy külső forrásokat, kell bevonni, adott esetben hitelt kell felvenni. Ha egy beruházáshoz például 80-90%-os vissza nem térítendő támogatást lehet szerezni, a maradékhoz még hitelt is érdemes lehet felvenni. Ez persze nem jelenti azt, hogy fölösleges beruházásokat kellene végrehajtani, de az egyébként szükséges beruházásoknál lehet így gondolkodni.
– Pályázatok nélkül nemigen mennénk ötről a hatra. Nagyon fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő pályázatokat; s ehhez az önerőt is. Hogy áll ebben Lakitelek Önkormányzata? Az előző számban olvashattuk az erről készült részletes beszámolódat. Felsoroltad a nyertes pályázatokat is. Ki végzi ezt a feladatot az önkormányzatnál? Hogyan megy ez, s miként? Kell hozzá testületi segítség, felügyelet, képviselői munka?
– A Lakiteleki Újság előző száma óta újabb jó hír is van: a Petőfi és a Jókai utcák szilárd burkolattal való ellátására benyújtott uniós pályázatunk is nyert. Ami a pályázatok elkészítését és benyújtását illeti, a ciklus elején két fontos dologgal kezdtünk: egyrészt elfogadtunk egy, a fejlesztési elképzeléseket tartalmazó listát: melyek azok a fejlesztések, amelyeket az Önkormányzat meg kíván valósítani. Másrészt kiválasztottunk egy olyan céget, akivel a pályázataink elkészítésében hosszú távon együttműködünk. Ebben a folyamatban mindenkinek megvan a maga feladata: a polgármesternek, a hivatalnak, a képviselőknek a külső tanácsadóknak. A polgármesternek kell a kezdeményezőnek és az egész folyamat összefogójának lennie. Mint minden másban, a hivatalnak az operatív munkát kell végeznie, a képviselő-testületnek a döntéseket kell meghozni.
A külső tanácsadó a speciális szakértelmet hozza be. Én a magam részéről ezekben igyekszem aktívan részt venni, sőt, a legtöbb pályázat esetében kezdeményezőként lépek föl. Ebben segít az, hogy a napi munkámban is fejlesztésekkel, pályázatokkal foglalkozom. A pályázatok esetében egy dologgal mindenképpen tisztában kell lenni: az előkészítéstől a megvalósításig hosszú idő, több év is eltelhet, ami a pályázati rendszer sajátosságaiból adódik. Így a most nyertes pályázatainknál is azzal kell számolni, hogy a beruházások megvalósulásáig még sok víz le fog folyni a Tiszán.
– A Leader egyfajta európai uniós pályázati lehetőség; egy zárt, belterjes világ. Mégis kikerült a településünkre a számomra is nagyon zavaró tábla. Sokféle kérdést elindít az emberben. Szerinted az UNIÓ áldás vagy átok hazánknak, hazánkra?
– A LEADER táblákat magam is kifogásoltam önkormányzati ülésen. Lakitelek is tagja egy LEADER csoportnak, de semmilyen jogszabály, vagy előírás nem kötelez bennünket arra, hogy ilyen táblát – ami ráadásul esztétikailag is sok kívánnivalót hagy maga után – a település határán kitegyünk. Nonszensz, hogy bélyegeket rakunk ki magunkra, hogy európai falu vagyunk. Milyen más falu lehetnénk Európa közepén? Tény, hogy az ország egy Európai Unió nevű szuperbürokratikus szervezetnek a tagja, érthetetlen azonban, hogy ennek a szervezetnek a jelképét miért kell kitennünk a falu szélén. Még jó hogy nem tesszük ki az ENSZ, a NATO, a CEFTA, a WTO és számtalan egyéb nemzetközi szervezetnek a jelképeit.
Ami az uniós tagságunkat illeti, én a szkeptikusokhoz tartozom. Vállalom, hogy az erről szóló népszavazáson annak idején nemmel szavaztam, ma is így tennék. Néhány lehetőséget valóban hozott az Unió, de ezek sokkal szerényebbek annál, mint amit naponta próbálnak elhitetni velünk. Az állítólag hatalmas összegű strukturális alappénzek önmagukban, a számokat kimondva valóban soknak tűnnek, valójában azonban inkább aprópénzek, amit érzésem szerint bőven megéri az Uniónak kifizetni azokért az előnyökért (azért a piacért), amelyeket a mi tagságunk jelent nekik.
– Részvények, kötvények, befektetések is része a pénzügyi gazdálkodásnak. Sikeresnek mondható ebben az önkormányzatunk? Vannak külsős segítségei is a hivatalnak. Röviden mesélnél erről?
– Részvényekkel az önkormányzat nem foglalkozik. Kötvényt valóban bocsátottunk ki. Ez részben a meglévő hiteleink kiváltását szolgálja, részben a fentebb megfogalmazott beruházási önerőt hivatott megteremteni. A kötvényekből származó pénzeszközök egy részét pedig befektetjük. Nagyon óvatos befektetési politikát folytatunk (pl. határozott időre szóló banki lekötések), ehhez egy pénzügyi tanácsadó cég nyújt segítséget. Abban bízunk, hogy a befektetések hozama segíthet a föntebb említett, a múltból örökölt hitelállományunk ledolgozásában. Ennek a sikere persze nagyban függ a külső pénzügyi és gazdasági környezettől. Hozzá kell azonban tenni, hogy nem cél, hogy az önkormányzat hosszú távon ilyen tevékenységet folytasson.
Vannak azonban más lehetőségek, amik – megintcsak hosszú távon – bevételt jelenthetnek az önkormányzatnak. Ennek érdekében hoztunk létre két kft-t, akiktől nemcsak azt várjuk el, hogy a falugondnokság eddigi feladatait hatékonyabban végezzék el, hanem azt is, hogy önálló – nem önkormányzati megrendelésből származó – bevételekre is szert tegyenek. Meg kell próbálni azt is, hogy a kötelező közszolgáltatásokat minél inkább vegyük a saját kezünkbe, amit ha nem muszáj, ne külső vállalkozónak fizessük ki.
– Mire vagy a legbüszkébb az elmúlt közel három esztendő képviselői munkájában? S mire a legkevésbé?
– Leginkább a nyertes uniós társfinanszírozású pályázatokra (az árpádszállási gát, a bölcsőde, a Művelődési Ház, Petőfi és Jókai utcák) vagyok büszke. Ezen kívül arra, hogy létrehoztuk a két kft-t, a Bácsvíz Zrt-vel pedig a szennyvíztelep üzemeltetésére olyan megállapodást sikerült kötnünk, ami biztosítja az önkormányzat számára a későbbiekben szükségessé váló felújítások fedezetének legalább egy részét. Legkevésbé arra vagyok büszke, hogy költségvetési szempontok miatt át kellett szerveznünk a labort, de sikerült mégis helyben tartani vállalkozó cég segítségével. A közterület-felügyelői munkakört is meg kellett szüntetni. S arra sem vagyok büszke, hogy az elmúlt években nem találtunk megoldást arra, hogy a szilárd hulladékot ne külső vállalkozóval kelljen elszállíttatni, hanem magunk oldjuk ezt meg. Ez fontos lenne!
– Mint képviselő, mit szeretnél még mindenképpen megvalósítani a maradék másfél esztendőben? Azzal a tudattal, hogy a kormány megszorításai következtében már csak leginkább vegetálni van erőnk, lehetőségünk…
– Mindenképpen el szeretném érni, hogy a múltból megörökölt, magunk előtt görgetett 60 millió forintos működési hitelt ledolgozzuk, bár valószínű, hogy ehhez ez a ciklus már nem lesz elegendő. Ez kifelé nem hoz érzékelhető változást, de a jövőbeli lehetőségeink szempontjából létfontosságú. Szeretném ezen kívül, hogy további pályázatokat is el tudjunk indítani. Ezen kívül – bár ez szintén túlmutat a következő másfél éven – hosszú távon megoldást kell találni a Tősfürdő helyzetére.
– Ha Te lettél volna a polgármester, mit kellett volna mindenképpen megvalósítani Lakitelek életében az elmúlt néhány esztendőben? Illetve mit tartasz a legégetőbb, legsürgősebb feladatnak? Számomra a munkahely-teremtés lenne az elsők egyike. Szerinted ehhez hogyan lehetne hozzákezdeni? Miből? Sokszor hallottuk, hogy az infrastruktúra megteremtése az első; aztán jön a vállalkozás! Hol van? Honnan érkezik? Honnan lehet hívni? Már megvan a csatornázás is, ám még egy fia munkahelyteremtő sem érkezett! Pedig a környékben már bezártak, leépítettek nagyon sok foglalkoztató, fizetést adó munkahelyet. Mi lesz Lakitelek munkabíró lakosságával?
– Egy közösség – adott esetben egy falu – vezetésének rendelkeznie kell egy vízióval, egy hosszú távú jövőképpel: milyen közösséget, milyen települést szeretne. Őszintén szólva, én nem érzékeltem, hogy az elmúlt években Lakiteleken ilyen vízió megfogalmazódott volna. Ami a konkrétumokat illeti, úgy gondolom, hogy most olyan időszak van, amikor a lehető legtöbbet kell beruházni, fejleszteni. Ez a tevékenység, az ehhez szükséges források feltárása, kezdődhetett volna korábban, illetve lehetett volna intenzívebb is. Másfelől nem lett volna szabad így hagyni elmenni a működési költségeket és ilyen hitelállományt felhalmozni, nem pusztán azért, mert ez nem fenntartható, hanem azért sem, mert miközben a működési hitel kamataival és törlesztésével küszködünk, nem marad forrás a fejlesztésekre.
Amivel mindenképpen foglalkozni kell, az a Tõsfürdő, a Holt-Tisza part és az üdülőterület állapota. Itt különösen fontos lenne a fejlesztés. A feladat hatalmas, hosszú évek kellenek bármilyen előrelépéshez, különösen azért, mert az önkormányzatnak nincsen saját forrása. Ugyanakkor ennek a helyzetnek nem lehet az a megoldása, hogy egyszerűen eladjuk a strandot, itt más megoldást kell találni.
A munkahelyteremtéssel kapcsolatban szeretném leszögezni, hogy ez nem elsősorban az önkormányzat feladata. Egy dolog az önkormányzat és más dolog a vállalkozói szektor. Az önkormányzat arra törekedhet, hogy a lehető legjobb környezetet biztosítsa a vállalkozások működéséhez, de munkahelyet a vállalkozások teremtenek. A település vezetésének arra vonatkozólag kell elképzeléssel rendelkeznie, hogy milyen irányba szeretné fejleszteni Lakiteleket, milyen típusú vállalkozások férnek ebbe bele, és milyenek nem. Nem gondolom, hogy egy külső vállalkozó megtelepedése önmagában üdvös, csak akkor, ha az a meghatározott irányhoz illeszkedik. Hogy mondjak egy egyszerű példát, nem lehet egyszerre környezetszennyező vállalkozások letelepedésében és bio élelmiszerek előállításában is gondolkodni. Én semmiképpen nem vagyok annak a híve, hogy Lakitelek fejlődését valamiféle „iparosításban“ határozzuk meg.
– Elégedett vagy-e a lakiteleki fejlődéssel?
– Tudom, hogy sok lakiteleki úgy gondolja, hogy más településekhez képest le vagyunk maradva. Őszintén szólva, én ezt nem érzékelem. Rengeteg helyen megfordulok az országban és a Kárpát-medencében, nagyon sok önkormányzattal dolgozom együtt, és ez alapján bátran mondhatom: nem állunk rosszul. Természetesen szükség van fejlesztésekre, ezért keményen dolgozni is kell, de nem gondolom hogy lenne szégyenkeznivalónk. Persze sok dolgot fel lehet sorolni, ami hiányzik, ezeket szépen lassan be kell pótolni, de ez igen idő- és energia-igényes, itt nem lehet gyors és könnyű eredményekre számítani. Ugyanakkor fontos tisztázni, hogy egy település fejlődése nem pusztán az önkormányzaton, hanem jelentős részben az ott lakó embereken, és az ott működő vállalkozásokon múlik. Ebben csak a kisebb rész az önkormányzaté.
– Tőled is – mint majd minden képviselőtársamtól – megkérdezem: Ha egy tízes skálán kellene értékelni a saját munkád, egy másikon a testület munkáját, a harmadikon pedig az önkormányzat munkáját, akkor hogyan értékeled?
– A munkánk értékelését – Sallai András képviselőtársamhoz csatlakozva – inkább meghagynám a lakiteleki polgároknak.
– Köszönöm áldozatos és áldásos munkádat, s kívánok a további munkához sikert, örömöt. De leginkább azt, hogy legyenek a munkáddal, a munkánkkal elégedettek a település lakói. Minden jót!
Czinege Edit
Lakiteleki Újság
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
