Lakitelek Portál  -  **Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja** - www.lakitelek.gportal.hu
Menü
 
Lakitelek térképe

 

Katt !

 

 
Helytörténet
 
Számláló
Indulás: 2005-02-07
 
HÍREK
HÍREK : Hatott, alkotott, gyarapított

Hatott, alkotott, gyarapított

  2009.05.09. 09:05

Konzervatív politikus, keresztény ember Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Demokrata Fórum alapítója. A világot nagy csörömpöléssel végigsöprő liberalizmus hívei sem tagadják, hogy a közösségeknek, mármint azoknak, melyeket még nem züllesztettek szét a szabadosság szószólói, nem mindegy, hogy vezetőiknek milyen a magánélete. Lezsák Sándoré nyitott könyv. Ebbe lapozunk bele.

– Hol kezdődött az a történet, amiből egy ilyen ágas-bogas család lett?
– A lakiteleki művelődési házban, 1969 őszén, a színjátszó csoport próbáin. Sütő Gabriella akkor 18 éves volt, gyógyszertárban dolgozott, én meg akkor töltöttem be a huszadik életévemet. Képesítés nélkül tanítottam a lakiteleki Szikrában, egy részben osztott tanyasi iskolában. Csábított Gabi kerek, nagy szeme, lelke, meg más egyéb is, és tudtam, ha szerelme hatalmába kerít, ő sem menekülhet. Másfél év múlva elvettem feleségül. Kezdetben az egyik helyi iskola szertárában, később egy másfél szobás szolgálati lakásban éltünk. 1979 őszén a falu szélén vettünk egy omladozó tanyasi udvarházat, ezt baráti segítséggel felújítottuk. Megtanultam maltert keverni, vakolni, csempét fölrakni, lambériázni. A hajópadlót a feleségemmel raktuk le. Ma is itt élünk.

– Itt állították föl 1987 őszén ama nevezetes lakiteleki sátrat?
– Igen, a kertben.

– Emléktábla jelzi a sátor helyét?
– Ugyan már! A sátor helyén fenyőfa nő.

– Miért éppen fenyőfa?
– Mert örökzöld.

– Család?
– Háromgyermekes családapa voltam 27 évesen. Tanultam, tanítottam, irodalmi színpadot vezettem, irodalmi esteket, találkozókat szerveztem, versekkel, írásokkal jelentkeztem.

– A Forrásban Buda Ferenc, az ÉS-ben Ágh István mutatta be.
– Közben egymás után jöttek a gyerekek. Gabikával akkor is erősen éltünk.

– Az első fiú.
– Igen, Levente. Filozófia szakon végzett, a diplomamunkáját Erkölcs és politika címmel írta meg. Elvégezte a lovaskultúra szakot is, tanít az egyetemen. Egy meseregénye nemrég jelent meg. Emellett lovas kaszkadőr.

– Kaszkadőr?
– Igen, s talán nem apai túlzás, hogy a legjobbak között van. Eddig több mint száz filmben szerepelt. Helyi és országos lovasbemutatókon is gyakran látni.

– A kaszkadőrség veszélyes szakma. Nem félti?
– Levente edzett, nyugodt ember, kitűnő társaival fölkészül a veszélyes jelenetekre. Persze hogy féltjük, mint minden szülő a gyermekét. Bár a kaszkadőrség van annyira veszélyes, mint a parlamenti képviselőség. Sőt! Leugrani a tizedik emeletről, nyaktörő üldözési jelenetekben száguldani autóval, motorral, lángolni lovon, fölbukni ágyútűzben, robbanó aknamezőn, küzdeni éles tőrkéssel ingó deszkapadlón vagy a víz alatt, szóval mindez legalább annyira veszélyes, mint az ország legszebb munkahelyén, a parlamentben képviselőnek lenni. A parlamentben el kell viselni a meddő szócsatát, a hangzavart, tűrni a tehetetlenség kényszerét, a szemenszedett hazugságot, rágalmat, mocskos vádaskodást. És ez nem film. Ez nem szakszerűen előkészített filmjelenet. Ez a valóság. Az életünk. Ott a közönség rokonszenve a tét, itt pedig a közösség jelene, jövője.

2009-05-08_2.jpg

Lakitelek, 2009 húsvét. Egy család, három nemzedék (Fotó: Hegedüs Róbert)


– Miért nem hagyja el a politikát? Sikeres rockoperát írt Szörényi Leventével, íróként több sikerélménye lehetne.
– Nagy ajándéka a sorsnak, hogy Szörényi talán legjobb zeneművéhez, az Attila, Isten kardjához én írtam a szöveget, a dalokat. De most nekem ez a dolgom.

– Nézzük tovább a gyerekeket! Gabi lánya a középső.
– A népvándorlás korával foglalkozó régész. Avarok a Herke partján című könyve tavaly jelent meg. Amire igazán büszke vagyok, az az, hogy vállalták a harmadik gyermeket is. Koppány, Boglárka után novemberben született Csongor.

– Leventénél egy unoka, Botond, Gabinál három.
– Anna lányomnál pedig négy, Máté és a hármas ikrek, Kolos, Gergő és Benedek. Most lesznek három esztendősek.

– A felesége érettségi után gyógyszertárban dolgozott.
– Igen, ő is tanult, aztán tanított az iskolában, ma pedig igazgatója a Népfőiskolának. Ő a forma, én a tartalom, munkatársainkkal együtt próbáljuk naponta újra és újra megvalósítani az örök feladatot, a tartalom és a forma összhangját. Büszke vagyok a feleségemre. A kisebbik lány még középiskolás volt, amikor néptánccsoportot szervezett itt, Lakiteleken, és jó adottsággal, érzékkel, rendkívüli szorgalommal betáncolta magát a rangos, országosan ismert kecskeméti Kurázsi Táncműhely színpadára. Vezeti a helyi Kösöntyű néptánccsoportot, és táncol a Kurázsiban. Számomra az örök megújulás példája.

–Ha jól számolom 38 éve házasok, három gyermek, nyolc unoka. Mi a jó házasság titka?
– A sikerélmény. Testi, lelki egyaránt. Megadni a másiknak az élményt, a sikerélmény lehetőségét. Örülni a másik örömének, teljesítményének. Családban, színpadon, népfőiskolai munkában, közéletben.

– A Lakiteleki Népfőiskola?
– A felnőttképzés közösségi helye, ahol szellem és test egyaránt fölfrissülhet. Elősegíti az önbizalmat, a tájékozódási képesség biztonságát, kapcsolatokat teremt, ismereteket ad és újít. Évente több ezer vendégünk, hallgatónk van. Bővülő emigrációs gyűjteményünk a nyugati és a tengerentúli magyarok központja. Az Antológia Könyvkiadóban csaknem kétszáz könyvet adtunk már ki. A tanuszodában úszásoktatásban vesznek részt a lakiteleki és a környékbeli iskolák tanulói. Sok ilyen népfőiskolai intézményre volna szükség.

– Irodalom? Költészet? Dráma?
– Most az élet írja a forgatókönyvet, drámát, tragikomédiát egyaránt. A folyamatosan születő írásaimat, verset, drámát, naplójegyzeteket elzárom. Műfajzavar, stílustörés volna, ha a parlamenti képviselő versekkel, vígeposszal, bohózattal vagy éppen dalszövegekkel jelentkezne. Nekem most az a dolgom, hogy a lakiteleki találkozó szervezőivel 1987-ben megfogalmazott gondolatok jegyében alakítsuk kedvező irányba az ország életét. Írni folyamatosan írok. Ha megszülető írásaim értékesek, akkor nem árt nekik a várakozás. Ha pedig értéktelenek, akkor meg jó helyen vannak.

– Az ember egységes egész. Nincs külön családapa, tanár, költő, politikus Lezsák Sándor. Mégis megkérdezem: az a teljességteremtő ember, akit családfőként tisztelhetünk, az élet más terepein is hasonlóan sikeresnek érzi magát?
– A sikert és kudarcot egyaránt pedagógusként élem meg. Nem érzem magam sikeres embernek, soha nem volt efféle közérzetem. Örömöm van és bánatom. Jókedvű vagyok vagy rosszkedvű. A pedagógus örül a diák jó teljesítményének, de ha elbukik a diák, lélekben vele együtt bukik a tanár is. A pedagógus felelős marad a diákért akkor is, ha már nem tanítja, nincs a közelében. Így felelünk minden cselekedetünkért. Ezért számomra az öröm mulandó, azt gyorsan követi a várakozás, a cselekvés feszültsége, és még a reménytelennek tűnő helyzetben is a "probléma nincsen, csak feladat van" jelmondat ad új és új lehetőséget most a politikában és ezzel együtt az irodalomban.

 


Dippold Pál
Magyar Hírlap

 

 
Névnap

 

 

 

 

 


Képviselő-testület


 

 
Önkormányzati választás, 2010
 
Választások
 


Orvosi ügyelet
száma:
20/915-7063


 

A Lakiteleki Torna Egylet tájékoztató oldala


 
Civilek
 
Üzenet az Olvasóhoz

Kedves Olvasók!


Szívesen közlünk: helyi híreket, kulturális eseményekről ismertetőt, kritikát, sporteseményről tudósítást, beharangozót, civil szervezetek felhívásait, tájékoztatóit. Várjuk a leveleket, fotókat.

Impresszum

 
Lakitelek Portál
Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja
 
 
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.