Elsőként Sallai Andrással,
a pénzügyi bizottság tagjával beszélgetek.

– Már kifele haladunk a ciklusból, a ránk bízott feladatok zömét el kellett végeznünk. Mivel nem vagy tősgyökeres lakos, de tudtommal mégis elég jól ismered a falunkat, az itt élők többségét; okozott ez Neked nehézséget a képviselői munkában? Hány éve élsz már itt a családoddal, a három gyermekeddel?

– Igaz, hogy nem vagyok tősgyökeres lakiteleki, de szolgáltatásból élek, napi rendszerességgel találkozom helyiekkel és az eltelt jó néhány év alatt sikerült sok embert megismerni. Tizenhét éve élek feleségemmel Lakiteleken a három gyerekem már lakitelekinek született, otthon érzem magam itt. Tehát nem okoz nehézséget, azonos a gondom, azonos az örömöm.

– A „táncos lábú“ Sallai András sokkal előbb a nyilvánosság elé került Lakiteleken, mint a képviselő. A Kösöntyű néptáncegyüttes egyik alapító tagja vagy; a feleséged, Csilla pedagógus; s mindketten tanítjátok is a táncot. Honnan ez a táncszeretet?

– A tánc már gyerekkoromtól kisebb nagyobb szünetekkel valamilyen szinten része az életemnek. A Kösöntyű megalakulásával egy egészen más szemléletem alakult ki a néptáncról, a tánc már nem csak szórakozás, hanem hagyományőrzés és ápolás. A tanítással próbáljuk megszerettetni a néptáncot, bár ez nem könnyű mert egy felkészülés bizony kemény munka a gyerekek számára. Ilyenkor kicsit túl szigorú vagyok, ám remélem, azért nem haragszanak rám.

– Mi vitt rá, hogy elvállald a képviselőséget?

– Biztosan mindenki ezt szokta mondani: a tenni akarás. Látva a gondokat, feladatokat az ember azt mondja: „ki ha én nem, majd én megváltom a világot“. Ezt persze nem szabad feladni, de miután szembesül a helyzettel, rájön, ez nem is olyan egyszerű.    

– A munkád a számokhoz köt, a pénzvilágban forogsz. Innen adódott, hogy a pénzügyi bizottságban tevékenykedj. Rendkívül felelősségteljes feladat ez; hiszen a mai pénzügyi helyzetben a kevésből kellene minél nagyobbat alakítani. Sőt, adóssággal indultunk a nagy feladatnak. Hogyan, s miként lehet így az elképzeléseket megvalósítani?

– Terveink megvalósításához pénz kell. Ezért nagyon fontos egy stabil tervezhető helyzet, amiben egyértelműen megfogalmazzuk a célokat és azok mentén haladun. A mai országos gazdasági helyzetben sajnos mindenki pénzhiánnyal küzd, így mi is. Céljaink eléréséhez nincs más út, mint a pályázat, számos megírásával próbálkozunk mi is, de annak önrésze is van. Azt sem egyszerű dolog előteremteni. Szerencsére két kiváló szakemberrel dolgozom együtt a pénzügyi bizottságban, és az önkormányzat pénzügyi vezetője is nagy hozzáértéssel és meggondoltan végzi a feladatát, így én bizakodva látom a jövőt.

– Neked, mint egyénnek milyen elképzeléseid voltak a képviselőséggel, s hogyan birkózol vele? Nekem hihetetlen nehéz volt beugrani a mókuskerékbe, s az első alkalomtól kezdve hihetetlen erővel kell tekerni. Pedig nem volt sem átvétel, sem átadás, se bevezetés, se semmi... Nekem ez lelkileg is nagyon nehéz volt. Te hogyan élted meg?

– Nehéz volt felvenni a fordulatot, de szerencsére sikerült gyorsan átlátni a dolgokat és a sokszor éjszakába nyúló bizottsági üléseken részletesen megtárgyalva a lehető legjobb megoldásokat próbáljuk keresni.

– Mint pénzügyesnek, folyton a megszorítás, a pénzmegtartás a feladatod. Milyen érzés az, amikor keményen ki kell mondani, hogy emelni kell a díjakat, be kell vezetni – mondjuk a kommunális adót. (Ez az egyik legfájóbb intézkedés a lakosság legnagyobb részének; köztük nekünk is, hiszen mi is ebben a faluban élünk.)

– Szerintem a megszorításokat nem mi hozzuk, azt a kormányzat elvégzi. Nekünk az ezzel keletkező helyzetet kell kezelni. A célok megvalósításához, pedig nincs mese, egy stabil pénzügyi helyzet kell, amire lehet tervezni. A kommunális adót sem mi vezettük be, rég elhatározott feladatokra fordítódik. Azóta az országos gazdasági helyzet sajnos romlott. Miből pótolhatnánk a hiányát? Azt meg tudom ígérni, hogy a lehető leghatékonyabban használjuk fel.

– A csatornázás egy érdekes öröksége a testületünknek. Sokan mondják, hogy a lehető legrosszabb konstrukcióba fogott az Önkormányzat 2006 nyarán; s ettől kezdve lett igen nehéz a település anyagi helyzete. Hatalmas hitellel oldódott meg a település csatornázása. Tudjuk, hogy ezt többször, többféleképpen is magyarázták már a község elöljárói. Te hogyan látod ezt?

– Kétségtelen, hogy igen nagy terhet jelent a településnek, és jelentősen korlátozza a pénzügyi lehetőségeinket. De adott egy helyzet, amiből nincs visszaút. A beruházás támogatással jött létre. Ha nem teljesülnek a feltételek, vissza kell fizetni. Ennek beláthatatlan következményei lennének. Tehát nem marad más hátra, mint a leghatékonyabban kezelni.

– Nekem sokszor okoz fájdalmat, hogy a hangoztatott, felvállalt és fontosnak is tartott szociális érzékenységünket nagyon nehezen tudjuk érvényesíteni, vagy épp egyáltalán nem. Számomra minden ember kérése, személyes megkeresése egy-egy lelki parancs: ezt meg kell oldanom! Ennek utána kell járnom! Segítenem kell neki! Még akkor is, ha reménytelennek látszik az egész! De meg kell kérdeznem, be kell kopognom, meg kell nyitnom a kilincset – helyette! Minden ember problémáját nem lehet felvállalni – ezt nagyon jól tudom! De Lakitelek ezekből az egyes emberekből áll! S mi őket szolgáljuk! Te hogyan éled meg ezt?

– Természetesen mindenkinek a maga problémája a legnagyobb. Amit meghallgatni és lehetőség szerint kezelni kell. Sokszor ezek olyan gondok – és ez az egyszerűbb –, melyek többeket érintenek. Ilyenkor a képviselőnek képviselnie kell az érdeket. A dolog nehezebb, ha a gond egyéni, mert azt általában sokkal nehezebb kezelni.

– Még majdnem másfél esztendő van hátra ebből a ciklusból. Mint képviselő, mit szeretnél mindenképpen addig megvalósítani?

– Az idő kevés, de a dolgok beérni látszanak. Több pályázatunk sikeres, és még van néhány, ami várat magára. Az egyik legfontosabb problémának az utak állapotát tartom. Szeretném, ha a ciklus végére valamilyen felújítási sorozat elindulhatna. A másik nagy célom a játszótér, ezt mindenképpen szeretném megvalósítani.

– Ha egy tízes skálán kellene értékelni a saját munkád, egy másikon a testület munkáját, a harmadikon pedig az önkormányzat munkáját, akkor hogyan értékeled? (Azt gondolom, mindenki tudja, hogy egy adott feladatot nem a képviselők oldják meg, mert ehhez nincs semmiféle lehetőségünk; a képviselők „csupán“ felhatalmazzák az elvégzendő feladattal az önkormányzatot, annak vezetőit, dolgozóit, a megfelelő egységeit – a lakosság érdekében –, s számon kérik azt!)

– Nem gondolom, hogy értékelhetem én bárkinek is a munkáját, mindenki számoljon el a maga lelkiismeretével. A magam részéről sok időt és energiát teszek a dologba és igyekszem fejleszteni a települést.

– Hogy érzed magad, mint lakiteleki lakos? Elégedett vagy-e a lakiteleki fejlődéssel? Mit üzensz a képviselõ-testület tagjainak?

– A véletlennek köszönhető, hogy lakiteleki vagyok, de szeretem Lakiteleket. Legyökereztem itt, és a település fejlődése az én érdekem is, amivel elégedetlen vagyok, de azért dolgozom, dolgozunk hogy a lehetőségekből a legjobbat hozzuk ki. Azt üzenem a testületnek, hogy a lehetőséget mindenkinek keresnie kell, mert nem biztos, hogy az magától eljön…

– Köszönöm áldozatos és áldásos munkádat, s kívánok a továbbiakhoz sikert, örömöt. De leginkább azt, hogy legyenek a munkáddal, a munkánkkal elégedettek a település lakói.

Czinege Edit
Lakiteleki Újság