Tisztelt Hivatal! Megint megkaptam a súlyadóról szóló befizetési csekket. Kötelességtudó állampolgárként befizetem, csak azt nem tudom, hogy miért is fizetek! (A közértben azért fizetek, amit én a kosaramba teszek!) De a súlyadót miért is fizetem, mit is kapok cserébe? (Azon túl persze, hogy kötelező.)
Netán a járhatatlan földutakat? A kátyúktól hemzsegő „szilárd útburkolatú“ utakat? Azért fizetünk, hogy tönkretehessük az autónkat?!
A Vörösmarty utca kivételével minősíthetetlen a falu útburkolata. (Bár már itt is töredezik az út széle, mivel helyenként nincs feltöltve.)
Örülök, hogy megalapították a Laki-Gazda Kft.-t, amennyiben érezni fogjuk munkálkodó kezük nyomát. Mire gondolok?
– biciklivel az út szélén kéne tekerni, de nem lehet betartani a szabályt, mert annyira kátyús az út széle is, hogy lehetetlen,
– az útra belógó fák ágai jobb esetben csak a sapkát szedik le az ember fejéről, rosszabb esetben a szemét verik ki az ágak,
– sok helyen a fák lombkoronája teljesen eltakarja a közvilágítást (ez főleg az üdülő részre jellemző). Néhol annyira sötét van, mintha nem is lenne világítás. (Próbáljanak meg gyalogolni vagy biciklizni, sötétben a gödrös, homokos úton!)
– Utcatáblák hiánya (faluban is és az üdülő részen is). Az emberek fönt keresik az utcatáblát és nem lent. Az a néhány kovácsoltvas utcajelző (amiről már a betűk is leestek) olyan alacsonyan vannak és olyan jól eldugva, hogy nem is lehet észrevenni.
Némely helyen annyira gondozatlan a járda melletti rész, hogy alig lehet közlekedni rajta. (A bokrok belógnak a járdára, másik oldalon a gaz veri fel a kerítés tövét. Még libasorban is csak óvatosan lehet haladni.) A minősíthetetlen állapotú földes utcákról nem is beszélve.
Az üdülő rész elhanyagoltsága is szót érdemel. Mintha nem is tartozna a faluhoz. Néha azaz érzésem, hogy csak addig tartozunk a faluhoz, amíg az adót befizetjük.
Rendben van, hogy földutak vannak, de miért kell ennyi gödörnek lenni rajta!? Miért nem lehet elegyengetni (feltölteni) az utat?
Próbáljanak meg (az üdülő részen) a betonútra ráhajtani. Remélem Önök is ugyanúgy fogják élvezni, hogy az autó 4 kereke néhol 5 kátyúban gurul. Igen „vendégmarasztaló“ a MC’Kecskés étterem elõtt lévő kátyúhalmaz is.
Hol vannak az utcatáblák? Miért nincsenek tájékoztató táblák, hogy mi hol van, mit merre talál? (Tudom, hogy tervezve van, de hiszem, ha látom.) Miért nem darabolják le a fák ágait, amik az útra behajlanak (akadályozva itt is a biciklis közlekedést), már amennyire tudunk a homokban biciklizni. Arról nem beszélve, hogy az autók tetejét is végig karcolják.
A Harczos-iskola környékén ember magasságú gaz szokott lenni nyáron. Itt is a tüskés fa a gépkocsik tetejét karcolja.
A víztorony felé vezető út mellett ki kéne vágni (és nem ledarabolni) a tüskés bokrokat. Ezen az úton sok kisgyerek szaladgál, biciklizik és őket kerülgetve már nem egyszer tépte ki a ruhámat és a bőrömet a tüskés bokor. Helyettük árnyékot adó fákat kéne ültetni. A víztoronytól a strand felé haladva padokat és szemétgyűjtőket kellene elhelyezni, az útról pedig a motorosokat kitiltani.
Az üdülő részen nyáron a homok mélysége miatt járhatatlan az út. Gyalogosan elsüllyedünk a homokban, biciklivel sem könnyebb, mert a kerekét kifordítja. Autóval ilyenkor egy picit jobb, mivel a gödröket a homok némileg feltölti. Nem gondolok én szilárd burkolatra, de legalább el kellene egyengetni.
Miért nem lehet kitenni a pihenő, üdülőövezet táblát, ezzel kényszerítve lassításra a száguldozó autósakat. Legalábbis nappal.
Bizonyára Önök is észrevették ott a Hivatalban, hogy egyre többen lakunk az üdülő részen és már a szemét elszállítás napján újból megtelik a konténer. Arról nem beszélve, hogy a faluból rendszeresen ide hordják az építési törmeléket. Van, aki az utánfutójával kétszer is fordul és boldogan lapátolja be a sittet a mi konténereinkbe. Már most nem elég a szemétgyűjtő, mi lesz nyáron, a szezonban?
Nagyobb esőzések alkalmával a Páva u. bizonyos részein egyszerűen beszakadt az út. Többször előfordult, hogy az autók kereke beleszorult a lyukba. Úgy kellett kivontatni őket. A lakók töltik fel a hatalmas gödröket, szeméttel, sittel, gazzal. Nem gondolom, hogy ez volna a megoldás. A Rigó u. sem különb. Most is az út közepén tátong a hasadék. Annyira elhanyagoltnak, gazdátlannak tűnik az egész üdülő rész. Mintha csak az adónk kellene, és mi emberek nem is számítanánk. Szerintem az üdülő részen kb. 30 éve nem történt semmi.
Bennünket megbüntetnek, ha megrongáljuk az Önkormányzat tulajdonát! De az Önkormányzat büntetlenül tehet kárt a mi tulajdonunkban (járműveinkben)?
Örömteli változás, hogy nagyon sok év után (immáron 2 éve) ismét van megszólítás az adó befizetéséről szóló levélen! Köszönjük!
Szívesen közlünk: helyi híreket, kulturális eseményekről ismertetőt, kritikát, sporteseményről tudósítást, beharangozót, civil szervezetek felhívásait, tájékoztatóit. Várjuk a leveleket, fotókat.