Ezután Kaposváron tanultam és tanítóként diplomázva úgy éreztem, végre megtaláltam azt a hivatást, ami hozzám közel áll. Gyerekekkel foglalkozni, akár kicsik, akár már nagyobbacskák, öröm forrása az életben. Az ember csak akkor lehet boldog, ha olyan munkája van, amit szeret. Eddigi munkáim során sokféle gyermekkel és felnõttel találkoztam. Tanítottam igen-igen hátrányos helyzetû családok gyerekeit Észak-Kelet Magyarországon, belekóstolhattam az apró falvak összevont osztályaiban folyó munkába a Dunántúlon. Tanítottam alsó tagozatosokat a betûvetésre, számtanra, testnevelésre, de voltak évek, amikor a kamasz fiúkat, lányokat oktattam az ének-zene, etika és képzõmûvészet rejtelmeire. Voltam iskolai könyvtáros, báb- és ifjúsági színpad vezetõje s végül kikötöttem a szülõfalumban, mint programszervezõ. Ez a „titulus“ persze nagyon sok feladatot takart, mert községi könyvtáros, a helyi programok szervezõje, sokszor lebonyolítója, a helyi újság írója, szerkesztõje, néhány mûvészeti csoport vezetõje is voltam egy személyben.
Férjem Kecskeméten született és nõtt fel. Sokat jártuk együtt az országot és megcsodáltuk természeti szépségeit. Számára mégis az Alföld a szülõföld, ahová visszavágyott. Az elmúlt évben döntöttünk úgy, hogy belevágunk egy költözésbe és megpróbálunk új otthont teremteni ezen a földön.
Világoshegyen találtunk egy olyan kis tanyát, ami rögtön belopta magát a szívünkbe. Sokan kérdezik tõlem: Hogy tudtad otthagyni azt a gyönyörû Bakonyt? Én erre mindig csak ugyanazt tudom válaszolni: Azok a hegyek mindig szívesen fogadnak, ha odautazom, de itt is megtaláltam a vidék szépségét és a nyugalmat. Az otthonom pedig ott van, ahol a szeretteim.
8 éves fiunk is nagyon jól érzi magát itt, szereti a nagy tágas tereket, de sokat kirándulunk a Holt-Tiszához és bejárjuk kerékpárral a zegzugos erdei ösvényeket.
Említésre méltó a „családi“ hobbink, melynek képviselõi a huskyk. Férjem 15 éve foglalkozik kutyaszánhajtással, én pedig belecsöppentem ebbe a sportba, de a kutyák – és persze egyéb állatok – szeretetét gyerekkoromból hoztam magammal. Nálunk az ebek családtagnak számítanak. Aki szereti és megérti a kutyák lelkivilágát, az könnyen el tudja képzelni, hogy ezt a sportot csak úgy lehet ûzni, mint egy életformát, hiszen egy egész kutyacsapat nem állítható be nyárra a garázsba...
A természet iránti rajongásommal függ össze lényem másik része. Aprócska koromtól fogva szeretek rajzolni és a legnagyobb örömöt az jelenti számomra, ha állatokat, növényeket, tájképeket rajzolhatok. Mégsem kötöttem ki kizárólag ennél a mûvészeti ágnál. A hímzéstõl a tojásfestésig, a gyöngyfûzéstõl a fafaragásig minden érdekel, mert maga az alkotás vonz. Ez az a tevékenység ami kikapcsol, megnyugtat és mégis energiával tölt fel.
Október 1-tõl vagyok Lakitelek programszervezõje, sokféle terv és gondolat fogalmazódott meg bennem ezzel a munkával kapcsolatban. Õszintén remélem, hogy tevékenységemmel a település lakóinak a javát szolgálom majd. Olyan programokat szeretnék szervezni, amelyben kicsi és nagy, idõs és fiatal egyaránt megtalálja majd a kikapcsolódási és szórakozási lehetõséget.
Szeretettel várom Önöket a Mûvelõdési Házban, de szívesen állok rendelkezésükre telefonon vagy e-mailben is. Keressenek bátran, bármilyen kérésük, kérdésük, ötletük van!
Baráti üdvözlettel:
Dávid Orsolya
Tel: 06/70/313-21-75
e-mail: orsi@kutyaszan.hu
AJÁNLOM AZ OLDALT
Út a Bakonyból a Holt-Tiszához - Kis hazánk azon vidékén születtem és nõttem fel, ahol az erdõ templomának nevezik a bükköst, a szürke törzsû, égbe törõ oszlopokként álló fák rengetegét. A Bakony egy eldugott zuga a szülõfalum. Hárskút a hegység legmagasabban fekvõ települése, de sajnos hársfából már kevés akad. Gyerekként – és persze késõbb felnõttként is – sokat jártam ezt az erdõt, a természetjárás mai napig az egyik legkedvesebb idõtöltésem. Hogyan is kerültem mégis az Alföld ezen szegletébe? Az út kacskaringós, csak néhány állomását villantanám fel. Veszprémben érettségiztem a Varga Jenõ Közgazdasági Szakközépiskolában és két évig igazgatási elõadóként dolgoztam a helyi önkormányzatnál. 
