Lakitelek Portál  -  **Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja** - www.lakitelek.gportal.hu
Menü
 
Lakitelek térképe

 

Katt !

 

 
Helytörténet
 
Számláló
Indulás: 2005-02-07
 
HÍREK
HÍREK : Konrad Adenauer Kollégium indul a Lakiteleki Népfőiskolán

Konrad Adenauer Kollégium indul a Lakiteleki Népfőiskolán

  2008.11.08. 11:56

A Lakitelek Népfőiskola és a Konrad Adenauer Alapítvány 2008. december 5-én indítja „Konrad Adenauer Kollégium” című képzési programját. A kurzus elsődleges célja a civil összefogás értékelvű, fiatal értelmiségi bázisának kialakítása, illetve megerősítése, alapos elméleti és gyakorlati tudással felvértezett (helyi és országos) közéleti szereplők kinevelése. A képzés célcsoportja: ifjúsági közösségek, leendő közéleti szereplők, értékelvű civil szerveződések, egyetemi lelkészek, lelkiségi mozgalmak környezetében lévő azon keresztény értékekre nyitott fiatalok (21-35 év), akik kedvet, hivatást éreznek a közéletben való erkölcsös és professzionális részvételre, vagy nyitottak ebben az irányban, ismereteket kívánnak szerezni – jelen képzés keretében elsősorban külpolitikai - téren.

 

 

A képzés sajátosságából adódóan legalább egy idegen nyelv (elsősorban a német) ismerete előnyt jelent.

 

A képzés időbeosztása: a 4 félév alatt 8 bentlakásos, hétvégi (péntek vacsora – vasárnap ebéd) kurzus, a közbeeső nyáron egyhetes tábor, egy nemzetközi konferencia ugyancsak a Népfőiskolán, egy alkalommal Budapesten, majd 2010-ben rövid németországi látogatás.

 

 

 

A képzés előzménye:

 

2006 őszén hasonló céllal és tematikával indult Prohászka Ottokár Politikai Kollégium negyven hallgatójának több mint háromnegyede sikeresen végezte tanulmányait, s az itt szerzett ismeretek hatékony segítséget nyújtanak közéleti tevékenységükben.

 

 

 

A képzés formája:

 

- előadások (elméleti és gyakorlati jellegűek)

 

- intenzív, interaktív kiscsoportos munkakészség fejlesztő

 

  gyakorlatok

 

- aktív szabadidő (sport, kapcsolatépítés, alternatív programok)

 

 

A képzés sajátossága:        

 

- több interaktivitás, a résztvevők intenzívebb bevonása

 

- közösségi szemléletű együttlétek

 

- korszerű technikai eszközök gyakoribb használata

 

- ajándék- vagy kedvezményes szakkönyvi segédletek a

 

   résztvevők számára

 

 

 

A tervezett témakörökből:

 

- Konrad Adenauer élete, munkássága

 

- a politológia alapfogalmai, a magyar politikai rendszer

 

- modern magyar politikatörténet (1945-től, ill. 1987-től)

 

- a mai magyar társadalom (szociológiai megközelítés)

 

- önkormányzatiság a jogrendszerben és a gyakorlatban

 

- a magyar parlamentarizmus

 

- a német „gazdasági csoda” Németország és az EU

 

-politikai rendszerek, pártrendszerek (nemzetközi  

 

  összehasonlításban)

 

- Konrad Adenauer történelmi szerepe a keresztény Európa alakításában

 

- az EU integrációtörténete és intézményei

 

- a kereszténydemokrácia története, jelen állapota Európában

 

- mai magyar vallásosság, egyházak Magyarországon,

 

   egyházpolitika

 

- civil, lelkiségi és egyházi ifjúsági mozgalmak, szervezetek

 

- nemzeti kulturális örökségünk

 

- a határon túli magyarság helyzete, politikai és civil szervezetei

 

- magyarok a nagyvilágban

 

- környezetvédelem

 

- civil társadalom (történelmi háttér; helyzetkép; jogi, gazdasági

 

   keretek)

 

- a mai magyar ifjúság helyzete és szerveződései

 

- a média világa, kommunikációelmélet alapfokon

 

- a mai magyar médiahelyzet

 

- protokoll

 

- szervezeti kommunikáció és vezetéstan

 

- alapfokú szervezetszociológia és csoportpszichológia

 

- a pártszerű működés alapjai és gyakorlata

 

 

 

Gyakorlati képzések:

 

- kommunikációs tréning

 

- programszervezés, - tervezés és lebonyolítás

 

- ülésvezetés, bizottsági munka

 

- sokoldalú médiatréning (interjúalany vagyok, sajtótájékoztatót

 

   szervezek,

 

- rövid tudósítást készítek, képi megjelenést ellenőrzök)

 

- adományszervezés, gazdasági alapismeretek

 

 

 

Jelentkezési határidő: 2008. november 15.

 

Jelentkezési lap kérhető e-mailen: aranka.kisfaludi@parlament.hu

 

Bővebb információ: dr. Kisfaludi-Bak Judit: 06-30-297-41-50

 

 

 

 

 
Névnap

 

 

 

 

 


Képviselő-testület


 

 
Önkormányzati választás, 2010
 
Választások
 


Orvosi ügyelet
száma:
20/915-7063


 

A Lakiteleki Torna Egylet tájékoztató oldala


 
Civilek
 
Üzenet az Olvasóhoz

Kedves Olvasók!


Szívesen közlünk: helyi híreket, kulturális eseményekről ismertetőt, kritikát, sporteseményről tudósítást, beharangozót, civil szervezetek felhívásait, tájékoztatóit. Várjuk a leveleket, fotókat.

Impresszum

 
Lakitelek Portál
Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja
 
 
 

Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!