Lakitelek Portál  -  **Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja** - www.lakitelek.gportal.hu
Menü
 
Lakitelek térképe

 

Katt !

 

 
Helytörténet
 
Számláló
Indulás: 2005-02-07
 
HÍREK
HÍREK : Lakiteleki Öregfiúk – Lakiteleki Lúzerek 7:4 + KÉP

Lakiteleki Öregfiúk – Lakiteleki Lúzerek 7:4 + KÉP

  2008.06.26. 21:59

Ez egy olyan mérkőzés volt, amely ékes bizonyítéka annak, milyen kedvelt sportág a labdarúgás Lakiteleken. Az öregfiúk közismerten rendszeresen tartanak edzéseket, és évente több alkalommal résztvevők különböző sporttalálkozókon is. Az ellenfél egy erre az alkalomra szerveződött együttes. Névválasztásuk tréfás, és inkább valamiféle szerénységének, visszafogottságának köszönhető. Ezt támasztja alá a mérkőzés eredménye mellett az is, hogy az együttesben helyet kapott a megyei másodosztályban szereplő ifjúsági együttes három komoly reménysége is.

A mérkőzés ötlete a lúzereké volt, az öregfiúk barátsággal elfogadták a kihívást. Az összecsapásra a lúzereknek kellett készülnie, hiszen az öregfiúk rendszeresen edzenek. Több hétig tartott a néhány közös edzést is magába foglaló felkészülés, amely mindenképpen sikeresnek mondható. Ezt támasztja alá az eredmény, továbbá az a tény is, hogy nem volt edzettség hiányára fogható sérülés. A kihívók közül többen is voltak aktív, főleg ifjúsági játékosok; ketten-hárman talán az öregfiú korhatárnak is megfeleltek, a többség azonban még ennek alatta marad. Több formás támadást is vezettek, és találataik is többnyire látványos akciók után születtek. 6:4 volt az állás, amikor már az egyenlítésre is lehetett gondolni, ám az öregfiúk védelme derekasan ellenállt a fiatalos rohamoknak Bizonyára nem véletlen, hogy szépszámú nézősereg kísérte figyelemmel a találkozót, amelynek végén a tüzépes idősebb Szabó László bográcsban készült ízletes marhapörköltje fölé „hajolhattak” a résztvevők.

 

Mi sem természetesebb annál, minthogy megfogalmazódott a visszavágó gondolata, azóta talán már a dátuma is. Hogy kik lesznek a résztvevők, azt nagy biztonsággal ugyan, de ma még csak sejtetni lehet. Azt viszont egészen pontosan jegyezheti a krónika, hogy kik voltak a mostani összecsapás résztvevői. Magyar Péternek köszönhetően állhat itt egy csoportkép, a képtárban pedig néhány momentumot, néhány eseményt megörökítő fotó. A csapatok névsora valamivel teljesebb, mint ami a képen látható. A visszavágóra remélhetően megszűnnek azok az okok, többnyire kisebb-nagyobb sérülések, amelyek miatt néhányan kényszerűen nézőként voltak jelen, így az ismétlésnél még többen élvezhetik majd a méltán népszerű játék örömét.

 

 

A győztes öregfiúk, zárójelben az elért találataik számával: Gulyás Sándor és Czakó Zoltán kapusok, Sütő László, Sütő Imre, Tényi Lajos, Nyúl Tóth Béla, Hősi Győző, Szabó Ervin, Szabó László(1), Tőzsér Tamás(1), Varga Lajos(1), Kecskés János, Gangl János, Cseh István, Kotvics Attila(2), László Benjamin akik játszottak; Gulyás Imre, Bohács Jenő, Király Pál, akik sérülés miatt csak szurkolni tudtak társaikért. Az öregfiúk oldalán ott volt továbbá Kozma Gyula a csapat „felcsere” és természetesen a közelmúltban edzővé választott Szabó Attila, és a mérkőzésen társedzői feladatokat ellátó Koncz János is.

 

Az igen derekasan helytálló, és a nézők szimpátiáját ugyancsak elnyerő „lúzerek” kapuját Bujáki Péter védte, Lovas Róbert(2), Szabó Zsolt, Madi Tibor, Csík József, Kökény Szabolcs(1), Szűcs Roland, Kakó Zsolt, Lovas István, Filutás Tamás, ifjabb Szabó László, Győri Sándor, Tamási József, Laczkó Antal, Barta Bálint(1), Czinege György voltak a játékosok.

 

Minden elismerést megérdemel az ötlet, és minden elismerést megérdemelnek a csapatok, amelyek saját szórakozásukon túl remélhetően talán már a közeljövőben ismét megörvendeztetik közönségüket is.

 

További képek a Képtárban.

 

 

Terjéki Ferenc

 

 

 
Névnap

 

 

 

 

 


Képviselő-testület


 

 
Önkormányzati választás, 2010
 
Választások
 


Orvosi ügyelet
száma:
20/915-7063


 

A Lakiteleki Torna Egylet tájékoztató oldala


 
Civilek
 
Üzenet az Olvasóhoz

Kedves Olvasók!


Szívesen közlünk: helyi híreket, kulturális eseményekről ismertetőt, kritikát, sporteseményről tudósítást, beharangozót, civil szervezetek felhívásait, tájékoztatóit. Várjuk a leveleket, fotókat.

Impresszum

 
Lakitelek Portál
Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja
 
 
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!