Lakitelek Portál  -  **Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja** - www.lakitelek.gportal.hu
Menü
 
Lakitelek térképe

 

Katt !

 

 
Helytörténet
 
Számláló
Indulás: 2005-02-07
 
HÍREK
HÍREK : 26. forduló: Lakitelek – Bugac 4:3 (3:2)

26. forduló: Lakitelek – Bugac 4:3 (3:2)

  2008.05.23. 13:36

Akik tudták, hogy a hazai csapat tartalékosan kényszerül kiállni, vagy aggodalommal várták a hétvégi fordulót, vagy azzal a reménnyel, hogy korábban jobb csapat ellen is sikerült már nyerni hasonló körülmények között. Ahogyan a mérkőzés indult, majdhogynem komolyan halványodni kezdtek a remények, hiszen mintegy húsz perc alatt a semmiből kétgólos előnyt szereztek a vendégek. Elsősorban Fórizs István és Kalics József eredményességének köszönhetően végül némileg megnyugodhattak a kedélyek, mivel a mindvégig küzdelmes mérkőzésen már az első félidőben fordított a lakiteleki csapat.

Aki az eredmény kezdeti alakulását ismerve azt hiszi, hogy a játék elején hengereltek a vendégek, nagyon téved. Egyenlő erők tapogatózásával indult a játék és csak a pillanatnyi szerencsének köszönhetően szerzett kétgólos előnyt a vendég együttes. Az első találatnál két hazai játékos is elrúghatta volna a labdát, de sem Molnár Arnoldnak, sem pedig Fazekas Zoltánnak nem sikerült. Egymást is zavarták, így a szemfüles támadó kettőjük takarásából a hosszú sarokba pörgetett. A második vendég találat még furább volt. Mintegy harmincöt méterről végezhettek el szabadrúgást. Ki tudja miért, egy fő alkotta a „sorfalat”, a többi védő a tizenhatos vonalán helyezkedett. A jól eltalált labda elől az egyik védő „elhajlott” a kapus pedig csak nézte, hogy a nagyszerűen eltalált labda nagy erővel az alsó sarokba vágódott. Ilyen előzmények után nagyon szerencsésnek mondható, hogy a hazai csapat nem vesztette el „lélekjelenlétét”, hanem tudása szerint játszott tovább. Meg is lett az eredménye. Előbb Magyar Péter rövid mélységi passzával Kalics József lendült meg és a kimozduló kapus mellett mozgás irányával ellentétes oldalon finoman elgurított a kapuvédő mellett. A szépítés után nem sokkal az előbbi gól szerzője az egyenlítésben is komoly érdemeket szerzett. A tizenhatos magasságának közeléből a lehető leggyorsabban elvégezve egy szabadrúgást Fórizs István elé tálalt, aki a hosszú oldalon nem hagyva lepattanni a labdát, belsővel nagy erővel, remekül a léc alá vágta. A következő óriási helyzet újra Kalics József előtt adódott. Mintegy nyolc méterről tisztán fejelhetett a hosszú sarok irányába, az alacsonyan szálló labda azonban a vendég kapus könnyű zsákmánya lett. Ennek ellenére nem sokat váratott magára a vezető gól. A változatosság kedvéért ezúttal Lángos László tálalt Fórizs István elé, a jó formában lévő csatártárs pedig szépen lefordult a védőkről és megszerezte második találatát. Eközben a vendégek elsősorban a könnyen kapott szabadrúgásokkal veszélyeztettek, de egyszer a tisztán kapura húzó támadójuk közeli lövését a hazai kapuvédőnek kellett bravúrral hárítania.

 

A második félidőt megpróbálta lendületesen kezdeni a bugaci csapat. Nagyon hiányzott a megnyugtatóbb kétgólos vezetés. Jobbnál jobb kísérletek fulladtak azonban kudarcba. Elsősorban Magyar Péter két kimaradt óriási helyzete említhető, de Lángos Lászlónak is volt ígéretes elfutása, és Oláh Dánielnek is volt kecsegtető helyzetben egy fordulásból fölé szálló lövése. Egy szabadrúgás kombinációból Fórizs Istvánnak köszönhetően Budai János is került helyzetbe, de a sorfal mellett kapott labdával kisodródott, így a veszélyes lövőhelyzet oda lett.

 

Már gólokkal vezethetett volna a hazai csapat, az újabb találat viszont csak Fórizs István remekbe szabott, legalább huszonöt méterről elvégzett szabadrúgásából született meg. Szálfa termetű védők álltak sorfalat, még az sem biztos, hogy rendesen kimért távolságban. Lehetetlennek tűnt fölöttük ellőni a labdát. Fórizs István nagyszerű technikájának köszönhetően a labda mégis úgy vágódott a rövid oldalon a sorfal fölött a hálóba, hogy a kapuvédő még csak rámozdulni sem tudott. A győzelemhez nagyon kellett ez a gól, hiszen nem sokkal később még egy találatot értek el a vendégek. Érthetetlen módon a szabálytalankodó támadó javára ítélt a tizenhatos sarkának közeléből szabadrúgást a játékvezető. A korábbi szabadrúgás gól szerzője nagy erővel, kellemetlenül csapódva lőtte meg a labdát. A hazai kapus bravúrjára volt szükség, hogy ki tudja ütni, ám az a sikertelenül beavatkozni próbáló védők között egy szemfüles támadó elé került, aki a hálóba talált.

 

Annak ellenére, hogy a csapat erősségei közül Balla László és Rózsa Ferenc is hiányzott, gólokkal nyerhetett volna a lakiteleki együttes, amelynek tartását ennek ellenére is dicséri, hogy bár magának nehezítette meg a helyzetét, a hátrányból képes volt felállni. A szerencsésebb a vendégcsapat volt, de az is szerencse, hogy a hazaiak nem fáztak rá a védekezésben kétszer is elkövetett könnyelműsködésre.

 

A tudósítás szempontjából kiemelt mérkőzés után a megyei lapnak adott nyilatkozatában ugyan a vendégek csapat vezetője bírálta a játékvezetést, (a hazai szakvetető Ézsiás Gábor ettől érthető nagyvonalúsággal távol tartotta magát) a tévedések inkább a hazaiakat sújtották, hiszen a vendégek ezek egyikének következtében még gólnak is örülhettek. Ezt látszik igazolni a kiosztott sárga lapok száma is, amit a sípmester teljesen érthetetlenül és eléggé egyoldalúan, elsősorban a hazaiaknak, és szinte számolatlanul osztogatott. Újabb győzelmével a lakiteleki gárda egy ponttal van lemaradva a célkitűzésben szereplő 5-8. helytől.

 

 

Az ifjúságiak mérkőzésén Lakitelek – Bugac 3:0

 

Rengeteg helyzetet kialakítva, illetve „elpuskázva”, teljesen megérdemelten nyertek a hazai fiatalok, akik az erős mezőnyben jó pozícióban a biztos hatodik helyen állnak. Ezúttal már a mérkőzés első félidejében eldöntötték a mérkőzést.

 

Terjéki Ferenc

 

 

 
Névnap

 

 

 

 

 


Képviselő-testület


 

 
Önkormányzati választás, 2010
 
Választások
 


Orvosi ügyelet
száma:
20/915-7063


 

A Lakiteleki Torna Egylet tájékoztató oldala


 
Civilek
 
Üzenet az Olvasóhoz

Kedves Olvasók!


Szívesen közlünk: helyi híreket, kulturális eseményekről ismertetőt, kritikát, sporteseményről tudósítást, beharangozót, civil szervezetek felhívásait, tájékoztatóit. Várjuk a leveleket, fotókat.

Impresszum

 
Lakitelek Portál
Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja
 
 
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!