Hagyományteremtő Eötvös-nap Tiszaugon
2008.05.12. 23:20
Első alkalommal tartottak Eötvös-napot Tiszaugon. Az iskolai társulás, melynek Lakitelek a központja, és még Nyárlőrinc is hozzátartozik, a gyerekeknek rendezett egy kellemes napot. Az alsósok duatlon versenyével kezdődött a program, ahova osztályonként egy-egy tanulóval nevezhettek a diákok. A nyárlőrinci gyerekek vonattal érkeztek Lakitelekre, majd onnan, gyalog mentek tovább lakiteleki társaikkal Tiszaugra. Több mint háromszáz gyerek, tanár és szülő tette meg két lábon a hat kilométeres távolságot.
A labdarúgó pályán felállított színpadon a gyerekek, mind a három településről, táncos produkciókat mutattak be. Utána labdarúgó mérkőzések folytak a pályán, de kézműves foglalkozásokon is részt vehettek. Lehetett íjjal lőni, és horgászásban is kiderült, ki fogta a legtöbb halat. A családi váltónak is sikere volt, nem csak a gyerekek, de a szülők körében is. Jutalmuk csokoládé volt. Nagy keletje volt az ingyen zsíros kenyérnek és az ásványvíznek. Jövőre ismét megrendezik az Eötvös-napot, de egy másik településen.
Szentirmay Tamás
baon
|