Munkaügyi ellenőrnek álcázták magukat - Százezreket tettek zsebre
2008.04.05. 13:19
Három vállalkozót is átvágtak csütörtökön Lakiteleken az álellenőrök. Munkaügyi ellenőrzésre hivatkozva több tíz ezer forintot zsebeltek be. Két féri és egy nő több vállalkozót is felkeresett csütörtökön a nagyközségben. Arra hivatkoztak, hogy munkaügyi ellenőrzést tartanak. Rendkívül hivatalosnak tűntek, még a szükséges papírokat is elkérték. Mindegyik esetben azt állapították meg, hogy a vállalkozó szabálytalanságot követett el, éppen ezért bírságot helyeztek kilátásba.
A bírság nagyságát több száz ezer forintban határozták meg és hozzátették, hogy ez akkor kerül csak ilyen sokba, ha jegyzőkönyvet írnak róla. Ellenkező esetben azonban jelentősen csökkenthető az összeg.
A vállalkozók nem akartak több száz ezer forintos bírságot fizetni, ezért elfogadták a jegyzőkönyv nélküli összeget, és fizettek. Rosszul tették. Az ellenőrök ugyanis nem munkaügyi hivataltól érkeztek, hanem egyszerű, ám furfangos csalók voltak.
Tóth Tibor a tiszakécskei rendőrőrs parancsnok-helyettese elmondta, hogy hasonló helyzettel még nem találkoztak. Az egyik vállalkozót harminc, a másikat száz ezer forinttal károsították meg. A harmadikkal még nem sikerült beszélniük. Ismeretlen tettesek ellen indítottak nyomozást.
Szentirmay Tamás
baon
|