Mint mondta, Kölcsey Kör néven a Nemzeti Fórum hoz létre egy olyan közösséget, amelynek feladata, illetve lehetősége lesz a következő hónapokban arra, „hogy a szellemi életünk több olyan dolgát rendezze együvé, ütköztesse, illetve próbálja meg a gondolatcserének tisztességes fórumát megvalósítani”, ahol – ahogy az Országgyűlés alelnöke mondta – a remény is ott van. Illyés Gyula szavait idézve hozzátette, hogy a „legfőbb bátorság a remény”. Egy olyan beszélgetés indul, amelynek apropója Andrásfalvy Bertalan professzor könyve, amely arra tesz kísérletet, hogy megmutassa, „milyen az önismeretünk, van-e ennek az önismeretnek lehetősége arra, hogy legyen önbecsülésünk”. Emellett kérdés, hogy ez az öntudat mennyiben „válhat egy olyan vonzó arccá, amely hitelesít bennünket”, és ezt a lelket valóban a „maga szépségében képes a világnak is megmutatni”, hogy „ezzel az arcunk hiteles legyen, a magunk valóságában, múltunk gyönyörűségével” tudjunk megjelenni a világban.

Reményét fejezte ki, hogy „talán ez a beszélgetés alkalmas lesz arra (…), hogy valamilyen módon megpróbáljuk azt a képet megmutatni, amit rólunk a környező országok, (…) a világ tud, megtudhat”, és rögtön „látni fogjuk, mi a teendőnk annak érdekében, hogy a külvilág képe megváltozzon”. Ne pedig az a helyzet álljon fenn, amit e rossz kormányzat három eredendő bűne alkotott. Lezsák véleménye szerint e bűnök „2004. december 5-e, 2006. Őszöd és az azt megelőző választási kampány”. Harmadik bűnként pedig 2006. október 23-át jelölte meg, „amikor nemcsak a képernyőn röpködtek a gumilövedékek, hanem a valóságban is”. „A világnak akkor lesz rólunk valós képe, ha az először bennünk rendeződik”, magunkban kell rendet tennünk – szögezte le a Nemzeti Fórum elnöke. Lezsák elmondta, hogy a Kölcsey Kör vezetője Horváth Béla. Horváth arra hívta fel a figyelmet, hogy még két rendezvényre kell számítani havi bontásban.

Az eseményen részt vett Gajdics Ottó, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese, Dippold Pál, a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese, Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője, illetve Kelemen András országgyűlési képviselő, valamint Rubovszky Péter gimnáziumi igazgatóhelyettes is.

A könyvemben nem csak a külföld magyarságképét próbáltam bemutatni, hiszen erre már történt kísérlet Magyarországon – mondta vitaindító beszédében Andrásfalvy Bertalan. A professzor emlékeztetett: hét évtizede jelent meg a Mi a magyar? Szekfű Gyula szerkesztésében, ahol ezt a témát már érintették. Hosszas történelmi visszatekintésében a magyarság megosztottságára emlékeztetett, ám a végső konklúzió az összefogás szükségességét hozta felszínre szavaiban. Beszélt arról is, hogy szembe kell néznünk saját magunk, illetve „őseink tetteivel” ahhoz, hogy segíthessünk magunkon.

Bárki, bárhogyan is definiálja, hogy mi a magyar – mondta beszédében Gajdics Ottó –, „ez a magyar fogy”. Méghozzá – folytatta a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese – az életerős férfijait veszíti el a legnagyobb számban. Emlékeztetett arra, hogy a Hír Televízió vendége volt korábban Kopp Mária, aki ennek okaként arról beszélt, hogy „olyan tartós stressz éri a magyar középkorú férfiakat, amit nem bír a szervezetük elviselni”. Más országokban is jelen van a tartós stresszhatás, például „Japánban ez sokkal nagyobb.” Ez a stressz egyébként a magyaroknál sokkal hosszabb ideig élő japánokat egész életükön át kíséri, ám olyan erős a nemzeti összetartozás, olyan erősek a családi tradíciók, kötelékek, hogy az a tartós stressz negatív hatásától is megóvja a japánokat. Ez több más országban is így van – folytatta Gajdics Ottó –, ahol nem bűn akár minden nap kitenni a nemzetiszínű lobogót. A teendőkkel kapcsolatban megemlítette: a társadalom nagyon sokat vár a médiától is, hogy tegyen valamit a negatív jelenségek ellen.

Egy korábbi felmérésről (amely azt kutatta, hogy merre van a kivezető út abból a torz magyarságképből, amely egyrészt a társadalom egy részében, másrészt a világban is megvan) úgy szólt: az egyik megállapítás szerint az „építő lendületre kell lehetőséget adni, mert (…) azokban a társadalmi rétegekben – függetlenül az anyagi körülményektől – ahol lehetőség van arra, hogy továbblépjen jelenlegi helyzetéből, akkor sokkal büszkébb lesz önmagára, a közösségére, és el tud indulni egy olyan úton, amely kivezeti őt „akár a problémákból is”. Gajdics Ottó úgy folytatta a kutatást idézve, hogy a lehetőség a sikerre sokkal fontosabb mindennél – és itt nemcsak az anyagi sikerről van szó, hanem a mindennapok kis sikereiről is, amelytől pozitívabb lesz az egyén magyarság-, illetve országképe, ez pedig nagymértékben hozzájárul majd az egész nemzet anyagi gyarapodásához.

A polgári kormányzás idejét, a 1998-2002 közötti időszakot idézte fel Borókai Gábor, amikor is a kormányzat nemcsak a gazdaságpolitikára fordított energiákat, nemcsak a társadalompolitikát tartotta fontosnak, „hanem a lelkiség megerősítését is”. Ez volt a Millennium program – emlékeztetett a Heti Válasz főszerkesztője. Úgy vélte, e hármas rendszer „hatása összeadódott”, hiszen ha a gazdasági adatokat összevetjük az akkori európai adatokkal, „akkor azt láthatjuk, hogy minden esetben jobbak voltunk az európai uniós országoknál”, legalábbis arányaiban – Magyarország kezdte utolérni Európát gazdasági értelemben. Ekkor egy polgári Magyarország képe rajzolódott ki, amely nemcsak a szlogenekben, hanem valóságos tettekben is megjelent. A polgári Magyarország alapmotívuma az volt, hogy „mindenki tegye meg a tőle elvárhatót” annak érdekében, hogy az élete normális mederben folyjék, azért, hogy a magyar „emelkedő közösség” legyen. Ha nem tudjuk, hogy kik vagyunk, ha nem fogalmazzuk meg az erényeinket, akkor súlyos hibát követünk el – hívta fel a figyelmet Borókai.

Lippai Roland
MNO