Lakitelek Portál  -  **Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja** - www.lakitelek.gportal.hu
Menü
 
Lakitelek térképe

 

Katt !

 

 
Helytörténet
 
Számláló
Indulás: 2005-02-07
 
HÍREK
HÍREK : 18. forduló: Kiskunfélegyháza – Lakitelek 4:0

18. forduló: Kiskunfélegyháza – Lakitelek 4:0

  2008.03.28. 20:45

Kedvezőtlen előjelekkel indult a lakiteleki csapat a tavaszra újabb támogatókra talált, így tovább erősödött és edzőt is váltott kiskunfélegyházi vasutasokhoz. A védelem két oszlopa, Molnár Arnold és a héten az edzésekről is elmaradt Virágh Attila nélkül kelt útra az együttes. Az első félidőben még semmi nem volt sejthető abból, ami aztán a második játékrészben történt. A hazaiak voltak ugyan mezőnyfölényben, de állta a sarat a védelem, amikor pedig kellett, jól védett a vendégek kapusa. A félidő egyetlen gólját is a vendégek lőtték. Fórizs István mintegy húsz méterről fordult kapura, és bár hosszan szöktette magát, sikerült a kapuba juttatnia a labdát.

 

Nagy meglepetésre a jobboldali partjelző lest intett, így a találatot nem adta meg a játékvezető. Az addig látottak alapján a szünetben azt lehetett gondolni, hogy ezen a mérkőzésen bármilyen eredmény elképzelhető lehet. A vendégek ugyan többet hibáztak, a küzdelem azonban nyíltnak látszott.

 

A második félidő elején már erősebben érződött a hazai fölény. A játékrész feléhez közeledve aztán megszületett a hazaiak vezető gólja is. Lemásolták az első félidei lakiteleki támadást, ezúttal azonban nem emelte zászlaját a már említett partjelző, így a hazaiak gólnak örülhettek.

 

A játék a továbbiakban újabb hazai gólokkal folytatódott. Előbb egy baloldali támadást a kifutó vendégkapus még megállított, elvetődve lábbal eltolta a csatár elől a labdát; a védő társak azonban nem segítettek; a támadó ismét megszerezve a játékszert, három védő között, a tizenhatos oldalvonaláról a kapuba talált. A harmadik gól egy tizenhatoson belül elakadt támadás után jött. A védőfalba ütköző játékos által visszagurított labdát mintegy húsz méterről senkitől sem zavartatva nagy erővel vágták a felső sarokba. A negyedik hazai gól története is hasonló, ezúttal azonban az oldalra legurított labdából bombáztak mintegy tizenöt méterről az előzőleg már belőtt sarokba.

 

A lakiteleki csapat már az első félidőben is sok hibával játszott, a második játékrészben pedig ráismerni is alig lehetett. Bár mindkét támadó, Fórizs István és Lángos László is igyekezett, vagy nem kaptak használható labdát, vagy a nehezen megszerzett játékszerrel rendre fenn akadtak a hazai védőkön. Amíg a vendégkapusnak bravúrokra is szüksége volt, hogy további góloktól megőrizze a hálóját, a hazai kapusnak talán vetődnie sem kellett. Jellemző, hogy a második félidő egyetlen tiszta lakiteleki helyzetét az inkább védekező középpályás feladatokat ellátó Makra Tibor hagyta ki. Közelről, kapásból lőhetett volna, de lekezelte a labdát, ami szinte a lábára ragadt, a védőknek mégis elég ideje volt hogy onnan lesodorják.

 

A támadásszervezésben Rózsa Ferenc erőfeszítései érdemelnek említést, de gyakran ő is nehezen szabadult a labdától, illetve nagyon elfáradt a második félidőre.

 

Már a mérkőzés első felétől kezdődően joggal bosszús szakvezető Ézsiás Gábor cserékkel is próbálkozott, a cserék azonban nem tudtak hozzátenni a csapat játékához. A hazai csapat jobb játékerőt képviselt, és akaratban is felülmúlta ellenfelét; megérdemelten nyert. Góljaik többsége azonban a szerencséjüknek is köszönhető; egy mérkőzésen ugyanis nem túl gyakori a három ilyen jól eltalált lövés.

 

 

Az ifjúságiak mérkőzésén Kiskunfélegyháza – Lakitelek 1:8

 

A lakiteleki fiatalok már az első félidőben 6:0 arányban vezettek. A második félidőben kissé kiengedtek ugyan, de elsősorban Polyák Sándor négy találatának köszönhetően így is nagy fölénnyel nyerték a találkozót.

 

Terjéki Ferenc

 

 

 
Névnap

 

 

 

 

 


Képviselő-testület


 

 
Önkormányzati választás, 2010
 
Választások
 


Orvosi ügyelet
száma:
20/915-7063


 

A Lakiteleki Torna Egylet tájékoztató oldala


 
Civilek
 
Üzenet az Olvasóhoz

Kedves Olvasók!


Szívesen közlünk: helyi híreket, kulturális eseményekről ismertetőt, kritikát, sporteseményről tudósítást, beharangozót, civil szervezetek felhívásait, tájékoztatóit. Várjuk a leveleket, fotókat.

Impresszum

 
Lakitelek Portál
Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja
 
 
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!