Lakitelek Portál  -  **Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja** - www.lakitelek.gportal.hu
Menü
 
Lakitelek térképe

 

Katt !

 

 
Helytörténet
 
Számláló
Indulás: 2005-02-07
 
HÍREK
HÍREK : Folytatódik a bajnokság

Folytatódik a bajnokság

  2008.03.03. 19:24

Vége felé közeleg a téli alapozás, hiszen március kilencedikén már indul a megyei másodosztályú bajnokság befejező tavaszi fordulója. A játékosok viszonylag szép létszámmal vettek részt a felkészülésen, és az edző mérkőzések eddigi eredményei is biztatóbbak voltak, mint a tavaly nyári felkészülés idején. A szakvezető Ézsiás Gábor ugyan még gyakran megfogalmazza az általa tapasztalt gondokat, hiányosságokat, de például a sok rutinos NB-s játékossal felálló Törtel csapata ellen idegenben elért 2:1-es győzelem után az eredménnyel már ő is elégedett volt.

 

 Hasonló lehetett a helyzet, a februári utolsó hétvégén Martfű ellen lejátszott mérkőzésen is. A lakiteleki együttes ugyanis végig vezetve győzte le a szomszéd megye éllovas másodosztályú csapatát, amelyben ugyancsak több, korábbi NB-s játékos szerepelt. A lakiteleki együttes fizikai felkészültségében vélhetően nem lesznek gondok. Ilyen szempontból jól alakul a felkészülés. Számtalan szituációs elemet is gyakorolt a csapat, játékán remélhetően ez is meglátszik majd. Sok múlik azonban azon, hogy az adott helyzetben, a küzdelem hevében sikerül-e majd lehetőleg minden játékosnak a legjobb megoldást választania. Valamiért a tavaszi szezon mindig jobban szokott sikerülni. Nagyon bizakodunk, hogy így lesz ezúttal is. Két fiatal játékos átigazolása a jelek szerint minden esetre erősíteni fogja az együttes lendületét és küzdő szellemét.

Miután befejeződött az átigazolási időszak, tisztázódott az a keret, amellyel a hazaiak felveszik a versenyt a bajnokságban szereplő további tizenöt csapattal. Tóth Gábor családi okokból sajnos úgy döntött, hogy abbahagyja a sportolást. Budai Dávid tanulmányai miatt a tavaszt a fővárosban tölti, ezért erre az időszakra egy budapesti bajnokságban szereplő csapathoz igazolt; Bagó Dénes pedig barátai biztatására Tiszakécskén folytatja. Verebélyi Gábor már a télen külföldre utazott, bár ő a hírek szerint áprilisban visszaérkezik. Kiesést jelent, hogy a sérüléséből felépülőben lévő Barcsa Gábor még nem tudta elkezdeni a felkészülést; bár fivére Dániel nem túl rendszeresen ugyan, de elkezdte látogatni az edzéseket. Edzettségben komoly a lemaradása, de kora alapján ő még tavasszal az ifjúsági csapatban is játszhat, és ez a lehetőség sokat segíthet a felzárkózásában.


Azzal, hogy már a felkészülés kezdetén Lakitelekre igazolt Tiszaugról Oláh Dániel, majd visszaigazolt Babita Krisztián, aki a tavaszt még az ifjúsági kerettel szeretné tölteni, erősödött a keret. Feltétlen erősítést remélünk attól is, hogy Rózsa Ferenc személyében egy NB-s osztályt is megjárt fiatal játékos kapcsolódott be a felkészülésbe. Neki ugyan az alapozást tekintve van lemaradása, de igyekezete alapján bizakodhatunk, hogy gyorsan utol fogja érni magát. Bár az edzőnek és a vezetőségnek is határozott véleménye volt, hogy a csapatnak nincsenek kapus gondjai, annak a kockázatnak az elkerülésére, hogy idáig egyetlen felnőtt kapus volt, Cserkeszőlőből átigazoltuk Tálas Károlyt, aki az őszi szezon kihagyása után február végén kapcsolódott be a munkába. A felsorolásból látszik, hogy egy-két név hiányzik. Remélhetően a nyári átigazolás időszakában sikerül pótolni majd ezt a "hiányt". Ígéret minden esetre van rá, amelyet természetesen komolyan számon tart a csapat és az egyesület.

Az ifjúságiaknál is van keretbővülés, ami Tubak Dávid, illetve a már említett Babita Krisztián hazaigazolásának és Barcsa Dániel remélhetően ismételt munkába állásának köszönhető. És persze annak, hogy Rácz Tamás személyében újabb lakiteleki fiatalember válik igazolt labdarúgóvá az egyesületnél.

Jól sikerült az ifjúságiak felkészülése is. Az előkészületi mérkőzések során a tiszaugi felnőtt csapat ellen is képesek voltak derekasan helytállni, hiszen végig vezetve, a vendégek szerencséjének köszönhetően alakult végül döntetlenre a mérkőzés. Találkoztak korosztályos csapattal is. A szomszédvár Nyárlőrinc csapatát idegenben is sikerült a tehetséges lakiteleki fiataloknak legyőzniük.

A felnőtt és ifjúsági csapat párhuzamos sorsolása alapján bajnokság tavaszi első mérkőzésére idegenben kerül sor. És bár a sorsolás tervezet szintjén létezik, együtteseinket érintően nemigen várható változás. Ha véletlenül mégis megtörténne, a mérkőzések előtt kihelyezett plakátok a pontos időpontot tartalmazzák majd. A mérkőzések várható időpontjai:

 

Március 09.14:30 Kunfehértó-Lakitelek

Március 16.15:00 Lakitelek-Hetényegyháza

Március 22.15:00 Kiskunfélegyháza-Lakitelek(szombat)

Március 30.16:00 Lakitelek-Szabadszállás

Április 05. 16:30 Orgovány-Lakitelek(szombat)

Április 13. 16:30 Tabdi-Lakitelek

Április 20. 17:00 Lakitelek-Dunavecse

Április 27. 17:00 Jakabszállás-Lakitelek

Május 04. 17:00 Lakitelek-Helvécia

Május 10. 17:00 Pálmonostora-Lakitelek(szombat)

Május 18. 17:00 Lakitelek-Bugac

Május 25. 17:00 Csólyospálos-Lakitelek

Június 01. 17:00 Lakitelek-Nyárlőrinc

Június 07. 17:00 Ladánybene-Lakitelek(szombat)

Június 15. 17:00 Lakitelek-Kecel


Remélhetően sokan lesznek kíváncsiak a megváltozott összetételű csapatokra, és sokan szurkolják végig a tavaszi szezon mérkőzéseit. A sorsolásnak köszönhetően több jó csapat és kemény összecsapás vár a hazaiakra.

Ha a lakiteleki csapatok elszántságban, akaratban és fegyelmezettségben felveszik a versenyt ellenfeleikkel, a hazai mérkőzéseken felkészültségük alapján, szépszámú közönség előtt sikerekre számíthatnak.


Terjéki Ferenc

 

 

 

 

 
Névnap

 

 

 

 

 


Képviselő-testület


 

 
Önkormányzati választás, 2010
 
Választások
 


Orvosi ügyelet
száma:
20/915-7063


 

A Lakiteleki Torna Egylet tájékoztató oldala


 
Civilek
 
Üzenet az Olvasóhoz

Kedves Olvasók!


Szívesen közlünk: helyi híreket, kulturális eseményekről ismertetőt, kritikát, sporteseményről tudósítást, beharangozót, civil szervezetek felhívásait, tájékoztatóit. Várjuk a leveleket, fotókat.

Impresszum

 
Lakitelek Portál
Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja
 
 
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!