|
A tanácskozás után borokat kóstoltak
2008.02.19. 17:57
A szőlészeknek és borászoknak tartottak konferenciát Lakiteleken a Népfőiskolán. A tanácskozás megszervezését a Csongrádi, a Hajósi, a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa, valamint a Duna Borrégió Szőlészek és Borászok Egyesülete és a kecskeméti Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet vállalta magára. A négy nap alatt a résztvevők áttekinthették a szőlő-bor ágazat uniós szabályozásának kérdéseit, a szakma érdekképviseletének helyzetét, a szőlőtermesztés, a növényápolás és a borászat egyes kérdéseit.
A tanácskozás első estéjén fehér, a másodikon vörös új borokat kóstoltak a szakemberek. A harmadik este az év borásza, Frittman János mutatta be borait. Minden fajtáról más-más borász mondta el a véleményét. Frittman János elárulta, hogy az Ezerjót le akarják védetni. Ez a fajta már eddig is borászatuk legjobban vásárolt bora volt. Nagy szakértelemmel készítek minden évben. Különlegességképpen egy kései szüretelésű Ezerjóból készült bort is bemutatott. A Kadarkában nagy lehetőségek vannak, a Cabernet viszont nem lesz a fő fajtájuk, árulta el az év borásza. Frittman János arra is felhívta a figyelmet, hogy a marketing munka nagyon fontos. Szerencsére nekik ezzel kapcsolatban nincs problémájuk. Mostanában sűrűn keresik az újságírók, és mindegyik nyilatkozatában megemlíti a Duna Borrégiót is, mert annak is kell a reklám. Azt ajánlotta, hogy a borászok egymást ajánlják, mert így sokkal jobban meg tudják szerettetni a vásárlókkal a térség borait.
Szentirmay Tamás
baon
|