|
Falugyűlés nem, közmeghallgatás igen
2008.02.16. 20:33
A Lakitelek Portálon és a Lakiteleki Újságban is megjelent a Felföldi Zoltán és Sallai András által jegyzett cikk SZEMÉT ÜGY címmel. A cikkben bejelentették, hogy rendkívüli Falugyűlés összehívását fogják kezdeményezni a szemétszállítás megváltozott körülményei miatt. A február 13-i képviselő-testületi ülésen Csoma Sándor alpolgármester a Felföldi-Sallai cikk alapján kezdeményezte a Falugyűlés összehívását, melyen szerinte be lehet számolni a lakosságnak az M44-es út terveiről, valamint a hulladékszállítás és az orvosi ügyelet változásairól. Fórum: Közmeghallgatás lesz, falugyűlés nem
Dr. Orbán Csaba jegyző a Falugyűlést a „szocializmus maradványának” minősítette, mivel a szocializmusban alakult ki Lakiteleken az az íratlan szabály, hogy a Falugyűlésen a tanácselnök (most a polgármester) beszámol az egy évben tett munkájáról. Falugyűlés helyett a közmeghallgatás fórumát javasolta dr. Orbán Csaba. Varga Sándor polgármester támogatta a jegyző javaslatát, legyen közmeghallgatás.
Példaként hozta a kecskeméti közmeghallgatásokat. Ott a képviselő-testületi ülések után közmeghallgatást szoktak tartani a képviselők. Jandrasits Józsefné ellenezte, hogy a testületi ülések után egyen közmeghallgatás, mert az nagyon későn van. (A téma tárgyalásakor este 9 óra volt.) Czinege Edit javasolta, hogy ha már közmeghallgatás lesz, negyedévente legalább egy közmeghallgatás legyen. A javaslatot a polgármester támogatta, így várhatóan márciusban lesz az első közmeghallgatás a Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében.
Kapcsolódó anyagok:
- SZEMÉT ÜGY
lakitelek.gportal.hu
|