|
Az a kérdés, akarunk-e Magyarországot
2008.02.09. 17:16
Az állam nem vonulhat ki teljes egészében az oktatás és az egészségügy területéről - jelentette ki Szili Katalin szocialista házelnök szombaton a kisiskolákról rendezett tanácskozáson. Az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: vannak olyan kérdések, amelyeket nem lehet teljes egészében "kilökni" a versenyszférába. "Ha ezt tennénk, elveszítenénk az esélyt, hogy mindenki hozzájuthasson a tudáshoz" - fűzte hozzá. A házelnök azt mondta, ha oktatásról beszélünk, a nemzet, az ország jövőjéről beszélünk. Vannak olyan közös ügyeink, amelyeket a pártpolitikától mentessé kell tenni. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szintén a nemzet felől közelített, amikor úgy fogalmazott: nem az a kérdés, hogy kis- vagy nagyiskola, hogy összevontan vagy önállóan működik, hanem az, hogy akarunk-e nemzetet, Magyarországot. Ha igen, meg adni a lehetőséget minden iskolának - hangsúlyozta, hozzátéve: azt kell megkeresni, ami összeköt bennünket.
Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint az oktatáspolitika jelenleg nem látszik ki a "spóroláspolitika mögül". Ő is azt hangsúlyozta, hogy az állam ugyanakkor nem vonulhat ki a közoktatásból. Hozzátette: lehet, hogy nem vonul ki, de hogy kifelé megy, az biztos.
Kajner Péter, az Élőlánc Magyarországért elnökségi tagja úgy vélte, nem először fordul elő, hogy a civil társadalom csak magára számíthat, mint ahogyan most is. A kistelepülés otthon és nem veszteséges, felszámolásra ítélt telephely - fogalmazott.
A Parlament épületében tartott konferenciát igen nagy érdeklődés kísérte. Az MTI tudósítója a hosszú sort látott a kapunál beléptetéskor, és a vendégek nagy száma miatt több mint fél óra késéssel kezdődött el a tanácskozás. A szervezők arról tájékoztatták a távirati irodát, hogy voltak fennakadások a beléptetésnél, de végül mindenki bejutott a konferenciára.
MTI
|