Lakitelek Portál  -  **Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja** - www.lakitelek.gportal.hu
Menü
 
Lakitelek térképe

 

Katt !

 

 
Helytörténet
 
Számláló
Indulás: 2005-02-07
 
HÍREK
HÍREK : Lakitelek - Ladánybene (2-8)

Lakitelek - Ladánybene (2-8)

  2007.11.22. 18:42

A tizennegyedik forduló hazai mérkőzését nagyon nehéz helyzetben várta a lakiteleki csapat, amelynek ráadásul a sok-sok „légióssal” megerősített listavezető ladánybenei együttest kellett fogadnia. Az előző mérkőzésen húzódást szenvedett Molnár Arnold és Tóth Gábor, kisárgult a védelem oszlopának tekinthető Balla László, Kalics József pedig külföldön tartózkodása miatt nem állt a hazaiak rendelkezésére. A négy biztos csapattag hiányát rettenetesen megérezte a lakiteleki csapat.

 

Már az első percekben megszerezték a vendégek a vezetést. Egy jobboldali sarokzászló közelében történt fölösleges szabálytalanságot követően a megítélt szabadrúgást a kéttagú sorfal fölött beívelték, majd a szemből középről érkező támadó senkitől nem zavartatva bombafejessel a kapuba juttatta a labdát. Mint azt ezek után sejteni lehetett, a gyors gól után elkezdtek nyugodtan, felszabadultan játszani a vendégek, és gyorsan megszerezték második góljukat is. Némi reményt jelentett, hogy viszonylag rövid időn belül sikerült Fórizs Istvánnak szépítenie. Lángos Lászlótól remek passzot kapott és mintegy tizenhat méterről laposan bevette a Ferencváros egykori hálóőrének kapuját. Néhány perccel ezután egy formás támadást követően Fórizs István újabb gólt ért el, ezt azonban a játékvezető les címén nem adta meg. Ami ezek után történt, az még a nagyon meggyengült összeállításban pályára lépő hazaiak rémálmai között sem szerepelhetett. Sorra érték el találataikat a vendégek, és bár több hazai helyzet is volt, vagy a lövések tévesztettek kevéssel célt, vagy a fővárosból igazolt vendég kapusnak sikerült esetenként üggyel-bajjal, vagy bravúrral hárítania.

 

A legtöbb veszélyt Lángos László jelentette, akinek egyszer még sikerült szépítenie is. A gond csak az volt, hogy ez már a hetedik bekapott gól után történhetett. És hiába volt még ezt követően is egy-két hazai helyzet, újabb gólt továbbra is csak a vendégek szereztek, amivel ki is alakult a 8:2 arányú vendég győzelem. Ilyen gólkülönbséggel utoljára a megyei első osztályba felkerülése időszakában a Tiszakécske pályáján szenvedett 7:1 arányban vereséget a lakiteleki csapat. De míg akkor alig volt esélye a további gólszerzésre, itt most akár ötöt is rúghatott volna a kettő helyett.

 

A súlyos vereség ezúttal sajnos nem volt elkerülhető. A gyenge védelmen a vendégek egy-két kiemelkedő formában játszó rutinos támadója úgy járt át, ahogy mondani szokás, mint kés a vajon. Sem a középpályán, sem a közvetlen védelemben, ezúttal beleértve a kapust is; nem volt olyan, aki az elvárható teljesítményt hozta. Egyetlen vigasztaló dolog volt, hogy a kiábrándító eredmény ellenére a közönség soraiban erős volt azok hangja, akik a két csapat közötti különbséget látva hangosan buzdítottak, illetve dicsérték egy-egy hazai játékos igyekezetét. Ezeknek a szurkolóknak remélhetően a tavasszal már nem marad adósa a lakiteleki csapat.

 

Ezen a napon az ifjúsági csapatnak sem sikerült a győzelem, ami persze nem csoda, hiszen a vendég együttes hagyományosan az ifjúsági korosztály tetején lévő, sok esetben légiós és a maximálisan megengedett számú túlkoros fiatalokból áll, és a legjobb játékerőt képviselő csapatok egyike. A 4:0 arányban elszenvedett vereség azonban túlzó, a hazai fiatalok ugyanis rengeteg jól kialakított helyzetet puskáztak el.

 

 

Terjéki Ferenc

 

 

 
Névnap

 

 

 

 

 


Képviselő-testület


 

 
Önkormányzati választás, 2010
 
Választások
 


Orvosi ügyelet
száma:
20/915-7063


 

A Lakiteleki Torna Egylet tájékoztató oldala


 
Civilek
 
Üzenet az Olvasóhoz

Kedves Olvasók!


Szívesen közlünk: helyi híreket, kulturális eseményekről ismertetőt, kritikát, sporteseményről tudósítást, beharangozót, civil szervezetek felhívásait, tájékoztatóit. Várjuk a leveleket, fotókat.

Impresszum

 
Lakitelek Portál
Lakitelek közéleti és kulturális hírportálja
 
 
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA