– Akár a sors fintorának is tekinthető, hogy tizenhét évvel a lakiteleki sátorverés után, önt kizárták az MDF-ből.

– Bocsánatot kérek, hogy félbeszakítom, de a bevezető mondatából hiányzik egy szó, egy módhatározó. Hogyan zártak ki? Törvénytelenül.



– Valóban, az MDF-ből kizárt képviselőtársai első fokon pert nyertek, eszerint az MDF személyenként kétmillió forint kártérítést köteles fizetni. Ön is kap most kétmillió forintot?

– Én nem pereskedem.



– Miért nem?

– Annyira alattomos és megalázó volt a módszer, hogy szégyelltem volna bíróság elé állni.



– De éppen egy képviselő, egy törvényhozó viseli el a törvénytelenséget? Nem küzd az igazáért?

– Ha a testvéred megrabol, nem biztos hogy följelented, hanem ég az arcod a szégyentől és marcangol a vád, hogy erről te is tehetsz, ennek a családnak te is része vagy. Ezt a sebet az idő nem gyógyítja, bírói elégtétel sem rendezheti el. Nekem, nekünk most a Nemzeti Fórum az MDF. Legutóbbi gyűlésünkön Navracsics Tibor politikai emigránsoknak nevezett bennünket.



– Politikai emigráns az, akit elüldöztek a hazájából...

– Igen, ez történt. Nekünk a lakiteleki MDF a politikai, közéleti szülőföldünk.



– Ám ezzel a kizárással az ön politikai pályafutása mégsem ért véget. Bár „új színekben” idén tavasszal ismét tekintélyes fölénnyel győzött választókerületében, ráadásul az újonnan felállt parlament egyik alelnökévé is választották.

– Mindez erőt ad, és erre most rendkívül nagy szükségem van.



– Tisztelői, ismerősei, de még ellenfelei is ízig-vérig politikusnak tartják, bár korábban pedagógusként kereste a kenyerét. A tanítás mellett verseket, drámákat írt, de ugyancsak az ön nevéhez fűződik Szörényi Levente: Attila, Isten kardja című rockoperájának megzenésített versei is. Mi a helyzet most?

– Most is írok, verset is, drámát is, de rejtegetem őket, mint tiltott könyvet az osztrák vagy a román határon a hetvenes-nyolcvanas években.



– Nem értem...

– Akkor rossz a hasonlat. Mondom másképpen. Tudja, én arra kaptam bizalmat, hogy a problémákat oldjam meg, nem pedig arra, hogy megírjam versben, drámában. Amit nem tudok megoldani, amire nem vagyok képes, ami mögé nem tudok elegendő politikai erőt szervezni, ami tehát számomra megoldhatatlan, azzal magamra maradok, azt leírom, megírom, kiírom magamból, mert különben a tehetetlenség lefogna és belepusztulnék. Az írás oldja ezt a görcsöt.

– Sokat ír mostanában?

– Egyre többet.



– S mikor lesz olvasható?

– Nem tudom. Tőlem most a líra szépelgés volna, joggal sisteregnének, hogy ne szenvedjen, ne örömködjön, hanem tegye a dolgát a parlamentben. A doktor úrnak a szíve csak a dalban fájhat, a beteg orvost sajnálják, de messzire elkerülik.



– Ettől még a dráma kaphat színpadot...

– Ha ez irodalom, akkor évek múlva is az lesz, ha pedig értéktelen, akkor egy korunkat színező vagy felejthető dokumentum marad. Ennyi. Ne foglalkozzunk ezzel.



– A több mint három évtizede tartó házasságából három gyerek: egy fiú és két lány született, akik már hét unokával ajándékozták meg. Ön a hét egyik felét Budapesten tölti, a másikat fogadóórák, különböző rendezvények, vagyis a terepmunka tölti ki. Milyen gyakran látja feleségét, gyermekeit, unokáit?

– A sorsnak nemcsak fintora, hanem ajándéka is van. Nekem ajándék a családom. Sorolom. A három gyermekünk közül a legkisebb, Anna a szomszédunk itt Lakiteleken, a falu szélén. Papucsban is át lehet menni, és ott már négy unoka mosolyog vissza. Gabi lányunk közel lakik a Parlamenthez, hetente legalább egyszer látom Koppányt és Boglárkát, aki már egy hónapos igazi hajas baba. Levente fiamék Dunántúlon egy kis faluban, Gyúrón élnek, oda már ritkábban jutok el, de azért Botond unokám, a vasgyúró a minap is kacagva emlékezett a korábban elmesélt, elbábozott vidám történetemre.



– Költő, író, a Nemzeti Fórum elnöke, országgyűlési képviselő, a parlament alelnöke, férj, apa, nagyapa, mire marad ideje ennyi feladat vagy inkább szerepkör mellett?

– Meg kell jelölni, dolgoztatni minden napot, órát, mert különben nyomtalanul múlik el. Ahhoz pedig túl rövid az élet, hogy ne jusson minden órára, napra tennivaló. Választókerületben, parlamentben, népfőiskolán. Mindent lehet jól és még jobban csinálni. A maradó időben pedig ott a család, a kert, vagy olvasok, könyveimet, írásaimat rendezgetem. S nem csak karácsonykor, nem csak a nagy utazások idején, de bármikor: szeretek együtt lenni, sokat beszélgetni a feleségemmel. Olykor hajnalig. Harmincöt év házasság után még ma is, de holnap is, ez nekem olyan valóságos csoda, mint a betlehemi történet. Már mindent tudok és mégsem. Nyugalmat és biztonságot ad, de a várakozás feszültségét is.

petofinepe.hu