|
Kerékpáros pince túra a Tisza mentén
2006.11.05. 20:10
Nem akármilyen túrára vállalkozott, hat kerékpáros és borszerető. Tiszaalpárról elindulva meglátogatták a környező települések pincéit, megkóstolták a borokat, elbeszélgettek a település vezetőivel és a borászokkal. Szombaton reggel nyolc órakor pattant nyeregbe Bodor Ferenc tiszaalpári polgármester, Csillle Lajos lakiteleki vállalkozó, Lovas Zoltán kecskeméti sportreferens, Sallai András lakiteleki képviselő, Szentirmay Barna hetényegyházi biológus.
Bodor Ádám kocsival követte a kerékpáros menetet.
A cél az volt, hogy meglátogassák a környező települések pincéit, információt gyűjtsenek a községekről, barátságot kössenek. Az első állomás Lakiteleken a Piroska pince volt, ahol Révész Mihályné borász mutatta be az új és óborokat. Lakitelekről Tiszugra vezetett az útjuk Hegedűs Ernő polgármester pincéjéhez. A parányi bortároló jó fajta nedűket rejt, közülük néhányat megkóstoltak.
Tiszasasra Hegedűs Ernő, és lánya is elkísérte a csapatot, ahol Locska István fogadta a társaságot. A polgármester a település történetéről is beszélt. Csépán, a labdarúgó pálya öltözőjében találkoztak a hegyközség elnökével, Sajó Istvánnal és néhány borosgazdával. A községtől viszonylag hosszú utat, 12 kilométert kellett megtenni Csongrádig, ezért egy emlékműnél is megálltak.
A pontonhídon áthaladva, egy vendéglátóhelyre érkezett meg a csapat, és kóstolta meg a csongrádi fehérborokat. Bokroson Gulyás Ferenc pincéje volt a célállomás. A neves borász több fajta borral kínálta meg a társaságot, és megmutatta pincéjét is. Már sötét volt, mire ismét tiszaalpárra érkeztek, ezért Nagy József pincéjébe már nem mentek le. A vacsora elfogyasztása után indult mindenki haza.
A túra résztvevői megegyeztek abban, hogy hagyományt teremtenek a mostani hatvan kilométeres akciójukból. Jövőre azonban egy korábbi, októberi időpontot választanak, mert a hideg kissé nehézkessé tette a kerékpározást.
SZ.T. Kép és szöveg: baon.hu
|