|
Szüreti felvonulás, holnap
2006.10.06. 13:27
A Szivárvány Napközi Otthonos Óvoda nevelőtestülete és a szülői szervezet 14. alkalommal rendezi meg a hagyományápoló szüreti felvonulást és bált. 2005-ben ŐSZ KÖSZÖNTŐ szüreti napot szerveztek a Bacchus udvarban. Délelőtt főzés, vásár, vándormuzsikus, kismesterségek, póni-lovaglás, népi játékok, madárijesztő kiállítás, és még más látni való színesítette a napot.
Délután a szüreti felvonulástól volt zajos a falu, este pedig a bálba ropták a táncot. Szeptember első hetében a szervezők megkezdik munkájukat.
Ötleteket, javaslatokat, segítséget szívesen fogadnak a lakiteleki civil szervezetektől, munkahelyektől. Örömmel veszik, ha részt vesznek főzőversenyen, vagy pl. kiállítással, vásárral, bemutatókkal, foglalkozásokkal, műsorral színesítik a programot. Várják fiatalok jelentkezését csősz párnak, akiknek nagyon fontos szerepük van a szüreti felvonuláson.
A faluban lévő összes fogatosra is szükség van, sőt a környező településekről is hívják a szép díszes hintókat, és az egyszerű lovas, szamaras, pónis kocsikat, lovasokat is.
Részletes információ Sütő Lászlónétól, a 449-154 telefonon kérhető.
|